Mi lesz veled, M0 körgyűrű?

Vajon körbeér majd az M0 Budapest körül? Hogy áll most a helyzet?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évtizedes viták zajlanak az M0 körgyűrű befejezéséről. Már csak egy kis szeletke hiányozna a teljes elkészüléséhez, ám pont ez a szakasz a legkényesebb több szempontból is.

Hol is kezdjem? Hiszen annyira kacifántos a történet! Talán a vallomással, hogy nem tudok az M0 északi szektorának nyomvonalára teljesen objektíven ránézni, pontosabban annak terveire. Ugyanis telektulaj vagyok a környékén, sőt már a felmenőim is azok voltak, tehát gyerekkorom óta látom a terület fejlődését, avagy az ellenkezőjét. Szóval jó 20 éve követem figyelemmel, hogy mi is történik Üröm környékén az M0-val kapcsolatban. Persze ezt nagyon röviden össze is tudom foglalni: többnyire semmi. Ugye a körgyűrű befejezéséhez már „csak” annyi kell, hogy átfúrják a Pilis lábát és a Budai hegységet. Drágának, de egyszerűnek hangzik, még akkor is, ha maga az alagútfúrás nem könnyű mérnöki és kivitelezői feladat. Tök jó nyomvonaltervek is vannak, mégsem épül az elkerülő. Mi ennek az oka? Pénzhiány? Valószínűleg ez is szerepet játszik, pedig évről-vére elhangzik, hogy azért volna rá zseton. Sokkal inkább a politikai akarat hiánya játszik szerepet, ez a megállapítás szó szerint el is hangzott a VEKE részéről. A politikai akarat hiánya viszont a bizonytalanságból ered. Hiába készült már el ki tudja hány hatástanulmány, nyomvonalterv, olyan sajnos nem létezik, ami egyöntetűen, mindenki tetszését elnyerte volna. És ilyen valószínűleg soha nem is lesz, de az M0-s hiányzó szakasza hatványozottan problémás területen haladna végig. A problémás helyett használhatnám a gyönyörű szót is, mert nagyszerű tájakon keresztül, vagy alatt vezetnék a mindenképpen nagy forgalmú utat. Szóval az első és legfontosabb kérdés, hogy tényleg kell-e nekünk ez az út?
Hirdetés
Bár lehet, hogy rosszul teszem fel a kérdést. Inkább így kellene: kinek kell ez az út? A teherforgalomnak? A személyautóknak, az agglomerációból ingázóknak? Na, itt kell szétbontani az észak, avagy észak-nyugati és a nyugati szektor kérdését. Az északi a Megyeri híd folytatásaként a 11-es és a 10-es utat köti össze. A nyugati szakasz pedig a 10-es úttól haladna az M1 autópályáig. A legtöbb szakértő úgy véli, hogy errefelé nincs értelme a teherforgalomnak. Meg úgy általában már az M2-es helyett is kevésbé hegyvidékes területen kellene a tranzitforgalomnak haladnia Szlovákia felé. A kelet-nyugati teherforgalomnak – hacsak nem Budapest közeli a célpont – akkor eleve a főváros közelébe sem kellene érnie. Épp ezért lehet logikus az M100, amire viszont sok kritika érkezett szakértők egy másik csoportjáról. Ez az M1-től indulna Esztergom és Szlovákia felé. Most legyünk okosak ugye? Ha már a szakértők sem tudnak megegyezni abban, hogy mi lenne a jó. Egyébként valahol 2017 környékén akadt el legutóbb az M0 ügye. Néhány évig úgy tűnt, hogy beindultak a dolgok, aztán megint elvágták a lehetőségeket. 2017-ben az északi szakasz megépülését Budakalász akkori városvezetése is támogatta. Az akkori polgármester, Rogán László úgy fogalmazott: alig várja, hogy körbezárják, és kirekesszék belőle az agglomerációs autósáradatot. Hasonló vágyak merültek fel a Budai hegység településein is. Budakeszi és környéke járhatatlan a csúcsforgalomban. Viszont a főváros környéki települések közül több, köztük Solymár sem adta meg a körgyűrű nyomvonalának kialakításához szükséges szakhatósági hozzájárulást 2017-ben. Ennek hiányában a kormányhivatal nem engedélyezhette az M0-s északi, a 10-es és a 11-es főút közötti szakaszának, illetve az M10-es autóút első ütemének építését. Az M10 egyébként a 10-es út kiszélesített változata lenne, a Bécsi útról kifelé haladva jól látszik a terület, amit erre tartanak fenn. Ez 30 éve változatlan, illetve annyi már történt, hogy az óbudai temető után más nyomvonalra terelték a 10-es utat, amit a vasút választ el a régi Bécsi úttól. De ez ugyanúgy 1x1 sáv, tehát itt is gáz a közlekedés csúcsforgalomban.
Hirdetés
Bennem pedig felmerül a kérdés, hogy ez változna-e bármennyiben is, ha az M0 megépülne. Mivel az agglomeráció egyre felkapottabb, egyre többen költöznek ki, a Budapestre tartó autók száma folyamatosan növekedett az elmúlt évek során. Az egyenletben számomra az ismeretlen a befelé tartók célja. Eddig még nem bukkantam olyan kutatási eredményre, ami megvizsgálna honnan, hova tartanak az emberek. De valahogy kevéssé hiszem, hogy akik most a Bécsi utat vagy a Szentendrei utat használják, az M0 megépítése után másfelé közlekednének. Most csak egy hasraütésszerű példát mondok. Ha valaki Piliscsabáról tart befelé, és mondjuk a 13. kerület a célállomása, semmit nem fog neki jelenteni az M0 továbbépülése. Esetleg átmehet a Váci útra, de nem találtam erre sem felmérést, vajon mennyiben csökkentené egy ilyen változás a 10-es út forgalmát. És még sok ilyen példát tudnék felhozni. Persze, ha valaki Piliscsabáról Kelenföldre tart akkor más a helyzet. De számomra ez nem reális. Sem az, hogy Piliscsabáról mondjuk Cinkotára ingázik valaki nap mint nap. Ugyanez merül fel bennem, amikor a térképen mondjuk Budakeszi környékét nézem. Telkiről, Pátyról, Zsámbékról vajon hova járnak be az emberek? Amennyiben az a helyzet, hogy ezekből a térségekből Budapest átellenes pontjára tartanak, akkor sem az autópályában látom a megoldást. (Itt kérem meg egyébként azokat az olvasókat, akik az érintett területekről járnak be Budapestre, írják meg nyugodtan a kommentek között, hogy hova tartanak és milyen megoldást látnának jónak). Mostanra már valószínűleg sejthető, hogy inkább az autópálya ellenében gondolkodok. Miért? Hát azért, mert bármennyire is alagútban terveznék a maradék 27 kilométer befejezését, mindenképpen környezetrombolással járna. Menjetek fel a Nagy-Kevély csúcsára és nézzetek körbe. Pardon, már a Nagy-Kevélyre felvezető túraútvonal is az M0 útjában van. Pont ott építenének lehajtót, ahol a hegyre elindul felfelé a túraútvonal. Rettenetesen elcsúfítanák a környéket, és persze a nyugati szektor sem teljes egészében alagútban vezetne. Márpedig ezek a területek, a Pilis és a Budai hegység fontos rekreációs helyszínek a budapesti lakosok számára is. Ha zajt nem is keltenek az alagútban a járművek a kipufogógázokat akkor is ki kell valahol vezetni a felszínre. A Levegő munkacsoport vizsgálata szerint: „Az M0-ás tervezett észak-budai szakasza hatalmas gépjármű-forgalmat zúdítana Békásmegyerre, Ürömre, Pilisborosjenőre, Pesthidegkútra, a pilisi településekre, és rendkívül értékes természeti területeket tenne tönkre anélkül, hogy javítana Budapest közlekedésén. Ezért a Levegő Munkacsoport ellenzi a megépítését.” Ezzel teljes mértékben egyet kell értenem. Továbbá: „A 10-es úttal párhuzamosan tervezett, 5,5 kilométer hosszú 2x2 sávos új szakasz semmilyen települést nem tehermentesítene. Mindkét végén (Pilisvörösvárnál és Budapesten egyaránt) 2x1 sávos útba torkollna, az eddiginél is nagyobb dugókat idézve elő. Az adófizetők 13 milliárd forintjába kerülne. Kizárólag a nemrég odatelepült nagy bevásárlóközpont jobb megközelítését szolgálná.” Ez is színigaz.
Hirdetés
Sokszor felmerül, hogy egy autópálya közelsége gazdasági szempontból is áldás. Ipari parkok létesülése, plusz adóbevételek a településeknek, ésatöbbi. Nos, az M0 hiányzó szakasza mentén, mivel többnyire alagútban és völgyhidakon át vezet, nem sok lehetőség adódik ipari telepek létrehozására. Magyarán túl sok pluszbevétel nem képződne, cserébe a környezet mindenképp károsodna. Végül a Zsákfalvi Riporter című újságban (pilisborosjenői lap) akadtam még egy nyomós érvre az autópálya ellenében. Abban leírják, ami már számomra is világossá vált a környéken élőkkel beszélgetve. „Bármerre is húzzák az illetékesek a vonalakat, még nagyobb közúti teherforgalom, illetve az ebből adódó zaj- és légszennyezés zúdulna a térségre, és ezt senki nem akarja.” Felhívják a figyelmet arra is, hogy az útépítéssel „gyakorlatilag megsemmisítenék az Ezüsthegyen belüli karsztvízrendszert, ami a közeli települések ivóvízellátását biztosítja.” Ráadásul ők úgy tudják, nincs érvényes környezetvédelmi engedély az M0 hiányzó szakaszaira, amitől még cifrább a történet. Jó-jó, de akkor mi a megoldás? Nos először is az alsóbbrendű utakat kellene a meglévő autópályákhoz igazítani és javítani az agglomeráció közlekedését. Ha nagyon furkálni akarunk a hegyek alatt akkor az esztergomi vasútvonalat akár össze is lehetne kötni a szentendrei HÉV vonallal - Ürömöt, Pilisborosjenőt és Budakalászt érintve, de akár a Budakeszi környéki településekkel is bevonva. Ez talán kisebb természetrombolással járna. És ez csak egy a rengeteg ötlet közül, ami felmerült bennem, vagy épp a helyi lakosoktól halottam. Ám egy dolog biztos számomra. Ahogy a Zsákfalvi Riporter is írta:

A klasszikus körgyűrű bezárása teljesen felesleges, azt rég túlhaladta az idő és a térségben élők igénye.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.02.28. at 09:42
    Permalink

    Volt olyan terv, hogy a 10. út ürömi leágazástól menne részben alagútban egy út a Megyeri hídhoz, a Rókahegy alatt. Tehát nem Üröm és Pilisborosjenő között, hanem Üröm és Csillaghegy között. Ezzel a 10. úton közlekedők anélkül kijutnának az M0-ra, hogy Óbuda vagy Üröm és Budakalász közepén kellene áthajtaniuk. Nem tudom, ennek mekkora a realitása, de ha meg lehetne valósítani, jelentősen csökkenne a cikkben említett települések közúti terhelése.

    Volt olyan terv is – ami talán még nem is vészesen drága – hogy az Óbudai temetőtől épülne egy szintbeli kereszteződés nélküli út a 11. útra. Ezt lehetne akár a vasútvonallal párhuzamosan építeni a jelenlegi Keled út vonalában, hiszen ott minimális a lakóterület.

  • 2021.02.28. at 11:07
    Permalink

    Akinek egy kicsi kis sütnivalója van az belátja semmi szükség az M0 nyugati szektorára. Sem a közlekedők sem a lakók nem fogják igényelni. Amellett hogy aránytalanul drága. Sok jobb helye lenne annak a pénznek amibe a nehéz terepen, zöldövezeteket lerombolva ki kellene építeni.

  • 2021.02.28. at 11:16
    Permalink

    Viszont az M0-s híd nagyon jó dolog volt, mert feleslegesés tette hogy Észak Budáról Észak Pestre be kelljen dugózni az Árpád-híd felé.

    A lila szakasznak több értelme van, de ahogy a cikk is írja, nagyon komoly környezeti károkat okoz a kiépítése. Szerintem ha lenne választásuk ezen települések inkább szeretnék hogy messzebb vezessék el és kocsikáznak kicsit hogy rá tudjanak csatlakozni, minthogy szétfúrják őket…

    Ha jól értem most egy nemzetközi korridor miatt kellene megoldani a lila szakaszt, nem csupán a nyugati szektor vagy a Budapesti forgalom miatt.

  • 2021.02.28. at 12:50
    Permalink

    Szerintem pedig szükség van rá. M2-M3 irányából érkezők akik az M1-M7 felé tartanak, azoknak rendkívül jó lenne. A déli szektor terheltségét mindenképpen csökkentené. Itt jegyezném meg, hogy az M8-as autópályát is meg kellett volna már régen építeni, legalább az M7 és az M5 közt. Ez sokkal fontosabb lenne, mint az M0 körgyűrű hiányzó része.

    Egész Kelet-Magyarország kénytelen átmenni Pesten, mert nincs kész az M8. Fun fact: Google Maps Szeged-Siófok ajánlott útvonal az M0-án keresztül vezet..

    • 2021.02.28. at 16:44
      Permalink

      M3-M1 gyorsabb dél felé, mint egy alternatív északi útvonal lenne, s az M5-M1, valamint a kiépülő M4-M1 is nagyobb forgalmat jelent, mint az M2-M1 autópályák relációjában közlekedők.

      • 2021.03.01. at 11:21
        Permalink

        Valójában azonban az M3-M1 tranzitból csak a kamionok maradnak a körgyűrűn, a személyautók többnyire átvágnak a fél városon. Bejönnek a Hungáriára, és ott mennek végig. A kevésbé rutinosak pedig az Erzsébet hídon át próbálkoznak.

  • 2021.02.28. at 18:00
    Permalink

    Naponta ingázom Piliscsabáról a XV. kerületbe, Pomázon, Szentendrén, Megyeri hídon, M0-n. Az északi és a nyugati szakaszra szerintem nincs szükség. Az segítene sokat, ha a szentendrei HÉV és a közút nem egy szintben keresztezné egymást Pomázon, Budakalászon és a Pünkösdfürdő úton, hanem közúti aluljáróval megoldva, mint Pilisvörösváron. Csak ezek a HÉV átkelők okoznak dugulást, egyébként lehetne
    haladni.

  • 2021.03.01. at 13:11
    Permalink

    Semmi gond azzal hogy nincs szükség rá csak akkor a déli M0-t mégjobban ki kell böviteni mert egyszerüen túlterhelt nincs olyan hogy nincs rajta dugó. Ráadásul a lehajtók (csomopontok) egyszerüen szarok nem tudják felvenni a forgalmat (lásd-M0-M5 már Alsónémedinél vissza dugul vagy szigetszentmiklósnál szintén stb.stb stb).
    De ez a probléma Pl: az M4-gyömrö-üllő csomopontban is megvan délután simán nullára beál az m4-mert a csomopont nem képes elnyelni a lehajtó forgalmat. Asszem ez a legnagyobb probléma. Talán az önkormányzatok mielött örülnek egy lakóparknak vagy ipari parknak elötte át kéne gondolni hogy az milyen forgalom technikát igényel és elöször azt kéne kiépiteni. Amig az út hálozat és a közmüvek nincsenek kiépitve addig nem lenne szabad semilyen épités engedni. De hát pénz beszél kutyaszar táncol. Jön egy válalkozó oszt kioszt némi kp-t megfelelö helyen és épit egy 50-100-vagy még több lakásos társasházat vagy lakóparkot és az addig ott élöknek rémálom lessz a továbiakban.(A rémálom a közlekedésre és az addig müködő szolgáltatásokra vonatkozik nem az emberekre)

  • 2021.03.01. at 13:32
    Permalink

    Arról nem beszélve hogy aki az M1-irányából (Mosonmagyaróvár,Győr,Tatabánya,Bicske,) menne az M3-M2 irányába (vagy visszafelé ) mondjuk, egész Nógrád,Heves,és Borsod megye és Szabolcs egy része az vagy kerül az M0-déli szakaszán vagy 30 kilómétert ( úgy hogy jó esélyel ott fog ülni a dugóban) vagy keresztül vágtat BP-n.

  • 2021.03.02. at 01:30
    Permalink

    Az a gond, hogy nem két pont közt mozgóknak kellene véleményt nyilvánítani. Ha nem lesz M0 bezárás, akkor marad a város terhelése. Budakeszi – Újpest, Zugló – Kelenföld vagy akár a Déli Városkapu – Újpalota mozgásait ők nem ismerik.
    A szerző sem mozog sokat a város határa Csobánkáról, ha csak a XIII kerület a szempontja, ahova az ürömi körforgalomtól jutna el gyorsabban. A föld alatt, ahol nem rombolja a tájat. Budakeszi sem a Rózsadombon át kellene ma küszködjön, de szokásból Telkin át nem mennek Piliscsabának mikor Angyalföldre tartanak. Még pár év az agglomerációóban talán segít ennek felismerésében. Nem kell Zsámbékig, sőt Bicskéig elmenni ma sem. Pár éve az egész Pilisi medence Érdre járt a gázszolgáltatóhoz! Nem került Piliscsabának, hanem Solymárnak ment a 10-esről, ahonnan csak 15km Hidegkúton és onnan Budakszin át a budaörsi csomópont!

    Szóval az M0-t, a nyugati szakasszal be kell zárni, vagy Pilisvörösvár után megállhat akár az M10-el is, mikor az M0 északra átterelődő déli forgalom a solymári csomópontban megbénítja egész Buda közlekedését. Egy álló dugó les az M0 nyugat nélkül a 11-es úttól a solymári csomóponton át Hidegkútnak és tovább Budakeszi települési útjain. A teherautók itt másodlagos. Más nem fog két megyei cetlit vásárolva a Pilisben Bicskének 70kmt kerülni a budaörsi csomóponthoz. M0 bezárás nélkül vagy a város bénul le, vagy a budai oldal.

  • 2021.03.02. at 04:37
    Permalink

    Az MO-st már rég meg kellett volna építeni….Örökösen a környezetvédelmi okokra hivatkozva borzalom. 10 év mulva nem lesznek környezetszennyező autók, viszont maradni fog a dugó….Az északi településeken egyszerűen elviselhetetlen a közlekedés. Hogy miért nem valósult meg???…azért mert nincs lobby ereje az itt élőknek….ráadásul azok akarják megmondani, hogy szükséges-e akik soha nem éltek/élnek itt, napi szinten nem közlekednek Solymárról, Budakesziről, stb. a város irányába. Minden normálisan élhető nagyvárosban, fővárosban megépítették a körgyűrűket és ott is környezettudatos és környezetért aggódó emberek élnek….de legalább olyan fontosnak tartják az életminőséget is, hogy ne órákat üljenek az autókban. Szégyen, hogy ez a nagyon fontos körgyűrű még nem zárult be…ennek a pénznek többszörösét költötték el feleslegesen, holott nagyon sok pénzt kaptunk az Eu-tól arra, hogy akár a közlekedési infrastruktúrát fejlesszük….

  • 2021.03.02. at 18:41
    Permalink

    Szerintem meg kell építeni (sőt már régen meg kellett volna). Gyakran járok Székesfehérvár irányából Szentendre felé. Szóval úgy kellene, mint egy falat kenyér. Nem kellene oda-vissza végigmennem a fél városon, rengeteg időt is megtakaríthatnék.

  • 2021.03.03. at 00:35
    Permalink

    Ez természetes, hogy egy ürömi telektulaj, aki nem ingázik Pestre, ellenzi az MO-t. Kedves Cikkíró, tudod mennyi kocsitól mentesülne Budapest belvárosa akkor, ha pl nem kéne Vácról a Balaton felé átmenni a Belvároson, vagy kerülni 70 km-t az MO meglévő szakasza felé? A Budapestiek szívhatják a bűzt, csak az ürömiek nem? Amúgy nemsokára jönnek az elektromos járművek, Euro 6 van, ez már nem akkora érv. És azok a hatalmas dugók budai agglomeráció felé, egyszerűen járhatatlan bizonyos időszakokban! Igenis tehermentesítené a meglévő utakat az MO!

  • 2021.03.03. at 13:16
    Permalink

    Nagyon kellene egy valós alternatíva a budai oldal Észak-Déli közlekedésére! Gyakorlatilag mik a stressz pontok? Nyugaton az “Osztyapenkó”, ott alakul ki dugó, illetve a BAH csomóponton, Délen a Savoya park-Szerémi úttól, Északon a a Szentendrei úttól. Aki onnan kijjebb lakik és a város másik felébe igyekszik, vagy át a városon, mondjuk A XI széléről Szentendrére, az biztosan szívesebben választana egy elkerülőt! Bárki, aki “leütközné” az említett stresszpontokat, szívesebben menne másfelé, mint be a dugóba. Hétvégén Érd – III. kerület Árpád híd: 27 perc. Hétköznap csúcsforgalomban: 50-60 perc, nem csúcsban: 40-45 perc. Körbe lenne kb. 35 perc, de mindig annyi lenne! Nem beszélve arról, hogy sokan mennének akár az Észak-Pesti oldalra is. Káposztásmegyer, Vác, Dunakeszi is gyorsabban lenne megközelíthető, mint a Nulláson kelet felé, Pestet megkerülve. Az kb 95 km. Budát kerülve rövidebb lenne. Az a baj, hogy Budának nincs Észak-Déli alternatívája, mint bemenni a Budai belső forgalomba, vagy a rakpart. Utóbbi telik meg először, a Budai csomópontok áteresztő képessége meg nulla! Moszkva tér, Margit krt., Széna tér. A Budai hegyekben kóvályogni sem vicces, azt csak akkor, amikor a Budai belváros már elesett. Ennyit lehet tenni, felmész Istenhegyin, keresztül a hegyen, Rózsadomb, Szépvölgyi út, tovább a hegy oldalában, és valahol a Kiscellinél becsatlakozni a Bécsi útra. Budakeszi szintén hamar elesik! Az onnan út is! Ezek 1×1 sávos utak, és már 40 éve is egyet jelentettek a halállal reggel és este. KELL A VALÓS MEGOLDÁS! Ráadásul mindneki ismeri ezeket az egérutakat, az ottlakók is, és folyamatosan mennek a lezárások, fekvőrendőr építések, stb. Napi szinten keseríti meg az M0 Északi összekötőjének hiánya több ezer ember életét! Napi szinten! Nem csak azok szenvednek, akik nem tudnak arra menni, azok is, akiket az amúgy elkerülőn közlekedő autósok és teherautósok forgalma terhel a Budai belvárosban, és egérutakon! Ők is jelentős terheléstől, stressztől szabadulnának! Ez egy összetett kérdés! Azt mondani, hogy azért a pár száz autóért nem éri meg, aki arra menne, az balgaság, hiszen akkor ezek az autósok bemennek a városba, és a városiakat terhelik! A városi levegőt, forgalmat! Én 30 éve ingázok ezen az útvonalon több okból, gyakorlatilag napi de legalább heti szinten. Már ismerem az autósok viselkedését, látom ki merre tart. Amikor a BAH-on elöttem megy valaki tudom, hogy gyakran vagy ritkán megy-e arra, tudom, hogy kb vagy a Margit hídra hajt rá, vagy jön velem Óbudáig. Látom, amikor az egérutakat jelentő kis utcákon menekülünk a dugó elől, ki az akinek tényleg arra van dolga (10-20%) és ki az aki a dugót kerüli ki. Nem beszélve a tgk forgalomról, amiből egy keveset szintén elvinne az elkerülő. Elismerem, nem az a szignifikáns, hiszen az valóban az M0 Déli-Keleti oldalon csapódik le de azért itt is lenne tgk forgalom. Ne felejtsük el, évtizedekről beszélünk! M0 Északi elkerülőt akarunk! MOST! Nem Esztergom felé, aminek baromira semmi értelme sincs! Esztergom kapjon gyorsforgalmi utat saját jogon de legyen elkerülő is!

  • 2021.03.08. at 08:10
    Permalink

    Egyetértek: ÖN NEM OBJEKTÍV!
    Nekem Vácról Székesfehérvár egy rémálom.
    Kell az M0 hiányzó része! (Mert tényleg nagyon hiányzik.)
    Baranyi Laci

  • 2021.07.04. at 23:05
    Permalink

    A környezetkárosítás süket duma. Ennyi erővel ne épüljön semmi. Ha egy üres telken családi házat építünk ennyi erővel az is környezetkárosítás. Fákat kell kivágni, a tücskök nem ciripelnek többet a leviacolorozott felhajtón, stb. Minden építkezés környezetkárosító, akkor ne épüljön semmi?!
    Az M0 befejezésére égető szükség van!!
    Minden valamire való nagyvárosnak van körgyűrűje, nem ritkán több is.
    ÜRÖMI lakos vagyok én is tisztel cikkíró és nagyon is támogatom a megépülését!!
    Pont az ilyen, önéhez hasonló vélemények miatt nem történik itt SEMMI fejlesztés évek, évtizedek óta. Dél buda, dél pest, kelet pest, de már észak pesti szektor közlekedési infrastruktúrája is kiépült, gyorsforgalmi utak elérhetők. Itt észak budán mi van? SEMMI. Csak egy állandóan bedugult, tragikus, nyomvályús 10-es út, és egy ugyan felújított, de mára már szintén kátyús, barázdás, leromlott és iszonyat leterhelt 11-es út.
    Az nem kérdés, hogy a kettő összekötése égetően fontos lenne. Nekem innen átmenni dunakeszire csak ócska mellékutakon, Budakalászon át lehetséges, esetleg csillaghegyen és a szentendrei úton át, csúcsforgalomban mindkettő tragikus.
    De az M0 teljes befejezése is fontos lenne. Ha egy Balatoni kiruccanást, esetleg nyaraló látogatást tervez az ember, felhagyhat minden reménnyel. Üröm-Siófok útidő (ha nincs forgalom) ált. 1óra 30 perc, amiből 50 perc a Budapesten átvergődés! A 120 km-es út egyhatoda viszi el az útidő több mint felét, nem vicces? A Waze sokszor még úgy is Üröm-Solymár-Máriaremete-Budakeszi útvonalat javasol, hogy jelenleg itt csak girbe-gurba kanyargós, lámpákkal és településekkel tűzdelt vacak utak vannak..
    Ha lenne kész M0 az útidő akár 30 perccel is csökkenhetne, ne beszélve arról, hogy feleslegesen nem terhelné az ember a fent említett lakott területeket..

Vélemény, hozzászólás?