KezdőlapMinden eddiginél nagyobbat zuhannak az üzemanyagárak

Minden eddiginél nagyobbat zuhannak az üzemanyagárak

E héten már a szerdai benzinár-csökkenés is túltesz az előző hetin, pedig az sem volt szerény.


Múlt héten 17 forinttal csökkent a benzin, 16 forinttal a gázolaj ára, ám a koronavírussal együtt járó piaci tendenciák az olaj árát sem kímélik, továbbá még Szaúd-Arábia is árháborúba kezdett Oroszországgal, így az olaj esetén két oka is van az áresésnek. Miként azt a Holtankoljak.hu írja, utoljára 1991-ben, az Iraki háború idején adódott olyan mértékű árcsökkenés, mint most. Ez látszik a hazai töltőállomásoknál is, ahol már a múlt héten, sőt korábban is tapasztalhattuk az üzemanyagárak csökkenését.

Február vége óta a 95-ös benzin ára 37, a gázolajé 35 forinttal csökkent, e héten pedig a 95-ös benzinnél újabb 20, a gázolajnál 15 forintos árcsökkenés következik. Az átlagárak így 328 és 345 forintra apadnak, ilyen szinten nagyon rég jártak az árak, utoljára 5 éve voltak hasonló mélyponton, de akkor is kevéssel magasabb szinten padlóztak.
[BANNER type="1"]
Az egyes töltőállomások árai között természetesen továbbra is adódhatnak jelentős árkülönbségek, ám jelenleg a legfontosabb tanács mindenki számára az, hogy az alacsony üzemanyagárak ellenére is csak akkor autózzon, ha feltétlenül ki kell mozdulnia, ha teheti maradjon otthonában. Az persze kedvezőnek mondható, hogy a kerülendő tömegközlekedéshez mérten az áreséssel szerényebbé válik az autózás felára.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

2 HOZZÁSZÓLÁS

- Hirdetés -

Friss hírek