Minden ötödik Toyota Corolla
Kétszázmillió autót gyártott a Toyota
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kétszázmillió autót gyártottak az 1935 augusztusa óta eltelt 76 év és 11 hónap alatt, ebből több mint 39 millió példány Corolla volt.
Model G1, a kezdet
A Toyota bejelentette, hogy júniusban legyártották fennállásuk 200 milliomodik autóját, 76 évvel és 11 hónappal azután, hogy első járművük, a Toyota Model G1 teherautó 1935 augusztusában legördült a szerelősorról. A Model G1-et a Toyoda Automatic Loom Works Limited, azaz szövőgépgyár autóipari tagozata készítette, melyet nem sokkal ezután leválasztottak a vállalatról, és újjáalakították a ma is használatos Toyota Motor Corporation néven.
Egy szép Toyopet Crown 1958-ból és egy korai Hilux pickup
Ne a nőt nézze, az autót! Celica ST a hetvenes évek elejéről
A cég elnöke, Akio Toyoda így kommentálta a jeles eseményt:
Szeretném kifejezni szívből jövő köszönetemet minden vásárlónknak, akik segítettek elérni ezt a csodálatos mérföldkövet. Mély tisztelettel köszönöm a hozzájárulását mindazoknak, akik az elmúlt években részt vettek a Toyoták és Lexusok kifejlesztésében, gyártásában és értékesítésében. Elkötelezettek vagyunk azzal kapcsolatban, hogy egyre jobb autókat állítsunk elő, hogy továbbra is a lehető legjobb minőségű termékekkel tudjuk ellátni ügyfeleinket. A Toyota háromszázezer főt számláló csapata világszerte ezért a közös célért dolgozik.






Nr.1