Mindkét vb-esélyes balesetet szenvedett a Brit ralin

WRC: Loeb fején maradt a korona

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár nyolcadik éve egyhuzamban Sebastien Loebnek hívják a WRC világbajnokát. A szezonzáró walesi raliversenyen amúgy vicces, de mindkét vb-aspiráns balesetet szenvedett és kiesett, így Latvala nyerhetett.

Sebastien Loeb a 2011-es ralivébé nyertese. A francia extornász zsinórban nyolcadik éve a sportág királya, sikereit kivétel nélkül hűséges, monacói navigátorával, Daniel Elenával és a Citroën alkalmazásában érte el. Megérdemelt győzelmük egyben az idén debütáló DS3 WRC győzelme is, a Citroën pedig egyhuzamban negyedszer zsebelte be a konstruktőri trófeát.
A kérdésre, miszerint ki lesz a világbajnok, különben már pénteken, a szezonzáró Brit rali első napján megkaptuk a választ, amikor is a kihívó Mikko Hirvonen Fiestája annyira megsérült egy kicsúszást követően, hogy a gyári Ford-csapat kénytelen-kelletlen a verseny feladása mellett döntött. Addig, a néhány nyitó gyorsaságin remek adok-kapok folyt a címvédő Loeb és a kihívó Hirvonen között a walesi erdőkben, s úgy festett, Hirvonennek bizony van esélye ledolgozni 8 egységnyi hátrányát, s így az utolsó, mindent eldöntő, bónuszpontos vasárnapi Power Stage-en dőlhet el a harc. Majd jött a hetedik szakasz, a finn apró hibája, egy kis forgás és ütközés - Hirvonen pechére sérült a hűtő, s megfőtt a motor.
Hirdetés
A kékoválosok természetesen rettenet csalódottsággal fogadták a vereséget, Loeb mester meg egyrészt fellélegezhetett, másrészt sportszerűen lenyilatkozta, hogy sajnálja a rivális balszerencséjét. Mindazonáltal a Citroënnél már pénteken este megvolt a szokásos pezsgőzés, a ködös-murvás Brit rali hátralévő része pedig csupán a részeredményekről szólt. Loeb és a Ford másik finnje, Latvala pályázott a futamgyőzelemre, de aztán vasárnap Loebék etapon, egy összekötő szakaszon közúti balesetet szenvedtek, s mivel a DS3 WRC-t sem arra találták ki, hogy frontálisan ütközzön egy szembejövő autóval, Latvala ölébe hullott a 25 pont. Plusz még egy, hiszen a záró Power Stage-en harmadik lett Ogier és Sordo mögött, szóval Hirvonen buktája ellenére a Fordnak is volt oka az ünneplésre.
Latvala idén először nyert futamot, utoljára másfél éve jött ki neki a lépés, illetve engedte a Ford, hogy kijöjjön... Mert bizony többször utasították lassításra, s ezzel Hirvonen támogatására, amit ő mindig meg is tett becsülettel. Nem úgy Ogier, Loeb csapattársa, aki szokás szerint most is felettébb gyorsan közlekedett a csúszós-saras murván, de hiába ért el számos szakaszsikert, ha - még csütörtök délután - rontott, kitörte DS3-asa egyik kerekét, s komoly hátránnyal, csak a SupeRally-szabálynak köszönhetően folytathatta másnap a versenyzést. Aki még az élmenők közül perecelt, az Sordo (Mini JCW) és Räikkönen (Citroën DS3) volt - a Jégember stílusosan fejezte be ralis karrierjét, mert ha igaz, jövőre visszatér az F1-be. Sok babér nem termett neki a WRC-ben, dobogóra kerülni sansza sem volt, gyakran esett-kelt, sokat betlizett.
A 67. Brit ralin kiválóan szerepelt a ralielitből jövőre kivonuló Stobart Ford, hiszen második helyével Östberg beállította legjobbját, Henning Solberg pedig két esztendő elteltével pezsgőzhetett a dobogón. Tesója, a Loeb-éra előtti utolsó világbajnok, Petter ismét peches volt - defektet kapott, majd Citroënjében eltört egy benzincső, s a vége égés lett, a szó szoros értelmében.
Egyéni világbajnokok (a címet 1979-ben írták ki először)
1979Björn WaldegardsvédFord Escort RS/Mercedes 450SLC 5.0
1980Walter RöhrlnémetFiat Abarth 131
1981Ari VatanenfinnFord Escort RS
1982Walter RöhrlnémetOpel Ascona 400
1983Hannu MikkolafinnAudi Quattro
1984Stig BlomqvistsvédAudi Quattro
1985Timo SalonenfinnPeugeot 205 Turbo 16/Turbo 16/E2
1986Juha KankkunenfinnPeugeot 205 Turbo 16/Turbo 16/E2
1987Juha KankkunenfinnPeugeot 205 Turbo 16/E2
1988Miki BiasionolaszLancia Delta HF 4WD Integrale
1989Miki BiasionolaszLancia Delta Integrale
1990Carlos SainzspanyolToyota Celica GT-Four
1991Juha KankkunenfinnLancia Delta Integrale
1992Carlos SainzspanyolToyota Celica Turbo 4WD
1993Juha KankkunenfinnToyota Celica Turbo 4WD
1994Didier AuriolfranciaToyota Celica Turbo 4WD
1995Colin McRaebritSubaru Impreza 555
1996Tommi MäkinenfinnMitsubishi Lancer Evolution
1997Tommi MäkinenfinnMitsubishi Lancer Evolution
1998Tommi MäkinenfinnMitsubishi Lancer Evolution
1999Tommi MäkinenfinnMitsubishi Lancer Evolution
2000Marcus GrönholmfinnPeugeot 206 WRC
2001Richard BurnsbritSubaru Impreza WRC
2002Marcus GrönholmfinnPeugeot 206 WRC
2003Petter SolbergnorvégSubaru Impreza WRC
2004Sebastien LoebfranciaCitroën Xsara WRC
2005Sebastien LoebfranciaCitroën Xsara WRC
2006Sebastien LoebfranciaCitroën Xsara WRC
2007Sebastien LoebfranciaCitroën C4 WRC
2008Sebastien LoebfranciaCitroën C4 WRC
2009Sebastien LoebfranciaCitroën C4 WRC
2010Sebastien LoebfranciaCitroën C4 WRC
2011Sebastien LoebfranciaCitroën DS3 WRC
[/szlista]
[/keret]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?