Mutatjuk Európa kedvenc konnektoros hibridjét!

Egy kékoválos plug-in hybridből fogyott a legtöbb Európában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rengeteg szén-dioxid kibocsátásától kímélhették meg a bolygót a Kuga PHEV tulajdonosok a Ford felmérése szerint.

Tavaly a nehézségek ellenére is szárnyaltak a Ford Kuga plug-in hybrid változatának eladásai. Konkrétan Európa legkelendőbb konnektoros hibridje lett, 17 százalékkal több, összesen több mint 48 ezer darab talált gazdára a legfontosabb 20 piacot tekintve, mint legközelebbi vetélytársából. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Kuga modellek több mint feléhez plug-in, vagy full hibrid technológiát választotta a tulajdonosuk. A PHEV modellek népszerűsége azét is örvendetes, mert megfelelő használat mellett nagy mennyiségű szén-dioxid kibocsátásától kímélhető meg a Föld. A Ford saját felmérése szerint a Kuga PHEV tulajdonosok évente valamivel több, mint 10 000 kilométert tesznek meg. A WLTP-szabvány szerint mért emissziós értékek alapján ez azt jelenti, hogy egy konnektoros Kuga körülbelül 1100 kilogrammal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint egy hasonló teljesítményű, 1,5 literes EcoBoost benzinmotorral hajtott modell. Kicsit másképp szemléltetve ez olyan, mintha oda-vissza végigautózták volna fejenként a London-Buenos Aires távolságot, vagy sem.
Hirdetés
Kiderült még az anonim felmérésből, hogy az összes feltöltésnek majdnem fele éjszakánként történt. A rövid, egy-két órás nappali töltések is gyakoriak voltak, és a Ford arra számít, hogy a PHEV-felhasználók töltési hajlandósága még tovább növekszik majd, ahogy a feltöltő infrastruktúra folyamatosan bővül Európában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?