Nagyon húzós: Skoda Octavia Scout

Már ára is van: Skoda Octavia Scout

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már itthon is kapni a Skoda Octavia szabadidő-autósított verzióját. Az emelt hasú és 4x4-es Octavia Scout háromféle motorral választható.


Hamarosan rendelhető, majdnem megérkezett a márciusi Genfi Autószalonon bemutatott Skoda Octavia Scout. Már magyarországi ára is van az Octavia Combi 3 centivel emelt hasmagasságú, körbeműanyagozott és összkerékhajtású változatának.
Hirdetés


Motorból háromféle van: 1.8 TSI 180 lóerővel - ez csakis 6 sebességes DSG kettős tengelykapcsolós automatizált váltóval érhető el 8,83 millió forinttól. A szerényebbik, de szerényebben is 150 lóerős 2,0 literes dízel 6 fokozatú manuális váltóval szinte ugyanennyibe kerül: 8,84 millió forint az alapára. A csúcskivitel a 184 lovas dízel kizárólag DSG-vel 9,63 milliótól. A két dízel vegyes fogyasztási ígérete 5,1, a benzinesé 6,9 l/100 km. A csomagtér gigászi, 610 (bővítve 1740) literes.

A hét éve kapható Scoutok legújabbikának persze igen gazdag az alapfelszereltsége (az ötödik generációs Haldex összkerékhajtás mellett pl. 17 colos alufelni, 3 küllős bőrkormány, stop-start, kétzónás klíma, tempomat, fény- és esőszenzor), az extralista meg kvázi végtelen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?