Ne vidd ki a városból, és szeretni fogod!

Citroën e-Berlingo teszt: a városi hétüléses?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezer arccal láttuk már a Stellantis haszonjárműből faragott, tisztán elektromos, városi egyterűjét. Tud-e még, illetve szükséges-e újat mutatnia az eredeti logóval és a hosszabb tengelytávval?

Ezt az autót már rengetegszer láttuk, és legalább ennyi különböző módon próbáltunk hozáállni. Persze, a logó és az orr-rész más, de attól még lényegében ugyanaz, mint a Toyota Proace City Verso vagy a Peugeot e-Rifter, egy hétüléses, lényegében második autó, hiszen a hatótávja aligha engedi ki a városból. Pedig ugyebár a méreteiből kiindulva, logikusan egy ilyen csak akkor lehetne második autó, ha az első, amivel messzire megy a család, az legalább ugyanekkora, vagy éppen még ennél is nagyobb, csak ugyebár a családi utakhoz is megfelel a hatótávolsága.
Hirdetés
Hogy mi a Berlingo különlegessége? Elméletileg ez a modell az eredeti, az original, avagy ahogy szülőhazájában mondanák, az "ohhizsinel". Nem gondoltam volna, főleg nem egy ennyire ezer arccal forgalmazott modellnél, de ez érezhető is. Ebben az autóban számomra sokkal természetesebb volt a műszerfal-elrendezés, mint mondjuk a Peugeot i-Cockpitja, ami ugyan tud nagyon jól működni, de csak akkor, ha az autó belterét kimondottan erre tervezték. A Rifterben azonban - érthető módon - nem ez volt a helyzet, a Berlingo beltere viszont dizájnjában is remek összhangot talált a különleges külső elemekkel. Ám a dizájn csak egy dolog, ha a praktikum nem olyan mögötte, és ebben a konkrét autóban azért akadt egy-két kihagyott ziccer. Ilyen például, hogy bár az első ülések háttámláján ott pihent a lehajtható tálca, ám ez inkább csak evésre használható, tablet- vagy telefontartónak jóval kevésbé. Főleg, hogy az egész autóban mindösszesen 2, azaz kettő USB töltési pontot találtam. Persze, ha úgysem megy ki az autó a városból, akkor aligha lesz szükség maratoni filmezésekre hátul, ahol egyébként mindkét sorban korrektül el lehet férni, és még a szükségülések sem kényelmetlenek a rövidebb távokon.
Hirdetés
Merthogy a hajtáslánc továbbra is változatlan, még mindig az eredetileg a Peugeot e-208 modellbe tervezett, 100 kilowattos motort kapja a méretes egyterű. Ezzel azonban még magában aligha lenne probléma, nem kell mindenkinek, mindig száguldozni, főleg nem egy ekkora családszállítóval. Az üresen 1895 kilós Berlingo még így is 11,7 másodperc alatt futja ugyanis a 100 km/órát, 135 km/órás végsebessége pedig papíron elég a hazai autópályás sebességhatárokhoz is. Csakhogy az akkupakk sem változott az e-208 óta, az 50 kilowattórás egység 45 valóban felhasználható kilowattórája pedig - bár papíron nagyon szép, 278 kilométeres hatótávot ígér - normál, városi használattal és csak alkalmankénti fűtéssel vagy hűtéssel is legfeljebb 220 kilométert tesz lehetővé. Országúton és autópályán pedig beköszönt a hatalmas, szögletes orr-rész légellenállása, illetve a fékezések visszatermelésének hiánya, így a választott sebességtől függően 150 és 200 kilométer között lehet vele számolni. Félreértés ne essék, ez a hatótáv egyáltalán nem katasztrófa, főleg nem egy városba szánt modellnek. Így akinek arra kellene egy hétüléses, hogy helyi emisszió nélkül tudja egyetlen autóval az iskolába és a munkába rohangászni a több mint 5 személyt naponta, akkor lényegében 20 millió forint alatt van ez a Berlingo, illetve ugyanez a modell, tengernyi más néven. Mert ne feledjük, még csúcsra extrázva is "csak" 19,35 milliót kérnek érte, az alapváltozat pedig már 15,3 millióért hazavihető. Persze, ez elsőre soknak tűnhet, hiszen az is, ám csak addig, amíg körül nem nézünk a piacon, és egyértelművé nem válik, hogy villannyal és hét üléssel igen szűkös, és még ennél is drágább a választék. Aligha éri meg tehát tovább ragozni, ez a modellcsalád lényegében továbbra is azt nyújtja, amit eddig is kínálni tudott, és ha kizárólag a testvérek között megy a verseny, akkor az egyik, ha nem a legjobb autó az eredeti változat, tehát a képeken is látható Berlingo.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Tágas utastér, kívül-belül összehangolt dizájn
Negatív
Ergonómiai apróságok, alacsony hatótáv
Árak
Tesztmodell alapára
16 511 000 Ft (2023.05.15.)
Tesztautó ára
19 351 000 Ft (2023.05.15.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Nyomaték:
260 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.70 s
Végsebesség:
135 km/h
Méretek
Hosszúság:
4753 mm
Szélesség:
1848 mm
Magasság:
1812 mm
Saját tömeg:
1738 kg
Össztömeg:
2320 kg
Tengelytáv:
2975 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
209 l
Motor és váltó
Motor:
Elektromos
Sebességváltó:
egyfokozatú
Nyomaték:
260 Nm
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
135 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.70 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2023.05.15. at 21:38
      Permalink

      Ugye ez most valami vicc?
      Eddig se nagyon volt ilyen.
      A viszonylag elérhető 7 üléses SUV-ok érkeztéig szinte alig volt olyan “csapatszálíltó” ami 1. biztonságos 2. a körülményekhez képest élvezetes vezetés nyújt, 3. hagyott valamit a sokgyerekes családapák méltóságából.
      Az SUV-ket leszámítva ezen körülmények keresztmetszetében igazából 1 darab egyterű található (Ford S-Max) . Amit ráadásul talán már meg is szűntetnek.
      Igazából a 7 üléses (EU-s léptékkel) full-size SUV teljesítik ezt maradéktalanul. Ki is nyírták az egyterűket.

      Ami meg a villanyautókat illeti, ott az egyik legelső komoly 7+ üléses verda, a Model X. Hatalmas utastér kényelmes 7 személyre is, ehhez jön hogy Lamborghiniket eszik reggeli a negyed mérföldön, úgy kanyarodik mint egy fele akkora autó és van rajta két anyaszomorító sirályszárnyas ajtó.

      Szerintem ennél jobb kezdete nem lehetett volna a jövőnek… 🙂

      • 2023.05.16. at 07:47
        Permalink

        Ezt a villany változatot úgy kell nézni mint egy szükségmegoldás. A CO2 kvóta oltárán elbuktak a benzin-dízel változatok, kukázni teljesen nem akarták a viszonylag friss szériát, ezért beletették a konszern “alap” villany hajtását, érdekességként és flottaátlag javítóként jó lesz, vmennyit eladnak majd ebből is.

        20 millióért nyilván nem értelmezhető, mert “ugyanezeket” az autókat belsőégésű motorral pár éve 4-5 millióért vették a nagycsaládos programban, annyiért verhetetlen ajánlat volt a hatalmas térkínálatával, kategóriához mérve jó kényelmével és modern extráival.

        • 2023.05.16. at 22:43
          Permalink

          A térkínálatot adom, de a kényelem csak egy sajátos kategóriában értelmezhető, ahogy a modern extrák sem igazán jellemzik ezt az autót. A 4-5 milla számomra felfoghatalanul olcsó, tizenpár éve 4-5 millióért kisautókat se kaptál, egy Mazda 3 került ennyibe. Ahogy nézem az SX4 5-7 millió volt. És ezek nem valami nagy autók, 3 gyerekhez biztos kevés lenne.

          • 2023.05.17. at 08:17
            Permalink

            Ehhez a családhoz minden elterjedtebb mai extra elérhető (volt), és zömében a nagy része benne is volt az autókban, mint pl. körbekamerás tolatóradar, full keyless, radaros tempomat, ledfényszóró, holttérfigyelő, táblafelismerő, sávtartó, vontatmány ESP, ülésfűtés, kormányfűtés (a comboban)

            (nyilván a 4 márka között voltak eltérések a csomagokban, és az extrapolitikában, és voltak fapados kivitelek is, főleg a toyotánál és a citroennél)

            19-20-ban amikor zömében vették ezeket az autókat a nagycsaládos programban, bruttó 6.5-8 körül volt a márkától, felszereltségtől, motorvariácótól függően az áruk, így a 2.5 milliós támogatással 4-5.5 körüli összegekért ültek bele sokan ezekbe az autókba, onnan nézve tényleg értelmezhetetlen h a hajtástól függetlenül ugyanaz az autó nem ér ennyivel többet.

    • 2023.05.17. at 08:03
      Permalink

      Hát igen , 4 gyerekkel nincs még alternatíva , csak a Tesla modell X van használtan amiből lehet 6 szemelyest venni , aki meg már hosszabb ideig használt 7 személyes suv T az tudja H egy egy kivételtol eltekintve erősen használhatatlan a harmadik ulessor…..
      Esetleg az új Volvo lesz meg az érkező kínaiak közül egy egy.
      Más kérdés h egyik sem lesz 30 millió alatt …
      Szóval tényleg nem indul fényesen
      Ezt meg nem hívnám használható puttonyos nak amivel a balatonra szűken le tudok érni 130 al
      De hát érthető, mert nincsenek sokan azon 4-5 gyerekekesek akik ilyenben gondolkodhatnak

  • 2023.05.15. at 13:32
    Permalink

    Magamtól nem tűnt volna fel, de múltkor elmagyarázták nekem, hogy a Citroën most már minden autóján befeketíti az A-oszlopot a márkaarculat részeként. Ezt azóta lehetetlen nem észrevennem, ezen a Berlingón (is) iszonyat felesleges – ha nem egyenest belerondít az összképbe. Nem tudom miért jó ez – a gyártási folyamat biztos nem lesz olcsóbb azzal, hogy hozzáadnak egy plusz lépést, de az autó sem szebb.
    De ezek az óriási illesztési hézagok is bizarrnak hatnak 2023-ban, mikor kb. a Škoda Fabia is úgy van összerakva, hogy az ujjkörmöd nem fér be a gépháztető meg a karosszéria közé, itt meg egy kisebb etióp családot még magaddal tudsz vinni a résekbe gyömöszölve. Persze lehetne azzal védeni, hogy ez a kategória sajátja, de valójában a múltkor tesztelt Ford Tourneora visszanézve az egy sokkal feszesebben összerakott járműnek néz ki.
    A bőr szíjért nem kár – C4 Cactusban még bőr volt a kapaszkodó, s pár év után szinte mindegyikben szakadt vagy elérett. Jó ötlet, de nem tudták jól megvalósítani, így műszerfal-díszítésként még talán elmegy.

  • 2023.05.18. at 11:30
    Permalink

    Nagycsaládos ismerős 3 éve ~8 misiért vett hosszú tengelytávval 1.5 dízel (130 ló) automatát, hadonászó oroszlánnal a hűtőmaszkján. Mármint a 8-ból lejött még a 2,5 MFt állami apanázs. Na, az megérte. Ennek az ára ezzel a hatótávval túlmegy a racionalitás határain.

  • 2023.05.18. at 15:12
    Permalink

    “túlmegy a racionalitás határain”
    Úgy ahogy a magyar minimálbér, a magyar dolgozói bérek, a brutális korrupció, a döbbenetes tudatlanság meg még sorolhatnám.
    Amúgy mindennek annyi az ára amennyiért el lehet adni, ha ezt nem lehet itt akkor majd máshol eladják, ha ott sem akkor bent fog ragadni valahol egy kereskedésben lecsökkentik az árát de lehet hogy így sem kel el akkor dolgozói “kereskedés vezetői, kereskedői” autóként fut 20-25 ezret vagy akár többet és láss csodát akkor akár több millióval is olcsóbb lesz persze használt is.
    Amúgy is brutális árak vannak, mennyi lehet rajt a haszon ” sok” de hidd el a végén haszon nélkül vagy veszteséggel valaki eladja. Nem hiszem hogy bezúzzák.
    Amúgy ez egy városi autó ennyi pénzért taxinak talán jó.

Vélemény, hozzászólás?