Négy új modell a SEAT-tól – az első már jövőre érkezhet

Megerősítette terveit négy új modellre a SEAT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SEAT bejelentette, hogy 3,3 milliárd eurót kíván költeni fejlesztésekre és kutatásokra, valamint új modellek bevezetésére 2015 és 2019 között.

A SEAT valaha volt legnagyobb befektetéseként, 4 új modell elindítására szeretnék fordítani a 3,3 milliárd eurónyi tőkét az elkövetkezendő két évben. Az autógyártó visszautasította, hogy részletekbe menő információkat is közzétegyen, de azt megerősítette, hogy az első új modell jó eséllyel a 20V20 alapján épülő kompakt crossover lesz, ami már 2016 első felében megérkezhet a márkakereskedésekbe. Egy nyilatkozatban Jürgen Stackmann, a SEAT elnöke elmondta: „Ezek a modellek, egy olyan terv részei, amiben a márkát kívánják erősíteni és az eladásokat fellendíteni. Az újításokra fordított tőke biztosítja a versenyképességet és a foglalkoztatást, valamint a jövőt.”
Hirdetés
A SEAT eladásai egyébként 2013 óta javuló tendenciát mutatnak, ezzel a befektetéssel pedig valóban újra az élvonalba kerülhet a spanyol gyár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?