Nem csak látványosabb lesz a VW ID.7 GTX

Őszre ígérik a Volkswagen ID.7 gyorsabb változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre némi előzetest mutattak, de sejthető, hogy milyen műszaki változtatásokat terveznek.

A Volkswagen nagy, elektromos szedánját, az ID.7-est egyelőre csak hátsókerék-hajtású, egymotoros változatban mutatták be, viszont ősszel, a Müncheni Autószalonon érkezik a GTX változat, várhatóan már két motorral. Az ID.7 egyik fontos újdonsága az APP550 jelzésű, 282 lóerős motor, amely egyedül is jó dinamikát biztosít a termetes szedánnak, de a brit Autocar értesülései szerint a GTX megkapja az ID.4 GTX első motorját is, amely 109 lóerős, így az autó összteljesítménye meghaladhatja a 390 lóerőt, és a gyorsulása is érezhetően javulhat. Annyi emellett már az előzetes képeken is látszik, hogy a GTX-et fényes fekete dekorációk különböztetik majd meg a lassabb változatoktól, olyan helyeken, mint a tetőív és az ablakkeretek. A bemutatót szeptemberben tartják majd, bár meglepő lenne, ha addig nem közölnének további előzeteseket a legsportosabb ID.7 változatról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?