Nem hódol be teljesen a SUV őrületnek a Hyundai

A Hyundai megerősítette: készül a következő i10, i20 és i30 is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába az elképesztő SUV-mánia, ami jelenleg a piacon uralkodik, a koreaiak tudják, van még igény kisebb járművekre is.

Egyre nehezebb helyzetben vannak manapság azok a vásárlók, akik a kompakt, vagy annál kisebb szegmensből szeretnének autót vásárolni. A gyártók folyamatosan lövik le az évtizedek óta futó modelleket, még többen villanyosítják azokat, így a kicsi és elérhető árú autó teljesen más értelmet nyert az elmúlt néhány évben. Minden bizonnyal a Hyundai is érzi, hogy ha valamikor, akkor most kell ezen a piacon maradandót alkotni. Michael Cole, a márka európai vezetője a Kona bemutatóján az Autocarnak megerősítette, valóban ez a cél.
Hirdetés
"Most arra fókuszálunk, hogy a Kona megvesse a lábát a piacon. Jelenleg az i10, i20 és i30 is a terveink között szerepel, még a következő generációra vonatkozóan is. Egyetlen vásárlót sem szeretnénk veszíteni, így nem tehetjük meg, hogy komplett szegmenseket hagyjunk el. Gondolnunk kell az i10, i20, i30 vásárlókra is"- mondta Cole. Az egyre szigorodó szabályozás viszont a Hyundai autóit sem kerüli el, így, ha a márka hosszabb távon gondolkodik az említett modellekben, úgy biztosan eljön a villanyosítás ideje is. Bár a koreaiak nem erőltetik túl az elektrifikáció kérdését, hiszen az Elantra N is belsőégésű motorral érkezik, azt viszont már tavaly leszögezték házon belül a Hyundainál, hogy i30 N-ből nem lesz több - legalábbis az európai piacon - a károsanyag-kibocsátás miatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?