Nem készül el a villámcsapásszerű Tesla Model S Plaid+

Elon Musk szerint a Plaid változat is éppen elég jó, nincs szükség a plusz változatra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még meg sem született, máris eltemették a Plaid Plus modellt. Azért nagyon nem kell kétségbeesni, a sima Plaid így is a világ egyik legfürgébb szériagyártású autója.

Hosszú gyártási periódusra számíthat a Tesla Model S. Az amerikai márka első saját modelljét kilenc évvel ezelőtt mutatták be, de úgy tűnik, még messze a nyugdíj. Az elmúlt közel egy évtizedben főleg a teljesítmény és az akkukapacitás terén fejlődött a Model S, a külső szinte semmit sem változott a kezdetek óta. Idén két új alváltozat bemutatását tervezte a Tesla, amiből csak egyik valósul meg.
Hirdetés
A Plaid Plus bemutatásának nincs értelme, derül ki a cégvezető Twitter bejegyzéséből, szerinte a Plaid olyan jól sikerült, hogy nincs szükség egy még erősebb változatra. A meg nem született modell 1100 lóerővel és 837 kilométeres hatótávval kápráztatta volna el a vásárlókat, mindezt átszámítva 45 millió forintért. Azért szomorúságra nincs ok, az arcot letépő gyorsulással megáldott Model S Plaid érkezik. Az érkező csúcsváltozat 1020 lóerős teljesítménnyel riogatja a bent ülőket, a 0-100-as gyorsulás mindössze 1,99 másodpercig tart, ami veszélyesen kevésnek tűnik. Aki nem óvatoskodik a hatótávval, az akár 320 km/h-val is roboghat a Teslával, de ilyenkor esély sincs az elérhető 624 kilométer kiaknázására. Könnyen belátható, hogy ilyen dinamikai adatok mellé egyáltalán nem szükséges egy még erősebb változat, ami csak a hatótáv tekintetében adott volna többet. A Tesla szerint a 600 kilométer körüli hatótáv is bőven elég, ennél többet úgysem szoktak egyhuzamban megtenni, egy pihenő alatt pedig pótolhatóak az elhasznált kilométerek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?