Nem Makó, nem Opel Astra

Alig 30 Rolls-Royce Phantomot rendelt egy hongkongi mágnás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két éven belül nyit az a makaói panzió, ahol egy 30 Phantomból álló Rolls-Royce flotta füröszti majd a vendégeket. Aranyban, gyémántban is.


Úgy 20 millió amerikai dollárba, hozzávetőlegesen 4,8 milliárd forintba kerülhet az a 30 db Rolls-Royce Phantom - nyújtott tengelytávú - luxuslimuzinból álló flotta, amit Stephen Hung rendelt a minap. Ebből 28 a képeken látható, kissé fura, ugyanakkor a projekthez illő pirosban fog homorítani, kettő bezzeg az eddigi legdrágább, legfényűzőbb, legexkluzívabb Phantom lehet aranyozott kasztnival és gyémántberakásos Graff Luxury Watches órákkal az utastérben, mert miért ne.
Hirdetés


A dicső dealt Stephen King Hung, a hongkongi üzletember hozta tető alá a Rolls-Royce magyar származású vezérigazgatójával, Torsten Müller-Ötvössel. És ahol az együttesen még sosem látott mennyiségű Phantom szolgál majd, az a makaói XIII. Lajos überhotel - nyitás 2016 első félében.

A Rolls-Royce egyébként a sofőrök képzésében is szerepet vállal, sőt, a ki tudja, hány csillagos panzió tervezésébe is becsatlakozott, hogy a mélygarázsból elég nagy sugarú le/felhajtó készüljön a Phantomok biztonságos terelgetéséhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:39
    Permalink

    2 nappal a rendelés után Hung Pista vissza akarta mondani, mert értesült, hogy megjelent a Citroen Cactus mely -bevallása szerint sokkal közelebb áll az ízlésvilágához, de Ötvösmüller kötötte az ebet a karóhoz, úgyhogy marad a Phantom…

Vélemény, hozzászólás?