Nem mindegy, miként védjük autónkat lopás ellen

Fizetett hirdetés

A jó lopásvédelem nem a tulajdonos idegeit borzolja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem újdonság a Cerberos lopásvédelem, az viszont igen, hogy hamarosan mobiltelefonunk is elég lehet vele az indítás engedélyezéséhez.

Tökéletes lopásvédelem nyilvánvalóan nem létezik, de a Cerberos 99,9 százalékos védelmet ígér, mindezt úgy, hogy nem fogja megkeseríteni az autó használatát, nem teszi veszélyessé annak használatát

Örök téma az autók lopásvédelme és a tolvajok elleni védekezés. Ma már kifutóban vannak talán a hagyományos mechanikus védelmek, s egyre kedveltebbek az elektronikus indításblokkolók. Ennek oka, hogy lusták vagyunk - akár kormányzárat felszerelni, akár váltózárat a helyére tolni. Márpedig alapigazság, hogy egy védelem csakis akkor ér bármit is, ha az aktiválva van. Igazság az, hogy egy védelem akkor jó, ha a tulajdonos autóhasználatát nem gátolja. De ha részletesebben megnézzük az előírásokat, még számos követelményt kell teljesíteniük a különféle védelmi rendszereknek. Ilyen például az, hogy az elindított, a közlekedésben részt vevő autónál teljes mértékben kikapcsolt állapotban kell lennie a védelemnek, tehát például nem blokkolhatja a gépháztető nyitását - ez logikus tűz- és balesetvédelmi előírás. Ahogyan teljesen jogos és érthető az is, hogy ha az indításgátló aktív, akkor annak az önindítót is blokkolnia kell, ellenkező esetben a motorban tehetünk kárt és akár személyi sérülések is keletkezhetnek.

Kártyával vagy kulcstartónyi jeladóval (TAG)) is kikapcsolható az automatikusan élesedő védelem. A jeladót természetesen nem szabad az autó kulcsára fűzni. Egyrészt azért, hogy ne tudják azzal együtt ellopni, másrészt azért, hogy kényelmesebb legyen a használata

Továbbá fontos tudni azt is, hogy a különféle indításgátlók az autók elektronikai rendszereit is megkavarhatják, ha pedig erre fény derül, vagy akár a nem megfelelő beépítésre, akkor az garanciavesztést, így milliós kárt is szülhet. Ezeket is igen jelentősen érdemes figyelembe venni, mielőtt autónkhoz védelmi rendszert választunk. Miként egy casco-önrész jellemzően 10 százalékos, de lopás esetén a kalkuláció ennél végül jellemzően nagyobb veszteséget szül, elmondható, hogy az autó értékének 10 százalékát igenis megéri védelmi rendszerre költeni. Egy néhány százezer forintos autónál nyilván elegendőnek tűnik egy rejtett kapcsoló, az azonban ugyanúgy szerény védettséget ad, mint mondjuk egy váltózár vagy egy riasztó. A komplex védelmek jellemzően már több százezer forintos tételek, de ha az ezek között legolcsóbbnak számító, ráadásul magyar fejlesztésű és gyártású Cerberos árát és tudását nézzük, jó eséllyel belátjuk, hogy a legjobb ár/érték arányú lopásvédelmet találtuk meg.

Megtévesztőek lehetnek a prezentációs céllal készült színes, feliratos házak, hiszen alapvetően rejtetten, kizárólag gyári furatok használatával kerül beépítésre a rendszer

Legyen akármilyen autónk, a Cerberos ára fix, manuális váltós autóknál 219, míg automatánál csupán 199 ezer forint - beépítéssel együtt. Az árkülönbség oka, hogy automata váltó esetén a nem létező kuplungpedál kiiktatása nem kerül be az autóba - logikus módon. Van viszont minden esetben automatikus (a gyújtás levételét követően 10 másodperc utáni) automatikus aktiválás, motortérzár, váltóreteszelés (ami az autó vontatását is megakadályozza), és persze a rendszer (az előírásoknak megfelelően) az önindítót is blokkolja. Magyarán hiába szerzi meg akár az autó saját, gyári kulcsát a tolvaj, az autót nem tudja elindítani. Azzal szembesül, hogy hiába próbál indítózni, az autó nem engedelmeskedik neki. Ha kinyitná a gépháztetőt, az sem fog sikerülni neki.

Autótípustól függően fekete vagy fém színű egységeket is kaphatunk

Aki viszont rendelkezik a szükséges jeladóval, ami lehet RFID kártya, illetve TAG (kulcstartónyi jeladó), tudja, hogy azt hova kell érinteni, az pontosan egy érintéssel tudja kikapcsolni a védelmet, s az indítást engedélyezni. A közeljövőben már egy NFC-s okostelefon is kikapcsolhatja a Cerberost, ugyanúgy, ahogyan az bankkártya helyett is használható. A rendszer biztonsága pontosan a banki rendszerek szintjén jár. Nem lehallgatható, még méteren belüli távolságból sem. A rendszer természetesen szervizállást is kínál, azaz autószervizben nem is kell tudjanak arról, hogy a rendszer az autóban van. Ha komolyabb javításra kerül sor, netán félünk attól, hogy a szervizt zavarná a rendszer, az nyom nélkül kiszerelhető (autóeladásnál is áttelepíthető az újba), ugyanis a beépítést a gyári rögzítőelemek felhasználásával, roncsolásmentesen végzik.

Mind a vezérlőelektronika, mind a reteszek háza alumínium-magnézium-szilícium ötvözet

Ami az üzembiztonságot illeti: a cég rendelkezik olyan biztosítással, ami fizeti a felmerülő károkat és a mentést is, ha a rendszer a beépítés vagy a készülék hibájából mondana csütörtököt. Ilyenre még nem volt példa, olyanra persze már igen, amikor a figyelmetlen ügyfél okozott autójában kárt. Például azzal, hogy járó motornál kinyitotta a gépháztetőt, leállította az autót, a rendszer automatikusan élesedett (ugyanis pont ez a lényege, hogy nem kell külön kapcsolni), majd meglepődött, hogy nem tudja a gépháztetőt lezárni, elkezdte azt csapkodni. Így természetesen tönkretette annak zárját.

Komplex védelemként nagyon jutányos a Cerberos 219, automata váltós autó esetén 199 ezer forintos ára

Nem csak védelmi szempontból, műszakilag is igen komoly a Cerberos. Minden alkatrész autóipari szabványoknak megfelelő, az elektronika műgyantával kiöntött 3 mm-es falvastagságú alumínium-magnézium-szilícium ötvözetű házban kap helyet. Nem csak vízálló, a hőmérsékletet -40 és +125 Celsius fok tartományban bírja. A védelemhez használt reteszek házai ugyancsak AlMGSi ötvözetek, míg a reteszrudak és a kötőelemek rozsdamentes acélok. Nagyon fontos jellemző még, hogy a rendszer az autó akkumulátorától független, nem kapcsol ki az akku lemerülésével, illetve egy sarulevétellel, visszarakással, még néhány másodpercre sem. Természetesen van megoldás arra, hogy lemerült akkumulátorú autó esetén kikapcsoljuk a rendszert - például azért, hogy hozzáférjünk a motortérhez és a jellemzően ott található akkumulátorhoz. Egy utastéri csatlakozóval áramot adhatunk közvetlenül a Cerberos elektronikájának, ami utána a hagyományos módon, a jeladóval kikapcsolható. Ha valakinek eddig nem lett volna kellően szimpatikus a rendszer, még meg kell jegyezni, hogy gyártója és egyelőre kizárólagos hazai beszerelője 5 év garanciával adja a terméket, amihez mondjuk évenkénti átvizsgálást is előír. Utóbbi lényegében egy ellenőrzés, illetve szükség szerint szoftverfrissítés, amivel például a közeljövőben az NFC-s, telefonos használat is megjelenhet az elmúlt években beszerelt készülékeknél. Apropó szerelés, a gyártó nem csupán vevőket, hanem beszerelőpartnereket is keres, persze szigorú feltételekkel, kötelező képzéssel és folyamatos ellenőrzéssel, hogy a kuncsaftok a jövőben se csalódjanak a Cerberosban.

További információk: cerberos.hu.

Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?