Nem veszed el a gázt! – Ford Ranger offroad kaland!
Esőben, sárban, erdőn, mezőn - szinte mindenhol kalandoztunk a Ford Rangerrel
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az igazi terepjáró arra való, hogy ott akadj el, ahova más autóval el sem jutnál - tartja a bölcs mondás, amelynek igazát a saját bőrömön is megtapasztalhattam a Börzsönyben.
Európában 14,1 százalékos a Ford piaci részesedése a haszonjárművek piacán, itthon pedig 24,2 százalék
Brutális fölényt mutat a Ford a hazai haszongépjármű piacon, amit azért említek meg a Ranger pickuppal kapcsolatban, mert ez lényegében egy teherautó. A teljes itthoni haszonjármű piacból 24,2 százalékos szeletet hasított ki októberig a kékoválos márka, amiben nagy szerepet játszott a Ranger sikere is. Ha csak a pickup szegmenst nézzük, még elképesztőbb számot láthatunk, ugyanis a felét, egészen pontosan 50,7 százalékát a Ranger uralja. Ráadásul az eladásokat megdobhatja a jövőre érkező Raptor változat, amit már egész Európa tűkön ülve vár, még akkor is, ha nem a legendás F150-ről van szó. Bagyó Dávid, a haszongépjárművekért felelős igazgató elárulta azt is, hogy 47 darab Raptor érkezik a hazai piacra. Emellett majd lentebb szót ejtek még az új Blue Edition változatról is, ami szintén segíthet tovább növelni az eladásokat.
Itthon tarol a pickupok piacán a Ford
Annak ellenére, hogy teherautó, a Ranger családi autóként is beválik, és a számok jól mutatják, hogy ennek megfelelően a legtöbben, a gazdagon felszerelt Wildtrak változatokat választják. Egészen pontosan a vásárlók 85 százaléka dönt a legmagasabb felszereltség és a nagyobbik, 3,2 literes dízelmotor, valamint az automatikus sebességváltó mellett. A gyengébb erőforrás a 2,2 literes TDCi, amely 130 és 160 lóerővel is megrendelhető. Amint azt az offroad kaland mutatta, a kemény terepre érdemesebb a 3,2 literes, 200 lóerős motort választani, hiszen, ahogy az instruktorok már az elején megmondták: A mély sár legyőzésének legjobb módszere a padlógáz és a lendület megtartása, márpedig ehhez jól jön az erő.
„Adjál gázt neki! Gázt, gázt, gázt!” Ha emlékeztek még az ominózús videóra, ami a Szilveszter ralin készült néhány éve, az ott hallott instrukciók terepen is megállják a helyüket. Szóval: „Nem veszed el a gázt!”
Egyedül a mély sár – és itt most olyan mélyre gondolj, amelyben combközépig elmerülnél - fogott ki a Rangereken, és őszintén szólva az is csak azért, mert utcai gumikkal próbált meg a kis konvojunk átjutni rajta. A Rétság melletti sáros erdei úton többféle mélységű dagonyán hajtottunk át és csak az egyik okozott problémát, kivéve a Predator névre hallgató modellnek, amelynek nagyobb a szabad magassága és terepgumikkal is felszerelték.
A Predator egyébként a mentésben is részt vett, és hűen szemléltette, hogy milyen sokat jelent a terepgumi.
A 3500 kilogrammig terjedő vontatóképesség jól jött, amikor egymást mentettük. Emellett 1100 kg-os teherbírást is fel tud mutatni a Ranger.
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Terhelhetőség [kg] |
| 5277-5354 | 1860 | 1804 | 3220 | 1100 |
Az offroad próbára igazán vegyes modellmix érkezett, hiszen a kilenc Ranger között volt fapados, Limited és csúcsfelszereltségű Wildtrak is, illetve az új Blue Edition változat szintén tiszteletét tette. Ennek a modellnek a Black Edition sikere ágyazott meg. Idén a birminghami Haszongépjármű Szakkiállításon debütált a kék változat, amely valószínűleg szintén nagy sikert arathat. A különleges kiadás kívül-belül rengeteg látványos megoldást kínál. A külsejét feldobja a Performance Blue fényezés, ami jellegzetesen a Ford legsportosabb modelljeinek a színe. Emellett a sötétkék színhez kiválóan passzoló fekete kiegészítők teszik látványosabbá a gépet. Többek között a hűtőrács, a bukócső, a tetősínek, az oldalsó fellépők és a könnyűfém keréktárcsák is feketében pompáznak. Mivel a modell alapja egy Wildtrak kivitelű Ranger, ezért az ezt hirdető matricák sem hiányoznak a karosszériáról.
Jól áll a Performance Blue szín és a sár a Rangernek
A Blue Edition modellhez alapáron jár a kihúzható és zárható platófedél, az utastérben pedig fekete bőrkárpitozású ülések kaptak helyet, amelyeket szürke cérnával varrtak. Kizárólag duplakabinos karosszériával rendelhető és csak a 3,2 literes motor kérhető bele, a hatfokozatú, automatikus sebességváltóval. [BANNER type="1"]
Ezen a kaptatón is csak terepgumival volt érdemes próbálkozni
De azért az aszfaltra való gumikkal is majdnem sikerült átjutni
Miután kipróbáltam egy 2,2 literes motorral felszerelt Limited változatot és egy 3,2 literes Wildtrak modellt, máris világossá vált számomra, hogy miért vásárolják a legtöbben az utóbbit. Ég és föld a két modell egymáshoz viszonyítva. Habár a Limited is eléggé jól felszerelt változat, hiszen megtalálható benne a 8 colos, érintőképernyő a középkonzolon SYNC 3 rendszerrel, plusz navigációval, továbbá első és hátsó parkolóradar, valamint Off-road csomag, a Wildtrak mégis sokkal kényelmesebb.
A drágább modell bőrfoteljei teljesen más dimenziót képviselnek, a parkolóradar mellé tolatókamera is társul, amellyel jóval könnyebb a manőverezés, és a 3,2 literes motor is kellemesebb karakterisztikájú.
Bár papíron nem érkezik korábban a nyomaték, érzésre mégis úgy tűnik, hogy igen, ráadásul a turbólyuk is kisebbnek érződik. Arról nem is beszélve, hogy az automatikus sebességváltóval jóval kényelmesebb az utazás. Persze, ha valaki komolyabb terepre is elvinné, valószínűleg jobb választás a manuális váltó. Érdekes módon még a futóművének hangolása is másnak tűnik, legalábbis a Börzsöny kanyargós aszfaltútjain. Erősebb a fékhatás, kevésbé tűnt teherautósnak a tempós kanyarokban, míg a 2,2-es Limited kicsit olyan volt, mint egy lomhán forduló léghajó. Terepen már más a helyzet, ott nem érezni érdemi különbséget, csupán a nagyobb erő jön jól, amikor a derékig érő sárból szabadulna az ember.A 2,2-es motorral és Limited felszereltséggel is kiváló terepjáró a Ranger, de a 3,2 literes Wildtrak az igazi. Ugyanakkor fogyasztásban a 2,2 literes motor okozott meglepetést. Bár nem mi tankoltuk meg, ezért csak a pontatlan fedélzeti számítógép adataira hagyatkozhatok, a 9,9 literes átlag eléggé biztató, tekintetbe véve, hogy keményen megdolgoztattuk. A 3,2 literes már 14 litert mutatott
Szilárd burkolaton mindenképp a Wildtrak a kényelmesebb, terepen pedig a 3,2 literes motor jobban teljesít
Szóval a lényeg, hogy komoly terepre, komoly gumiabroncs kell, és akkor a Ranger simán legyőzi a természet támasztotta akadályokat. Ám felvetődik a kérdés, hogy a környezetvédelmi normák támasztotta követelményeket, hogyan éri el a típus? Nos, a haszongépjárműveknél csak 2019 szeptemberében érkezik el a WLTP-korszak, és addig itthon mindenképpen megvásárolható lesz a 3,2 literes motorral a Ranger. Utána viszont már csak a kérdőjelek maradnak, szóval, aki szeretne az erősebb motorral felszerelt Rangert vásárolni, ne sokáig tétovázzon!
Az időjárás kegyes volt hozzánk, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy ömlött az eső, és így igazán kemény körülmények között vizsgázhatott a Ranger. Ilyen dagonyához azonban kötelező a terepgumi
| 2.2 TDCI 130 LE | 2.2 TDCI 160 LE | 3.2 TDCI | |||
| Emissziós norma | Euro 5 | ||||
| Hengerűrtartalom (cm3) | 2198 | 3198 | |||
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | ||||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 130 (3700) | 160 (3700) | 200 (3000) | ||
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 330 (1500-2500) | 385 (1500-2500) | 470 (1500-2750) | ||
| Végsebesség [km/h] | 165 | 175 | |||
| Gyorsulás 0-100 km/h | 14,9 | 11,8 | 10,3 | ||
| Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 7,0 | 7,1 | 8,3 | ||
| Alapár [Ft] | 6 400 000 | 6 635 000 | 8 210 000 | ||








































