New Yorkban is 50. szülinapját ünnepli a Mustang

50 éves a Mustang, emlékül limitált szériát ad ki a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erős, jól felszerelt és limitált példányszámú évfordulós változatot mutat be a Ford. 1964 példány készül az 1964-es évfordulóra utalva.


Már korábban láttuk az ősét és az első példányát, de most újabb fejezethez ért a félévszázados Mustang ünneplése. Manapság annyi mindenre rámondják, hogy kategóriateremtő, de az első Ford Mustang 1964-ben tényleg az volt. A pony car az olcsó, de sportos stílusú, Amerikában kisméretűnek számító kocsi volt. Az, amire Amerika fiataljai és öregjei is vágytak és vágynak ma is. Azóta eltelt ötven év, Mustangból meg már a hatodik generációt gyártják. A második széria alig 4 évig készült, de a harmadik 14 éven keresztül. Voltak szebb, jobb és persze kevésbé sikerült verziók is, de ami megmaradt, az a tulajdonosok és a típusrajongók töretlen szeretete.
Hirdetés


Merev hátsó tengelyét csak a tavaly decemberben bemutatott legújabb generációnál cserélték független felfüggesztésekre. Az évfordulós változat a Mustang GT Fastbacken alapul és rögtön hozzácsapják a Performance Pack (19 colos kerekek, mögöttük hatdugattyús Brembo fékek) kiegészítőit is. Két színből lehet választani, a képeken szereplő Wimbledon fehér mellett a Kona kéket is lehet rendelni. Felszereltség terén nincs sok variáció, mivel gyárilag minden extrát megkapnak ezek a kocsik. A szín mellett csak a váltók között lehet variálni, hatfokozatú kézi váltó mellett van hatos automata is, így az évfordulós változat eddig az egyetlen, ahol a Performance Pack mellé lehet automatát kérni. Motorból természetesen a legerősebbet kapja mind. Az 5,0 literes szívó V8-as ereje biztos nem lesz kevés, de pontos adat nincs róla, csak annyi, hogy legalább 420 lóerős lesz. A beltérben egyedi kárpit és az ünnepi széria logója teszi teljessé a képet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?