Olcsó villanyautót szeretne piacra dobni a Renault
Öt éven belül érkezhet a 10 ezer eurós villany Renault
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Még szélesebb körben szeretné elérhetővé tenni villanyautóit a Renault, amelyhez a vételár csökkentésén át vezet az út. Egészen pontosan egy olyan típuson keresztül, ami a piac legolcsóbbjaként csábítja a vevőket.
Lehet, hogy a Renault-nál kell majd a legolcsóbb villanyautót keresni?
10 ezer euróért kínálna villanyautót a Renault
Az autóipar egyik célja az elektromos mobilitás népszerűsítése, ehhez pedig az olcsó elektromos autók jelentik a kulcsot
– nyilatkozta Thierry Bollore, a Renault vezérigazgatója. Egy másik cél természetesen a profit termelése, ám Bollore ezügyben is optimista. „A Zoe már most is nyereséges, ám minél többféle villanyautóval lépünk piacra, annál nagyobb profitra számíthatunk” – árulta el a Renault vezér.Kínában már létezik az olcsó Renault villanyautó, hiszen a helyi piacon csak így lehet versenyképes
Öt éven belül szeretnének piacra lépni az olcsó villanyautóval, szóval lehet, hogy a KZ-E érkezik majd, hiszen akkor nem kell az alapoktól fejleszteni
A KZ-E hatótávolsága 271 kilométer





