Hirdetés

Olcsóbb a réginél az új – itthon az új ML Mercedes

Már itthon is kapható az új Mercedes-Benz ML

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harmadik generációjával a korábbiaknál kisebb, takarékosabb, de nem kevésbé erőteljes motorokat kapott a Mercedes ML. Minden paramétere, még ára is jobb.

Kategóriája legjobb, Cd=0,32 alaktényezőjét mutatja fel az új Mercedes-Benz ML

Egyelőre két dízel, egy benzinmotorral kapható az akár elektromos csomagtérajtó-mozgatású, a jövőben minden bizonnyal AMG-ként és hibridként is érkező ML

Korábban sem tévedtünk, nagyközönség előtt először a szeptember második hetében nyíló Frankfurti Autószalonon állítja ki az új ML-t a Mercedes-Benz, ám a szabadidőautó legfrissebb, a Jeep Grand Cherokee-val közös alapokra épülő harmadik generációja már Európa-szerte, így a hazai piacon is rendelhető.

Kezdeti kínálatában három motor, két turbódízel és egy benzines szerepel. A belépő gázolajos pont az a 2,2 literes, 204 lóerős, ikerturbós egység, mely az első négyhengeres S-osztályt is viszi. A 7 fokozatú, 7 G-Tronic automata váltó és az összkerékhajtás mindegyik ML-ben alapáras, ezekkel együtt is igen tisztességes az alap-ML 100 km/órára gyorsulása: 9,0 s. A 210 km/órás végsebességet szintén nem érheti kritika. A kereken 6,0 literes vegyes fogyasztási értékkel az ML 250 BlueTEC hatótávja alapáras, 70 literes üzemanyagtartályával 1170 km, opcióként növelt kapacitású, 93 literes tank is kérhető, azzal akár 1500 kilométerenként is elegendő lehet tankolni.

Tágasabb és a korábbinál is prémiumosabb belteret kapott az ML, a képen a különleges kárpitozású Edition-1 verzió látható. Bluetooth-kihangosító mindenképp jár, opcióként a központi kijelzőn Google-navigáció is megjelenhet

Hatótávból az ML 250 a legjobb, ám aki menetdinamikából szeretné a legjobbat, az a V6-os, 3,0 literes, 258 lóerős (620 Nm nyomatékú), 100 km /órára mindössze 7,4 másodperc alatt gyorsuló, 224 km/óra végsebességű 3,0 literes ML 350 BlueTEC (dízel) és a 100 km/órás tempóra 7,6 s alatt ugró, de akár 235 km/órára is képes ML 350 BlueEfficiency (benzines) között kénytelen hezitálni. Míg a motorpaletta teljesítménye és a menetdinamikai értékek egyaránt javultak, a kínálat 25 százalékos átlagos fogyasztáscsökkenést is fel tud mutatni, a legtakarékosabb ML pedig 28 százalékkal takarékosabb a korábbi alapgépnél.


Az új Mercedes-Benz ML kínálata

ML 250 BlueTEC 4MATIC ML 350 BlueTEC 4MATIC ML 350 4MATIC BlueEFFICIENCY
Hengerszám 4 6 6
Lökettérfogat cm3 2143 2987 3498
Teljesítmény kW (LE) 150(204) 190(258) 225(306)
Nyomaték (Nm) 500 620 370
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 6,0 6,8 8,5
CO2 (g/km) 158 179 199
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 9,0 7,4 7,6
Végsebesség (km/h) 210 224 235
Alapár (Ft) 15 190 000 16 599 000 17 837 000

Természetesen nem csak a motorkínálat frissült, a méreteivel minimálisan változott (hosszban 24, szélességében 16 mm nőtt, magasságával 19 mm-t apadt) ML-ről tudható, hogy a korábbinál és az összes konkurensénél is szűkebb, 11,8 méter átmérőjű körön tud megfordulni – a kettős keresztlengőkaros első futómű a Mercedesektől megszokottan az átlagosnál jelentősebb kerékelfordulást engedélyez, a kormányszervo pedig sebességfüggő, elektromos rásegítésű. A hátul független, több lengőkaros rendszerrel dolgozó futómű alapáron acélrugós, de ezen verziójával most először kap adaptív, elektronika nélküli, karakterisztikáját a lengési amplitúdó alapján változtató lengéscsillapítókat. Felárért elérhető a változtatható hasmagasságú, adaptív és hangolható légrugórendszer is.

Tágas, de azért hangsúlyosan négyüléses az akár háromzónás klímával is temperálható utastér

Terepprogram mindegyik ML-be kerül, ez fokozott kipörgést enged a kerekeknek, a váltót magasabb fordulatokon kapcsolásra állítja, ehhez pedig laposabb gázpedál-jelleggörbét aktivál, magyarul ilyenkor finomabban szabályozható a motor fordulatszáma. Szintén mindegyik ML-ben megvan a terepjáráskor különösen hálás visszagurulásgátló, de aki sokat menne kiépítetlen úton, annak érdemes lehet megrendelni az “On&offroad csomagot, ami már alapáron szintszabályzós, légrugós futóművet vonultat fel, automatikus, Offroad 1, Offroad 2, téli, sport és utánfutós menetprogramjaival teszi könnyebbé a sofőr dolgát. Aki inkább országúton, de fokozott menetdinamikával hajt, annak a terepcsomaggal nem társítható, de szintén csakis légrugóval rendelhető aktív kanyarstabilizátorok ajánlhatók. Ez utóbbi főként a kínálatba később érkező AMG-verziónál lehet majd fontos tartozék.

Első részével nyitható az opciós panorámatető

A felépítésével, egyebek mellett kétszintű első hossztartóival, növelt hátsó gyűrődési zónával eleve növelt biztonságú ML-ből nem hiányzik a vezetőoldali térdlégzsákkal kiegészített, első-, oldalsó- és függönylégzsák-pár, opcióként pedig hátsó oldallufik is kérhetők hozzá. A balesetekre való felkészülést a távolságtartós tempomattal akár önálló fékezésre is képes Pre-Safe elektronika, adaptív fényszórórendszer, gyalogosfelismerős éjjellátó hőkamera, táblafelismerő, aktív sávtartó segítheti, a parkolásokat pedig első-hátsó parkolóradar, valamint tolatókamera is egyszerűsítheti.

Egyáltalán nem felismerhető a Jeep Grand Cherokee-rokonság, a forma inkább ML-es, mint bármi egyébbő, a felnik 17-20 colosak lehetnek

A teljes formai megújulás az utasteret sem kerülte el, s a karosszéria méretnövekedése itt egy az egyben visszaköszön, a vállméret elöl 34, hátul 25 mm-rel lett nagyobb. A műszerfal négyféle fával vagy alumínium-betéttel tehető egyedivé, a beltér hangulata négy színvilágból választható ki, de bőrkárpit 6 különböző árnyalatban is kérhető. A 11,4 cm átmérőjű központi, akár Google-navigációt, számítógépes útvonaltervezést és frissíthetőséget, novembertől facebook-alkalmazást egyaránt adó központi kijelző fém Controller-gombbal irányítható.

A korábbinál is fényűzőbb ellátmánnyal, már itthon is rendelhető új ML nem csak kisebb méretű, ezért szerényebb regisztrációs adóval sújtott alapmotorjával lett olcsóbb, a méretesebb motoroknál is visszaköszön a korábbiaknál mérsékeltebb listaár. Ma már megszokott trend ugyanis, hogy a gyártási technológiák fejlődésével a modellváltásokkor egyre fényűzőbb, egyre jobban felszerelt modellek, ha csak néhány százalékkal (az ML-nél 4-6,5%-kal), de olcsóbbak lesznek, a kifutó szériákat pedig egyedi csomagajánlatokkal, limitált szériákkal szokás népszerűsíteni.

Limitált széria persze épp egy modell bevezetéséhez is tartozhat, és a Mercedes-nél már-már hagyományosnak is mondható az Edition-1, azaz a sorozat kezdetekor kiadott széria. Ez az ML esetében mindhárom motorhoz társítható ellátmány sok egyéb mellett AMG Styling csomagot, különleges, színre fényezett első és hátsó köténylemezeket és küszöbtoldatokat, 20 colos AMG alulfelniket, lyuggatott féktárcsákat, gesztenye vagy porcelán színű designo (hasított) bőr kárpitozást, fa-bőr kormányt, hátsó oldallégzsákot, elektromos ülésállítást és ülésfűtést tartalmaz.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?