Óriási veszteséget okozhatnak a Fordnak a villanyautói
Tavaly is rengeteget buktak rajtuk, idén még rosszabb lehet
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az autógyártók továbbra is küzdenek a villanyautók megtérülésével, a Ford továbbra is úgy számol, súlyos milliárdokat bukhat az elektromos divízión. Mutatjuk, pontosan mennyit!
Még 2025-ben is ott tart az autóipar, hogy az elektromos járművek előállítási költsége rendkívül magas, főként a nagyfeszültségű akkumulátorok miatt. Például a Teslának is 2020-ig kellett csiszolnia a saját technológiáját, hogy keressen az EV-ken, de a General Motors csak múlt hónapban jelentette be, végre nem veszítenek a villanyautók eladásán. Nos, a Ford egyelőre nagyon távol áll ettől.

Mindezt úgy, hogy az elmúlt esztendőben 34 százalékkal nőttek a márka villanyautó-eladásai az Egyesült Államokban, a vállalat legfontosabb piacán. A 97 865 elektromos személygépjárművet 187 426 hibrid egészíti ki, ebben a szegmensben is nagyot léptek előre, hiszen 2023-hoz képest 40,1 százalékkal növelték az értékesítést - írta meg az amerikai Motor1.
