Ős-Transporter újratöltve!

Ismét felült a retro vonatra a VW, és valószínűleg jól tette

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rég láttunk annyira élettel teli, vidám Volkswagen modellt, mint az ID. Buzz, ami valódi praktikumot hoz, mindezt a kor kihívásaira válaszolva tisztán elektromos hajtással, illetve menőséget a köbön.

Már réges-rég bebizonyította a Volkswagen, hogy minden kategóriában tud nagyot alkotni. Művészit, mint az Arteon, vérpezsdítőt a legendás kompaktból R utótaggal, vagy épp a retrót a Beetle és a Scirocco képében. Ez utóbbi vonalat képviseli az ID. Buzz is, amire már nagyon-nagyon régóta várunk, és megannyi koncepcióautó után végre megérkezett.
Hirdetés
A Type 2, avagy Bulli, gyári kódnevén a T1 nyomdokain jár a Buzz, de ez nem a Transporter, avagy a Multivan új generációja, azoknál rövidebb. Viszont a kisbuszra, kisáruszállítóra vágyók igényeit ugyanúgy ki tudja elégíteni, csak épp sokkal több érzelmi töltettel támad. Zseniálisan elevenítik fel a T1-es formáit, pedig nincs meg benne az a kerekdedség, amolyan németesen sarkos, de kicsit szabadabban engedték használni azért a körzőt a dizájnstúdióban. Az ID. Buzz az MEB platformra eddig épült legnagyobb masina. A 2989 milliméteres tengelytávolság, a karosszéria 4,7 méteres hossza, valamint 1,98 méteres szélessége többféle elrendezésű belsőt rejthet. Kezdetben ötüléses személyautóként, illetve kettő, vagy háromszemélyes furgonként debütál, ám később jön majd a hétszemélyes, illetve a hatszemélyes változat. Utóbbinál 2+2+2-es üléselrendezéssel, tehát az is háromsoros lesz. Az autó magassága pedig attól is függ, hogy egy Cargóról vagy a személyautóról van-e szó. Előbbi 1,95 méter magas, a másik pedig felfelé kerekítve 1,93 méter magasra nőtt. Hogy jobban el tudjátok képzelni a méretét, elárulom támpontnak, a T6.1-es modell 19,2 centiméterrel hosszabb. A forma pedig magáért beszél szerintem, ezért nem elemezném túl hosszan. Az tisztán látszik zárt állapotban is, hogy oldalt tolóajtókat kapott, a fényszórók elöl-hátul LED-esek, még a Cargo olcsóbb változatain is, amelyeken azért a keresztben végigfutó fénycsík hiányzik hátulról. Ugyanakkor a dobozos változat az oldalablakokon kívül szinte mindenben megegyezik kívülről a sima Buzz modellel. A kerekeket is mindegyik modellnél a sarkokra tolták, kicsik a túlnyúlások, hátul pedig a T1-es léghűtéses farmotorjának szellőzőnyílásait is megidézik a díszbetétek.
Hirdetés
Bent már más a helyzet, a Cargo alapból olyan igazi munkásautó, olcsó műanyagokkal, strapabírónak tűnő szövetkárpittal. De mi a személyautó Buzz kedvéért utaztunk Dániába, úgyhogy nézzük részletesebben ezt a változatot. Bár a menetpróbára kapott modellben fehérbe burkoltak mindent, valószínűleg nem ez lesz a legkelendőbb extra, egyrészt a kényessége, másrészt az ára miatt, hiszen 894 ezer vagy 2,1 millió forint is lehet a csomag, ami tartalmazza attól függően, hogy mennyire gazdag ellátmányt ad.
Volkswagen ID. Buzz - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4712 1985 1927 2989 1121-2205
Hirdetés
A műszerfal egyébként egyszerű, ízléses. Más ID modellekből már ismerős a kormány és mögötte a digitális műszeregység, középen pedig a 10, vagy 12 colos érintőképernyő. Az üléspozíció természetesen kisbuszosan magas, az "élettér" pedig hatalmas. Öt utassal a fedélzeten is alapból 1121 literes a csomagtér, de a 60:40 arányban osztható hátsó üléssort elfektetve már 2205 litert kapunk, 529 kg terhelhetőség mellett. Ráadásul a padló szintje is változtatható, és játékos kis dombornyomás díszíti a csomagteret, amin az autó sziluettje látható. Emellett rengeteg kisebb-nagyobb tárolórekesz boldogítja az utasokat, illetve a B-oszlopon még a kapaszkodók is a múltidézést szolgálják. Ám a párhuzam a múltbéli Transporterekkel a farmotoros elrendezésben is megnyilvánul. A Buzz villanymotorja 204 lóerős, 310 Nm a maximális forgatónyomatéka. Kell is ez az erő, mert a Buzz alapból 2,4 tonnát nyom a mérlegen. Persze ettől függetlenül kellemes vezetni. Egy ilyen autóhoz tökéletesen passzol a villanymotor, hiszen nem a vezetési élmény a lényeg, hanem mondjuk úgy, hogy az utazási élmény, és ebben szuper. Jól gyorsul (10,2 másodperc százra) könnyű vele manőverezni, mert a fordulóköre sem túl nagy, egészen pontosan 11,09 méter. Szélzaj alig jut be autópályán, ugyanígy a gördülési zaj sem számottevő. Az elöl McPherson, hátul multilink futóművet inkább a feszesebb irányba hangolták, de a tükörsima dán és svéd utakon ez nem jelentett gondot, a hazai utakon már nehezebb dolga lesz. Akkumulátorának nettó kapacitása 77 kWh, ami 425 kilométeres hatótávot ígér, és akár 170 kilowattal is tölthető, fél óra alatt 80 százalékos lehet. A menetpróbán megtett 160 kilométer után még 250 kilométert írt ki megmaradt hatótávnak, fogyasztása 20 kWh/100 km alatt maradt. Az egyetlen üröm az örömben, az a Buzz ára. Itthon 24 650 540 forintról indul, a Buzz Cargo pedig 23 164 800 forintról. Az értékesítés már egész Európában megkezdődött, hozzánk azonban januárban érkeznek az első példányok, kivéve azt az egyet, amelyet a szeptember 8-án nyíló borfesztiválon is meg lehet tekinteni közelről a Budai Várban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?