Összetörtek egy 12 milliárd forint értékű, egyedi Ferrarit!

Nem adta ki! De hát ez előfordulhat egy versenyautóval, még akkor is, ha méregdrága

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ egyik legdrágább Ferrarija, egy 250 SWB Breadvan "kenyeres furgon" csúnyán összetört a Le Mans Classic versenyen.

Furcsa hátsójáról kapta becenevét a Ferrari 250 SWB Breadvan. Utóneve annyit tesz, hogy "kenyérszállító furgon", ám ennek ellenére nagyon komoly versenyautó ez. Ráadásul a világ egyik legdrágább Ferrarija, hiszen 30 millió dollárt, körülbelül 12 milliárd forintot ér. Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy összetörik. Egyesek biztosan féltve őriznék egy légmentesen lezárt kapszulában, de a 250 SWB versenyzésre született, és 60 évvel az első Le Mans-i indulása után is tökéletesen működik. Legutóbb 2015-ben ütközött az akkor még "csak" 23 millió dollárt, körülbelül 9 milliárd forintot érő Ferrari. Akkor egy Shelby Daytona Cobra Coupéval ütközött egy versenyen, amelynek akkori értéke 7,5 millió dollár, körülbelül 3 milliárd forint volt.
Hirdetés
Szóval nem egy olcsó csattanás történt akkor sem, ahogy most sem, de szerencsére a pilóta nem sérült meg. A korábbi ütközésnél kevésbé sérült meg, most azért jelentősebb a kár, első pillantásra is látszik, hogy az autó jobb oldala kuka, ahogy a futómű is sérül elöl-hátul. Viszont a múltból kiindulva valószínűleg most is megjavítják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?