Öt év után is meglepően jó: Hyundai i10 1.2

Szögezzük le a teszt elején, ez az autó nem keres már új gazdát, magától talált, mégis kellett vele menjek még egy kört, Kíváncsi voltam rá, hogy milyen használtan, több mint 5 év, ám nem egész 30 ezer kilométer után, s érdemes is elolvasni, mit tud nagyobbik motorjával a legkisebb Hyundai. Tavaly alig kétévesen közel dupla ilyen futással láttuk viszont az egykori Mercedes-Benz E-osztály T-Modell tesztautót, s bár valljuk be, azt némi szponzorációval, a márka saját használtautó-programjából kaptuk, maga az autó a lehető legőszintébb volt, mert például még az eladás előtti kötelező kárpittisztításon sem esett át. Ez a Hyundai i10 pedig külön sztori, igazából távolról, de végigkövettem az életét. Újkorában nálam járt tesztautóként. 5 évvel ezelőtt is tetszett négyhengeres, turbó nélküli benzinmotorjával, kényelmes futóművével és gusztusos belsejével, meg aztán parkolóhelybarát méretéhez képest egész tágas utasterével, így aztán bátran javasoltam egy idősebb barátunknak megvételre. Nagyjából fél évet kellett várni, amíg lefutotta tesztköreit, s naná, hogy az utolsó teszten sikerült az autót eltalálnia egy motorosnak. Nagy baja mondjuk nem lett, szerencsére még a motorosnak sem, a márkaszerviz szépen megjavította az autót, kértünk bele egy utólagos tolatóradart (az átlós hátralátás erősen korlátozott) és egy kihangosítót (a Nokia CK-200 egész korrekt, de iPhone-nal sajnos nem működik), aztán jöhetett a használat.
Nyugdíjas orvos tulaja lett az i10-nek, ami részint előny, részint hátrány. Nem egy autórajongóról van szó, Budapest belvárosában, utcán parkolt a tesztidőszak után a kocsi, tavaly nyáron ezért nagyjából körbe is kellett fényezni, s az elmúlt bő félévben is szerzett egy-két horzsolást az i10. Ráadásul 28 800 kilométeres futásának zömét szinte csakis Budapesten belül, rövid távokon tette meg. Ebből adódott az egyetlen probléma: 20 Celsius fok felett az 1-2 kilométeres városi utak mellett rendre kigyulladt a "check engine" lámpa, garanciában cseréltek is egy lambdaszondát, majd a visszajövő hiba kapcsán megkérdezték a tulajt autózási szokásairól. Amikor fény derült arra, hogy szinte csakis néhány kilométeres utakra van az autó, javasolták a legalább havi egy hosszabb utat, s a módszer be is vált. Ugyanígy megoldás volt a guminyomásszenzor hibajelzésére a kerékfújás, az élet beigazolta, hogy nem volt fölösleges azt kötelezővé tenni, hiszen a doktor úr egyetlen autójával sem nézte annyiszor a guminyomást, mint ennél. Vélhetően eddig sem ártott volna havonta egyszer ellenőrizni. Az évek során az el-el szivárgó levegőn túl volt még néhány defekt, ami azért volt fájó, mert a csomagtér aljában csak defektjavító van. Az élet viszont azt is beigazolta, hogy el lehet lenni azzal is, Budapesten mindig hívható segítség, de még az osztrák szállodánál is volt magyar dolgoó, aki a komplett kereket megutaztatta magával, hogy hazánkban kerüljön rá egy szükséggumi. Igaz, kicsit sokszor kellett cserélni a gyári szerelésű Continental EcoContact abroncsokat így, de a szerény futásból adódóan a nem cserélt darabok sem ütnek el az újabbtól. Idén januárban egyik pillanatról a másikra jelentkezett egy indítási probléma, picivel bírt csak 5 évnél többet a gyári akkumulátor. Egyszer feltöltöttem, de hiába, másnap már kerülhetett is bele egy új, saját magam vettem és tettem bele egy minőségi Exide telepet. Mindezeken kívül az i10 élete maga a nyugalom volt, vezetése ma is az, de lehet vele haladni is. Már a januári akkumulátoros köröknél is megjegyeztem, hogy milyen meglepően jók az első ülései, kellemesen magasra emelhető a szék, ami jól is jött idős és nem túl magas tulajdonosának, ugyanakkor a magasabb termetűek kellően le is engedhetik. Most rám maradt az eladása, amivel valaki piszkosul jól járt, nem én. Ugyanis a jó rég nem takarított, check engine és guminyomás visszajelzőt égető autót mutattam meg az autót egykor eladó Hyundai főkereskedésnek, ahol mondtak is egy, az állapothoz mérten teljesen korrekt árat rá, az autót mégsem hagytam ott, mert épp kétségbeesetten hívott a feleségem, hogy ő még ki tud szállni az autójából, de az autó totálkáros... Sajnos tényleg az, de erről később. Az i10-zel a helyszínre siettem (amúgy ő jött volna értem az i10 leadása után...), éjszakába nyúló helyszínelés, tréler hívása után hazamentünk az i10-zel, aztán két nap múlva indítottam csak be, mert másnap már tesztautóval jöttem haza, befelé pedig metróval mentünk. Este be kellett menjek feleségemért a belvárosba, épp nálam volt a másnap általam visszavivendő Jeep Wrangler, itthon volt a nálunk nagyjából csak tartalékautóként használt, de bármikor, bármire bevethető Prius, meg a kis i10. Naná, hogy a belvárosba utóbbi passzol, meg aztán állítólag járatni is kell, azzal mentem. A motorkontroll lámpa már nem világított, a guminyomásé már a kapunkon kiálláskor villogni kezdett, majd elaludt. Hoppá, az autó 150 ezer forinttal többet ér - gondoltam magamban. Aztán elvittem egy kiadós takarításra, kárpittisztításra a Lurdy Házba, majd kaptam is a hívást a tulaj feleségétől: a kolléganője is ad annyit az autóért, mint amennyiért a kereskedő megvenné. Nagyon jól fog járni - vágtam rá. A nagytakarítás után pedig még befogtam egy autóvisszavivős körbe a kis Hyundai-t, hogy megmutassam a kollégáknak is: döbbenetesen egyenletes alapjáratú, meglehetősen jól húzó a négyhengeres, 86 lóerejéből egyet sem titkoló, 120 Nm nyomatékú 1,25 literes benzines. Azon pedig nem is én hüledeztem a leginkább, hogy mennyire jó a váltója. Oké, rövid áttételezésű, 100-nál már ötödikben is háromezret forog a "motor", de szinte magától esik a fokozatokba az amúgy eléggé magasra, így a kormányhoz is közel szerelt kar; vajpuhán kapcsolható, ahogyan a kormány is elég könnyű, s a kuplung is puha. Utóbbi mondjuk talán túlzottan is, a pedál visszanyomó rugója vélhetően a sok városi taposástól egy kicsit megfáradt, a pedál szinte lötyög, de a szerkezet (és a kinyomócsapágy is) hibátlan amúgy. Az, hogy az i10 5 (és fél) év után is szinte újszerű tud lenni egy olyan tulajnál is, aki azért nem babusgatta, csak használta autóját, a tartósságot mutatja. De azért tegyük hozzá azt is, hogy mindez a kötelező karbantartások betartásával adódott. Évente egy alkalommal kellett csak szervizbe vinni az i10-est, meg persze volt egy-két gumijavítás is, amihez jelentős segítség lett volna, ha belekerül a 25 ezer forintos szükségpótkerék. Aki újonnan rendel, utóbbira figyeljen, s fontolja meg az 1,25 literes, négyhengeres motor vásárlását az alap 1,0 literes, háromhengeres helyett. Ezzel ugyanis meglepően élénk, 100 km/órára is 12,3 másodperc alatt gyorsuló, akár 170 km/óra feletti végsebességre is képes az i10, de ami még fontosabb, emelkedőn, két megtermett felnőttel sem hozható zavarba. Használtan is ilyet érdemes keresni, bár nincs belőle sok, a kínálat pedig a háromhengereseknél érezhetően magasabban, 2,3 millió forintról startol a Használtautón. Ezzel olcsóbb, mint egy Suzuki Swift, városban kisebb mérete miatt egyértelműen jobb is, s ezzel a motorral autópályán is egészen élénk. Persze nem oda való, az i10 a belváros egyik királya, igaz, nekem azért az ott adódó 7 literes fogyasztása kissé fájó, de ha kiszabadulunk vele a városból, rögtön lejjebb megy az étvágya.