Pánsíp, szemüveges ember, ünnepség – autónevek magyarul

Autók beszélő névvel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Betűk, számok, karakterek és ezek kombinációja: vannak gyártók, akik alfanumerikus nómenklatúrát alkalmaznak, és vannak, akik értelmes neveket adnak autóiknak.

Utazás - Dodge Journey, Európában - Fiat Freemont - szabadhegy

Az autógyártók névadási szokásai sokat változtak az idők során. Az utóbbi időkben előtérbe kerültek az ismerős csengésű szavakból faragott, valódi jelentéssel mégsem bíró fantázianevek, és a típusokat a kínálatban különféle betű-szám kombinációkkal pozicionáló elnevezések: régebben ezzel szemben több értelmes nevet adtak az autóknak.

Széllelbélelt népautók: Scirocco, Bora, Passat

A nagyok közül talán a Volkswagen tart ki legjobban a beszélő nevek mellett, bár mostanság náluk is felbukkant egy-egy semmitmondó Tiguan, vagy épp a közép-ázsiai sztyeppéket jelölő Turán-vidék és a franciául kört jelentő Tour összevonásából létrehozott Touran. Korábban olaszul farkasnak keresztelt kisautójuk, a Lupo a modellváltással up!, azaz fel!-re szelídült, de azt nehéz kideríteni, hogy a Polo nevével a sport, a világutazó Marco, a karika alakú mentolos cukorka, esetleg a színésznő Teri Polo előtt szerettek volna tisztelegni. A Golf az atlanti-óceáni áramlatnak köszönheti nevét, a Jettát egyesek a sugárhajtású repülők által keltett széllel hozzák összefüggésbe, maradjunk annyiban, hogy angolszász nyelvterületen női névként szokták adni.

Isteni népautók: Eos és Phaeton

Holnap, azaz Amarok

A Bora az Adria viharos és hideg szele, a Passat pedig a térítők irányából az Egyenlítő felé fújó felszínközeli áramlat, mely az északi féltekén északkeletről, a déli féltekén pedig délkeletről, azaz mindkét féltekén keletről nyugatra fúj. Brit elnevezése, a kereskedelmi szelet jelentő trade wind arra utal, hogy ennek segítségével jutottak el a kereskedelmi hajók az Újvilágba. A népszerű Scirocco kupé névadója a Földközi-tengeren kelet-délkeleti irányból fújó meleg, páradús szél, mely gyakran napokon át is fújhat, hullámosra korbácsolva a tengert, és ólomszínű felhőkkel eltakarva az égboltot. Érdekessége, hogy nagyon gyorsan képes irányváltoztatásra, ami azt jelenti, hogy pár perc leforgása alatt erős északkeleti széllé alakul.

A már kimúlt Vento neve önmagában szél, míg a Sharan buszlimuzinnal pont a védelemre, a biztonságra utalnak, hiszen a hindi eredetű név menedéket jelent. Az Amarok az ír/gael nyelven holnapot jelentő Amarach fonetikus átírása, a Touareg nem szorul magyarázatra, míg Eos és Phaeton két istenség neve a görög mitológiából. Eos a hajnal istennője, az ő fia Phaeton, akit Aphrodité magához vett, hogy őrizze templomát. Elnevezések terén kilóg a kínálatból a kis Beetle, azaz Bogár.

Támadó, azaz Dodge Charger

Mérgeskígyó - Dodge Viper

A Daihatsunál a dicséretet, tetszést, tapsot jelentő Applause, valamint az Activity jellegű játékra utaló Charade, vagy az olaszul szívet takaró Cuore a beszélő nevek. Széles a szórás a Dodge háza táján, ahol egyszerre jelennek meg állatok, Viper, Ram (vipera, kos), fegyver (Dart-dárda), utazás (Journey) és különféle agresszív viselkedésre utaló fogalmak: Avenger-bosszúálló, Challenger-kihívó, Charger-támadó/vádló. A Ford igyekszik az egész világon azonos érzéseket kiváltó szavakat használni, mint Fiesta, Focus, Mondeo, Galaxy, a Maxok (B, C és S) a növelt térkínálatú modellek, a Ka és a Kuga pedig a rejtélyes eredetű nevek sorát gazdagítja.

Középpontban az ünnep - Ford Focus, Fiesta

A Honda nem rejt túl sok érzelmet elnevezéseibe, a polgári Civic, a muzikális Jazz, tengerentúli és hazai párja a Fit, illetve az egyetértést jelentő Accord mind-mind visszafogottságot, nyugodtságot sugallanak. A Jeepnél a felderítés, kalandozás köré épülnek az elnevezések: Cherokee, mint az indiánok, Wrangler-csikós, Compass-iránytű, Patriot-hazafi, Commander-parancsnok, Renegade-renegát, Liberty-szabadság, tisztára mintha a 19. századi Vadnyugaton járnánk, körülöttünk pedig aranyásók, kovbojok, banditák csattogtatnák a hatlövetűt. Bármilyen terepen számíthatunk a Land Rover Defender által nyújtott védelemre, míg a Discovery akár komolyabb felfedezésekre is alkalmas, az Evoque pedig a francia évoquer, emlékezni szó alapján került elnevezésre.

Apró Kádár János dolgozik - Mini Cooper S Works, ééértik!

Hirdetés

Japán hadúr? Hegyi vadász? Vagy valami egyéb?

Női - Elise - és portugál városnév - Evora - mellett követelőzik a Lotus, hiszen az Exige a francia exiger, követelőzni főnévi igenév ragozott alakja. Régi elnevezéseit frissíti és kombinálja a Mini. A Cooper jelentése kádár, a Clubman a sok baráttal rendelkező társasági ember, a terepes Countryman a vidéki arcok autója. Lovagias a Mitsubishi névadása, van náluk idegen (Outlander), a lándzsás Lancer, a japán hadvezér Shogun, a gáláns Galant, vagy épp a hatlövetű Colt, melyet otthon inkább csoda, Mirage néven árulnak. Sportkocsijukat a napfogyatkozásról nevezték el - Eclipse -, és mindenki hallott már arról, hogy a japánban Shogun, Európában Pajero néven árult terepjárót spanyol nyelvterületen inkább Montero, hegyi vadász néven értékesítették, mert az eredetileg patagóniai leopárdot takaró elnevezés spanyol szlengben az önkielégítést végző férfi megfelelője.

Antara

Korábban hajózással kapcsolatos elnevezésekkel evickélt az Opel - Kapitän, Commodore, Kadett, Senator, Admiral - újabban rejtélyesebb, kevésbé közismert nyelvekből veszik típusneveiket. Az Astra latinul csillagokat jelent, a Corsa olaszul futamot, a hangzatos Insignia pedig szintén latinból a jelvényt, kitüntetést jelentő insigne többes száma. A Zafira arabul sikert jelent, a Vivaro egy félkemény sajtféleség, míg az Antara a kecsuák pánsípjának elnevezése.

A 2010-ben megszüntetett márka az ottawák híres törzsfőnökének nevét viselte, a típus neve napforduló, ez a Pontiac Solstice

Hirdetés

A Volkswagen útját tapossa az eddig mindössze két - de milyen! - modellel jelentkező Pagani. A Zonda az Andok keleti lejtőin fújó száraz, akár 40-50 km/h-s sebességet is elérő főn elnevezése, míg újdonságuk, a Huayra nem mástól, mint a szelek dél-amerikai istenétől, Huayra-tatától örökölte jelzését, nevének jelentése tehát szél. Amerikából, a természetből és az indián kultúrából szemezget a Pontiac: Grand AM, Trans AM és persze a legendás tűzmadár, a Firebird. Napfordulót jelent a kétüléses roadster, a Solstice, s nem letöltőoldalt, hanem zuhatagot a Torrent, a sós tavakhoz visz a Bonneville, az Aztek pedig magától értetődik.

Renault Wind: Elfújja a szél, elfújja a szél a dalom...

Szélesség - Renault Latitude

Hangzatosak a Renault nevei, de vajon értelmesek is? A twin (iker) és go (menni) szavakat kombináló Twingón kívül jórészt igen: Clio a görög mitológia egyik múzsája, akárcsak Thalia, a Wind újabb szeles történet, a Modust viszont jelentése alapján elég nagy kapufának értékelhetjük. Elnevezése a statisztikában az adott populációban előforduló leggyakoribb értéket jelenti, ezzel szemben a bukott kis egyterű kategóriájának egyik legritkább képviselője lett, maga a törpe minoritás. A Kangoo-t feltehetően a kedvesen ugrándozó ausztrál állat ihlette, s van egy rakás egyértelmű autójuk: Trafic-forgalom, Master-mester, Latitude-szélességi kör, Espace-tér, míg a színpadit jelentő Scénicnél nyilván a nagy ablakokra utaltak, a Lagunát és a Talismant talán nem kell külön lefordítanunk. A Fluence a befolyás-influence rövidítésével született, és meglepő módon a Mégane és a Koleos sem csak fantázianevek. Előbbit japánok használják szemüveges férfiakra, míg a Koleos a latinul coleus névre hallgató tarka levelű növények átirata.

Stuttgarti aligátor, azaz Porsche Cayman

A Rolls-Royce szellemvilágból eredő Ghost és Phantom elnevezéseivel is erősíti a márkát körüllengő misztikus hangulatot, míg a SEAT ennél egyszerűbb utat választott, és sima földrajzi nevekkel illeti autóit: Ibiza, Leon, Toledo, Alhambra, Cordoba. Régi római nevekkel operál a Skoda: Octavia, Felicia, Fabia, de van itt bizonyítatlan létezésű hegyi ember a Yeti személyében és két szójáték: Superb, mint a legkiválóbb B-betű és Roomster, a szobázó. Az apró Citigo neve a Twingo mintájára készült, de a SEAT-ot azért megkérdeznénk, miképp jutottak arra, hogy ezt a kisautót Mii névre kereszteljék.

Lábnyomát már látták - Skoda Yeti

Végezetül álljon itt egy összeállítás a tizenegy legszerencsétlenebb autóipari névadásról. Ezek nagy része természetesen csak egy-egy nyelven vicces, és büszkék lehetünk magunkra, mert magyar poén is került bele. Kitalálják, micsoda?

1. Rover: lengyelül biciklit jelent, jó barátaink ezen sokat mosolyognak.

2. Hyundai Getz: kell magyarázat?

3. Mazda LaPuta: a Jonathan Swift Gulliveréből átvett név spanyolul prostituáltat jelent.

4. Mitsubishi Pajero: szintén spanyolul önkielégítő férfit jelöl.

5. Nissan Moco: ezen is a spanyolok mulatnak legjobban, a Japánban forgalmazott kisautó nevének jelentése ugyanis - többek között - takony.

6. Buick LaCrosse: sportos név, mi ezzel a baj? A kanadai Quebec francia dialektusában a LaCrosse-t - a GM számára sajnálatos módon - maszturbáló tinédzserekre használják.

7. Chevrolet Nova: a GM egyik legnagyobb melléfogása, spanyolul ugyanis a no va jelentése nem megy. Egy álló autó valakinek?

8. Opel Ascona: Észak-Spanyolországban és Portugália egyes részein az Ascona jelentése női nemi szerv.

9. Honda Fitta: Svédországban és Norvégiában bizony ez is női nemi szervet jelent. A Honda szerencsére végzett némi kutatást a piaci bevezetés előtt, ezért változtatták Fitre, máshol Jazzre a típus nevét.

10. Ford Swinger: párcserés támadás. Ennyi erővel Ford Trippernek is nevezhették volna.

11. AMC Gremlin: a képzeletbeli gonosz kis szörnyek nagyon vonzódnak a mechanikus szerkezetekhez, különösen azok elrontása, lebontása foglalkoztatja őket. Egy jó autó előre beépített bajkeverőkkel?

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:52
    Permalink

    Amit hallottam, az nem kocsi név, hanem rendszám. Régen, a rendőrök sokszor jártak BIT-xxx rendszámú fehér hármas Golfokkal. Akkoriban mondta egy ismerősöm, hogy a török kamionosok röhögni szoktak rajtuk, mert a BIT törökül tetüt jelent. Nem tudom igaz-e? Én a török-magyar netes szótárban most nem találtam (bár lehet, hogy máshogy kell írni, csak a hangzása azonos). Az más kérdés, hogy a török kamionos aztán nem sokáig röhögött 🙂

  • 2017.10.30. at 21:52
    Permalink

    Megelőztél, a superb jelentése valóban fenséges, remek,nagyszerű 🙂

    valamint:
    Amarok = I’m a rock (szikla vagyok)
    mirage jelentése nem csoda ( az a miracle ), hanem káprázat

  • 2017.10.30. at 21:52
    Permalink

    a hyunday getz-hez azért elkélne magyarázat (ezen az alapon a Chrysler Saratoga is kacagtatóan vicces). Ha már mindenáron “magyar poén” kell bele, nem muszáj erőltetettnek lennie, ott a seat fura és seat ronda

  • 2017.10.30. at 21:52
    Permalink

    Sziasztok!

    Ha cikket írtok legalább nézzetek utána a dolgoknak: A Superb nem “legkiválóbb B betű” hanem egy angol szó: Fenséges. Taxisok szokták szuper bének hívni…

  • 2017.10.30. at 21:52
    Permalink

    Szia Milán!Visszamentem dolgozni Németországba,és ahol lakom,(Surwold,Emsland)szánalmas a net,O2 stick,arra sem jó,hogy a leveleimet elolvassam,tehát gagyi.Most meg még szabin vagyok,holnap estig.Csak ezért vagyok itt ritkábban.

  • 2018.01.20. at 01:02
    Permalink

    A Rover azért jelent biciklit lengyelül, mert a gyár régen kerékpárok gyártásával kezdte. A VW bogár pedig nem kilóg, hanem belóg a sorba; egyértelműen a kezdeti siker népautójuk becenevére hajazva.

Vélemény, hozzászólás?