Pestre is kipróbálják az új magyar buszt

Budapesten is bemutatkozott a NABI Sirius autóbusz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A fővárosban is bemutatkozott a NABI Sirius névre keresztelt autóbusza, amelyet a cég a magyar és az európai autóbusz piacra tervezett.


A NABI fővárosi rendezvényén bejelentette a Sirius típuscsalád következő járművének fejlesztését is. Az elővárosi, helyközi és regionális közlekedési vonalakra szánt jármű 2011 tavaszán mutatkozik be a nagyközönség előtt. A NABI Sirius járműveinek konstrukciós kialakítása lehetővé teszi, hogy városi, elővárosi, helyközi szóló- vagy csuklós autóbuszt, trolibuszt, gáz, vagy akár hidrogén hajtású variációt is elkészítsenek belőle.

...a jármű november elején megkezdi országos „teszt körútját”


A NABI Sirius rendkívül sikeres bemutatkozása élénk érdeklődést váltott ki a szakma képviselőinek, vezetőinek körében. Az október végén megrendezett NABI szakmai eseményen szinte valamennyi volán társaság, és városi közlekedési vállalat képviselője személyesen is megismerhette a hazai autóbusz-gyártás legnagyobb munkaadójának magyar és európai piacra fejlesztett modelljét. A NABI Sirius olyannyira felkeltette a közlekedési társaságok érdeklődését, hogy a jármű november elején megkezdi országos „teszt körútját”. Elsőként november 8. és 15. között Pécsett, majd a Budapesten és környékén láthatjuk a NABI Siriust, és más városokban is próbaüzemben vesz részt még az idén.

...a korábban beharangozott fejlesztési ütemterv végrehajtásával tavasszal bemutatkozik a NABI Sirius család második tagja


A NABI Sirius első járművének technikai és műszaki alapjaira moduláris módosításokkal készül az új, elsősorban a regionális közlekedés igényeire szabott jármű. A fejlesztések már megkezdődtek, és a korábban beharangozott fejlesztési ütemterv végrehajtásával tavasszal bemutatkozik a NABI Sirius család második tagja. Az új jármű nem csupán külső megjelenésében, hanem biztonsági és üzemeltetési szempontokból is hasonlít az első, városi - elővárosi járműre. A NABI az acélvázas kialakításnak köszönhetően fokozottan strapabíró kocsit fejleszt, amely környezetvédelem tekintetében is kiemelkedő adottságokkal bír: a tiszta üzemű dízelmotor az EU5-ös normát túlteljesítő EEV besorolásnak is megfelel adalékanyag nélkül, így maradéktalanul kielégítve a hazai közlekedési társaságok elvárásait, a legmodernebb sebességváltók alkalmazása pedig kiváló üzemagyag-fogyasztást biztosít majd. Az új jármű a regionális közlekedésben is elhozza a mozgásukban korlátozottak számára az utazás lehetőségét, és továbbviszi a NABI Sirius városi kivitelében megismert, európai szintű, magas minőségi színvonalat.

A NABI Sirius bemutatott városi kivitele az első tagja egy olyan autóbuszcsaládnak, amely moduláris felépítésének köszönhetően az összes európai, így a magyar igényeket is teljesíteni tudja


A korábban mintegy 2,5 millió USA dolláros fejlesztésű, az amerikai piacon nagy sikereket aratott NABI BRT formatervét és konstrukciós alapjait felhasználva, újabb nyolc hónapos fejlesztési időszakot követően született meg a NABI Sirius. Az autóbusz-család tervezése során a vállalat igyekezett azt a forradalmi, - szintén magyar -, formatervet követni, amelyet az Amerikába szállított buszok esetében már használ. A NABI célja autóbuszaival felkelteni az utasok és városlakók érdeklődését.

A NABI Sirius bemutatott városi kivitele az első tagja egy olyan autóbuszcsaládnak, amely moduláris felépítésének köszönhetően az összes európai, így a magyar igényeket is teljesíteni tudja. Az alap konstrukció kialakítása lehetővé teszi, hogy városi, elővárosi, helyközi szóló- vagy csuklós autóbuszt, trolibuszt, gáz, vagy akár hidrogén hajtású variációt is elkészítsenek belőle. A modularitás abból a szempontból is előnyös, hogy ha egy üzemeltető többfajta autóbuszt választ a családból, kisebb ráfordítással tudja karbantartani az azonos modulokból épült járműveket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?