Ragaszkodnak a Škodákhoz a brit mentősök

Jó szolgálatot tettek a mentősöknél a Škoda Octavia modellek, amiket most Kodiaq SUV-okra cserélnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha orvost hívunk, minden másodperc számít, ezért jelent dicséretet a Škodának, hogy az Egyesült Királyságban továbbra is az ő modelljeiket választják a mentősök.

Nem mindegy, mennyire megbízható, strapabíró és könnyen használható egy autó, pláne akkor, ha emberéletek múlnak rajta. Jó hír a Škoda-tulajoknak, hogy Nagy-Britanniában a mentősök még mindig a cseh gyártóhoz ragaszkodnak, eddig ugyanis beváltak az autóik. Yorkshire megyében eddig az Octavia emelt hasmagasságú változatai, a Scoutok alkották a brit egészségügyi szervezet, az NHS gyorsreagálású járműparkját, melyek 6 év használat alatt átlagosan 144.000 km-t tettek meg, de a távolabbi területeket is kiszolgáló kocsik akár 200.000 km-t is maguk mögött tudhatnak.
Hirdetés
Az Octavia Scoutok tehát megértek egy cserére, és bár a mentősök továbbra is Škodákkal szeretnének dolgozni, ezúttal Kodiaqokra váltottak. A Škoda legnagyobb modellje helykínálatával elegendő teret ad az orvosi és kommunikációs eszközöknek, négykerékhajtása pedig a nehezebb terepviszonyok át, vagy rosszabb időjárásban segít eljutni a bajbajutottakhoz. Az Octaviák az utóbbi 2 évben 850.000 híváshoz mentek ki, tehát a Kodiaqokra is kemény meló vár. Az orvosi szolgálat Yorkshire-ben kb. 15.000 km2-t fed le, ezt 106 Kodiaqkal látják el. Ezek természetesen nem mentőautók, csupán azokat kiegészítve, vagy kevésbé súlyos probléma esetén kiváltva segítenek az embereken. Ettől függetlenül mindennel alaposan fel vannak szerelve, amiben jó partner a Škoda, ugyanis gyári vagy gyárilag elismert átalakításokkal szállítják le az NHS-nek a Kodiaq modelleket. Kritikus fontosságú az autóban ülő orvosok és a segélyhívó központokban dolgozók közti kommunikáció, ennek funkciói a gyári infotainment-rendszerbe vannak beépítve. A szokásos fényvisszaverő fóliázáson kívül a megkülönböztető jelzéssel is el vannak látva a Kodiaqok, de egyébként a Škoda a rendőrségi és tűzoltósági szolgálatra is át tudja alakítani a SUV-okat. Néhány Kodiaq már meg is érkezett Yorkshire-be, az NHS szerint az első tapasztalatok pozitívak, és számítanak az új autók hosszú és stabil szolgálatára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?