Reflektorfényben a Jazz, úton az új Civic

Az egyedi Jazz és az új Civic a Honda párizsi újdonságai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vadonatúj generációval, kétféle karosszériával érkezik a Párizsi Autószalonra a Honda Civic, mégis a Jazz kerül reflektorfénybe? Csak a nevében.

A tengerentúlra már behajózott, Európában viszont csak a Párizsi Autószalonon debütál a Honda Civic legfrissebb nemzedéke. Érdemi információ kicsit később várható az újdonságról, kérdés, eljut-e Európába például az 1,5 literes, turbófeltöltős, 180 lóerős benzinmotor, akár fokozatmentes automataváltóval? Ugyanakkor nem kérdés, hogy az ötajtós mellett négyajtósként is érkezik az új Civic az öreg kontinensre, előreláthatóan 2017 elején. Az ötajtós Angliában, a szedán Törökországban készül.
Hirdetés
A Civic 10. generációja mellett a Jazz különleges kivitelét is elhozza a Honda Párizsba. A Spotlight Edition fantázianevű sorozatgyártású modell tulajdonképpen a Genfben bemutatott Keenlight tanulmány továbbgondolásának eredménye. A Spotlight vonzerejét az olyan divatos kiegészítők adják, mint például a bronz színű díszbetét a hűtőmaszkon, a visszapillantó tükrökön és a különleges 15 colos alufelniken, valamint az autó oldalán és hátulján. Ezenkívül az utastérben a kormánykerék és a középkonzol is hasonlóképpen kapott egyedi megjelenést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:54
    Permalink

    Hagyjuk már ezt, hogy hol gyártják. A magyar Suzukik sem megbízhatatlanok, pedig a magyar melós sem lehet motiváltabb, mint egy angol, sőt. A Yaris is az egyik legmegbízhatóbbja a kategóriájának, pedig kezdetektől fogva Franciaországban gyártják. Mindenhol ugyanazok a minőségbiztosítási előírások.
    Ezt a csontot már rengetegszer lerágtuk.

  • 2017.10.28. at 01:54
    Permalink

    Szép autó a Jazz csak az a baja, hogy már nem Japánban gyártják! Amíg ott készült a legmegbízhatóbb autónak választották mert szinte sosem romlott el! Sajnos már az angolok csinálják ezt is mint a Civicet és ők nem a minőségi munkájukról híresek. Ez tett be a Civicnek is a 2000 valahányas gyártásuakat többször vissza kellett hívni mert silány volt az összeszerelés és zörgött mindenhol. Nekem is Civicem van 2015 ös gyártású de ott már ezeket orvosolták, legalább is eddig minden rendben van vele.

Vélemény, hozzászólás?