SMS-ben is elküldhető a BMW modellek indítókulcsa

Ez a 21. század: vicces képek mellett már a slusszkulcsunkat is megoszthatjuk a BMW esetében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Apple után a Google okostelefonjain is egyszerűen átküldhető a BMW modellek digitális kulcsa, például SMS-ben, e-mailben vagy Bluetoothon.

-Elvihetem a BMW-det egy körre?
Hirdetés
-Persze, mondd az e-mail címed, küldöm a kulcsot.
Ez egy reális párbeszéd lehet mostantól egyes BMW-tulajok esetében, bármennyire is furán hangzik. Legtöbbünk ugyan ritkán adja oda saját autóját másnak, de ha mégis megtennénk, immár nem kell bajlódni a slusszkulccsal. Persze nem mintha rettenetesen bonyolult lenne felemelni a fizikailag is megfogható kulcsot és egyszerűen átadni az illetékes személynek, de a BMW ettől függetlenül úgy gondolta, felkínálják ezt a lehetőséget a digitális térben is. Az újabb BMW modellekben extraként elérhető a digitális slusszkulcs, ami az okostelefonunkban egy BMW alkalmazásban tárolt azonosító. Ezt az autó felismeri, így nyitni és zárni lehet az ajtókat, illetve beindítani a motort úgy, hogy a hagyományos indítókulcs mindeközben a világ másik végén is lehet. Az Apple iMessage funkciójával mindezt eddig is át lehetett küldeni más Apple eszközökre, de ez a funkció immár a Google Pixel telefonokon is elérhető, illetve az Apple-nél már AirDropon keresztül is működik. Ráadásul a megosztás menete is megválasztható: egy sima linket küldhetünk SMS-ben, e-mailben vagy bármilyen általunk választott módon, mintha csak egy internetes oldalt küldenénk az ismerősünknek.
Hirdetés
A kulcs fogadójának egyébként nem is szükséges letölteni a BMW alkalmazását, a linkre kattintva a telefon gyárilag beépített pénztárca alkalmazásában jelenik meg a kulcs. Az Apple eszközök esetében ez továbbítható az okosórára is. Ezt a funkcionalitást a digitális kulccsal rendelkező BMW modellek esetében a legalább "22-11" végződésű szoftververziót futtató autók, illetve a legalább iOS 16.1 vagy Android 13-at használó iPhone-ok és Google Pixel 6 vagy 7 modellek érhetik el. Közben serényen dolgozik a BMW, hogy a Samsung telefonjaival is kompatibilis legyen ez a megosztási lehetőség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?