Sokkoló üzemanyagár-emelkedés érkezik a töltőállomásokra

A benzin se kicsit, a gázolaj viszont brutálisan drágul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elképesztő áremelkedést kell elszenvedjenek azok a dízel autósok, akik már nem hatósági, hanem piaci áron tankolnak, hozzájuk mérten a benzinesek szinte örülhetnek.

Miután szerdán 7 forinttal került feljebb a 95-ös benzin és 26 (!) forinttal a gázolaj piaci ára, pénteken újabb áremelkedés következik a Holtankoljak.hu értesülése szerint. A benzin a szerdainál jelentősebb, 8 forintos, a gázolaj az akkorinál szerényebb, de így is tetemes, 22 forintos pluszt kap pénteken. Így

a 95-ös benzin ára összességében 15, a gázolaj pedig 48 forinttal kerül magasabbra e héten.

Péntektől a 95-ös átlagos piaci ára 686,9, a gázolajé 793,9 forint lesz. Mint a tegnapi kormányinfón megtudhattuk (lásd itt), az eredeti terv szerint október 1-ig érvényben marad a 480 forintos hatósági ár, ami azonban már csak a magánszemélyek személyautóira és legfeljebb 7,5 tonnás teherautóira, a taxikhoz és a mezőgazdasági gépekhez vehető igénybe, persze az egyes töltőállomások korlátozásai alapján. Így tehát sem a céges autók, sem a külföldi rendszámosok, sem a kannák nem tankolhatók már hatósági áron, ahogyan személyautóval is számolni kell azzal, hogy a liter-megkötések miatt nem biztos, hogy tele tudjuk tankolni a hatósági áron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?