Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Bár a járókelők szándéka egyértelmű volt, mégsem állt meg minden gépkocsivezető, amelyet néhány méterrel később jó eséllyel már meg is bántak.
(fotó: PoliceHungary / YouTube)
A zebrák környéke fokozott figyelmet igényel a közlekedés minden szereplőjétől. Egyrészt a gépkocsivezetőknek - ahogyan az a KRESZ-ben is le van írva - fokozott óvatossággal kell megközelítenie a gyalog-átkelőhelyeket. Bár a jogszabály a járókelőknek kedvez, nekik is meg kell bizonyosodniuk róla, hogy biztonságosan át tudnak kelni az úttesten. Továbbá a kerékpárosoknak sem árt észben tartani, hogy bár áttekerhetnek, csak akkor van elsőbbségük, ha maguk mellett tolják a biciklit.
A rendőrség nemrég Nógrád vármegyében ellenőrizte az egyik gyalogos-átkelőhelyet, méghozzá drón segítségével. A felvételen jól kivehető, amint a járókelők több esetben már az úttesten kényszerültek megállni, mert az egyik sávban az érkező gépjármű lassítás nélkül elhúzott előttük. A KRESZ rendkívül szigorúan fogalmaz az ilyen szituációkra vonatkozó esetekben, hiszen kimondja, hogy azt a gyalogost akinek elsőbbsége van, a gépjármű nem csak nem akadályozhatja, de még csak nem is zavarhatja az áthaladásban. Éppen ezért az egyenruhások a felvételeken látható gépjárművezetőkkel szemben intézkedtek is.