Sportos vonalak a négyajtós Kia Rión
Bemutatkozott a Kia Rio sportos szedánja
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ötajtósként nem újdonság a harmadik generációs Kia Rio, szedánját, kínai változatával már eddig is ismerhettük, most pedig az Észak-Amerikának szánt mutatkozott be.
Ötajtós testvéréhez hasonlóan sportos, ugyanakkor mindegyik motorjához opciós start/stop rendszerével takarékos is a Kia Rio négyajtósa, a vegyes fogyasztási értékek kivétel nélkül 5 l/100 km alattiak
Kereken 500 literes a 2,57 méter tengelytávú négyajtós csomagtere
Miként a héten már írtuk, új stratégiát követ a Kia. Globális modellek helyett piac-specifikus verziókkal kívánja megnyerni vevőit.
Ennek megfelelően a Genfi Autószalonon látott ötajtós Kia Rio után Kínában mutatta be az azonos padlólemezre és műszakiságra épülő, kifejezetten prémiumosnak mondott, elegáns vonalakkal rajzolt, az Optimát idéző K2 limuzinját, Észak-Amerikának és Európának pedig sportosabb, vagányabb Rio négyajtóst tervezett.
Ez utóbbi a New Yorki Autószalonon mutatkozott be, a K2-vel egyező paraméterekkel, azaz 4,37 méteres hosszal, 1,72 méteres szélességgel és 1,46 méteres magassággal és 500 literes csomagtérrel. Az egyetlen amerikai motor 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű, 138 lóerős benzines, mely háromféle felszereléssel, hat fokozatú manuális vagy automata váltóval is választható. Európába nyilván az ötajtós Rióból megismert motorokkal, azaz az 1,4 literes, 109 lóerős benzinessel és a háromhengeres, 1,1 literes, 70, valamint a négyhengeres, 1,4 literes, 90 lóerős turbódízellel is érkezik majd az elődjénél és konkurenseinél valóban sportosabb fazonú négyajtós Rio.