Stuttgart hadat üzent a dízeleknek

A Mercedes-Benz központját is jelentő német város már jövőre nem enged be régi dízeleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak nálunk, Németországban is akkut probléma a szmoghelyzet, a városok könnyedén tilthatják ki a korosabb dízeleket, Stuttgart már jövő évtől megteszi.


Már 2018 januárjától hatályos az a szabályzás, mely szerint Stuttgartba szmogriadó idején nem hajthatnak be az Euro 6-osnál rosszabb emissziós normájú dízel személyautók, a kishaszonjárművek azonban egyelőre igen. Mindez annak az első kézzel fogható következménye, hogy tavaly több város is arról egyezett meg, hogy 2025-ig kitiltják a dízel személyautókat - a légszennyezés visszafogása érdekében. E témában épp múlt héten hazánkban is született egy törvénymódosítási javaslat.
Hirdetés

Németország ugyanakkor óvatosabb a dízel és általában a belső égésű motorral szerelt autók tiltása kapcsán, mint a hazai terv (amiből persze aligha lesz valóság). Németországban a jelenlegi elképzelések szerint 2050-től jöhet el az az idő, amikor már nem lehet majd újonnan belső égésű motorral szerelt autókat értékesíteni. Ugyanakkor az EU nemrégiben elmarasztalta Németországot, mivel több mint 90 városban lépték túl a légszennyezési határértékeket - ez persze messze nem csak a közlekedés, legalább annyira az ipar és a fűtés számlájára is írható.
A Mercedes és a Porsche központjának is számító Stuttgart szigorú szabályzása még a német autópark dízelmotorosai közül is 90 százaléknak megálljt fog parancsolni szmogriadóban. A település egyébként nem az említett márkák jelenléte miatt, vagy a mind több friss modell eladása érdekében hozta Európa eddigi legszigorúbb szabályzását, hanem azért, mert a település egy völgyben fekszik és persze jelentős autóforgalommal rendelkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:14
    Permalink

    érthetetlen, hogy mennyire kell dilettánsnak lenni ahhoz egy vezetői pozicióban lévő embernek, hogy TÉLI FŰTÉSI IDŐSZAKOKBAN MÉRT ADATOKKAL JÖJJÖN……ez valami rossz vicc. Ha az autók szennyezését akarja mérni, mérje meg nyáron a belvárosban. Nox-ot mérni meg? Nox-ból minden egyes %- ROSSZ!!!! tehát, ami Nox-ot ereget azt nem kellene már rég beengedni lakott területre…..na de mind1….kedves dilettáns döntéshozókat hálistennek kilóra meg lehet venni, így a nox okádók reneszánszukat élhetik európában a fillérb4szok nagy örömére egyébként.

    az iparral és a transzporttal mikor szeretnének egyébként kezdeni valamit? ami adja a co2 egyébként kb 90%-át. Az úgy nincs baj ugye egyébként.

  • 2017.10.27. at 21:14
    Permalink

    TUDgárd a németek autóipari picsxja nem mondanának ilyet ha nem lenne kész stratégiájuk a Teslát meg a Toyota hibridet koppintva hogy a VA-(lo)-G konszern megint nagyot ne álmodna Bosch elektronikával megáldva.
    Igazi művíszek ezek a nímetek, most így a dízelbotrányból még profitálni akarnak a szabadonfutós trabant izé vitorlázós üzemmódját is felhasználva benzin elektromos és hibrid offenzívát hirdettek mint úttörő német technika.
    Ez megy Győrbe is az Übermens(ch) truáció.

  • 2017.10.27. at 21:14
    Permalink

    Ez a cím most nem túlzott!
    Stuttgart a legnagyobb független autóipari beszállítónak – a Boschnak – is székhelye! Ez egy óriási lépés!
    Nagy nyomás a most új autót vevő német lakosoknak és cégeknek. Kiadnak soktízezer eurót és jó pár napon nem mehetnek majd vele.
    Szintén lesz beleszólása a Bosch és a MB fejlesztéseibe is, mert egy új motor kifejlesztése 6-8 évnél rövidebb idő alatt nem térül meg. Elgondolkoznak, hogy ilyen bizonytalan jogi, politikai környezetben hozzálássanak-e. Ráadásul horribilis költségbe kerül egy EURO7-es dízel hajtás környezetvédelmi megfelelőségének biztosítása.
    Egy nagy bibi lesz. Az összes ótvar itt fog kikötni a Kárpát-medencébe, ami így is az EU legszennyezettebb területe. Kopp-kopp magyar döntéshozók, jó lenne előre gondolkozni és már most olyan csomagokat tervezni, hogy ne roncstelep legyen Mo. (mert a mogyorókrém színébe bele tudnak kötni, de a fontosabb dolgokra tojnak)

  • 2017.10.27. at 21:14
    Permalink

    Ezzel a remek germánok csak egy jó néhány évtizedet késtek. De ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a jelenleg még fennálló elmebeteg rendszer alaptulajdonságaiból következik az a működés, hogy először össze kell lapátolni néhány tucat millió halottat és megnyomorodott embert mire valakik elkezdenének kalimpálni, hogy akkor talán valamit kellene változtatni, ami után még hosszú évtizdekig is eltarthat a további vérengzés mire számottevő mértékben csökkenhet a pusztítás és ez még egy jó esetnek számít.

Vélemény, hozzászólás?