kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
KezdőlapSzabálytalankodott az önvezető autó, így "igazoltatta" a rendőr

Szabálytalankodott az önvezető autó, így „igazoltatta” a rendőr

Egyre több az önvezető autó az utakon, viszont a gyerekcipőben járó technológiát meglehetősen érzékenyen érintik a váratlan helyzetek. Egy amerikai rendőr testkamerás felvétele remekül mutatja, hogy van még mit csiszolni a szoftveren.


Minden bizonnyal nem sok olyan igazoltatásban volt része a felvételen hallható rendőrnek, mint amilyet (az időbélyeg alapján) júniusban végrehajtott. A videó alapján az Egyesült Államokban található Phoenix városában egy önvezető autót vett ki a forgalomból, amely a Waymo égisze alatt fut. Miután a járőr az autó mellé lépett, a jármű lehúzta az ablakot, majd rövidesen összekötötte az ügyfélszolgálattal. A diszpécser először azt gondolta egy utassal beszélget, csak később eszmélt, hogy egy rendőrrel társalog. Csupán ekkor derült ki, hogy a sofőr nélküli Jaguar egy helyi építkezés környékén a forgalommal szemben haladt, a járőr pedig ezért „villogta ki a forgalomból. A Waymo munkatársa mindössze annyit közölt, hogy kivizsgálják az esetet, de a videóban nem esik szó büntetésről, vagy bármilyen retorzióról.
[BANNER type="1"]

@trendy_viewz_3

#Phoenix #policeofficer pulls over a #driverless #Waymocar for driving on the wrong side of the road leading the nonexistent driver to roll the windows down to speak with the police. #bodycam #Waymocarpulledoverbycops #copsbodycam #cops #police #911 #crime #funnyvideos #hilarious #funny #waymo #Waymocarcop

♬ original sound – TᖇEᑎᗪIᑎG_ᐯIEᗯZ_ᗷᗩᑕKᑌᑭ – TᖇEᑎᗪIᑎG_ᐯIEᗯZ_ᗷᗩᑕKᑌᑭ

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

Friss hírek