Szerdától brutálisan drágulnak az üzemanyagok

Ismét nagyot nőnek az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyot drágult a kőolaj, amihez hozzájön még a forint gyengülése is, így e hét közepétől két okból is többet kell fizetni a töltőállomásokon.

Ahogyan azt már a múlt hét végén láthattuk, január első hetében érezhetően feljebb kúszott a kőolaj világpiaci ára, és ráadásul a forint is gyengült a dollárhoz mérten. Mindez a hazai töltőállomásokon is megmutatkozik a hét közepétől, hiszen az MTI információ szerint szerdától 10-10 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti ára is.
Az újabb emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443-444 forintra nő.
Az előzményekről fontos tudni, hogy az üzemanyagok az újév első napján életbe lépett 2 százalékos áfaemelés miatt már január 1-jén is drágultak: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát, majd ehhez jött még, hogy a Mol Nyrt. a múlt héten 6-6 forinttal növelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát.
Hirdetés
Egy évvel ezelőtt, tavaly január elején a benzin átlagára 360-361 forint, a gázolajé pedig 351 forint volt, azaz e hét második felétől az autósok a benzinért 64, a tavaly novembertől növelt jövedéki adóval terhelt gázolajért pedig 93 forinttal kényszerülnek többet fizetni, bár a pontos különbségek természetesen kutanként változnak, hiszen továbbra is igaz, hogy az egyes töltőállomások között 20-25 forintos árkülönbségek is adódhatnak.
Az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők szerint a Molnak ezen a héten a múlt heti forintárfolyam-gyengülés miatt sokkal nagyobb emelést kellett volna végrehajtania. Egyes vélemények szerint mintegy 20-20 forinttal is szükséges lett volna emelni mindkét üzemanyagfajta árát, ám egyelőre nem sokkolják ezzel a lakosságot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    [i]“ami tényleg kicsi szerintem az az 1,2-es TSi vagy 1,4 T-Jet. Takarékosabbak ezek mint egy 3000ccm-es autó városban, ha úgy nyomják nekik hogy ne menjen a turbó”[/i]
    Igen, ez néha előfordulhat. Bár szerintem igen nagy jelentőséggel a jármű súlya van a fogyasztásra városban. Tehát példáddal élve, egy 3,5-ös Vel Satis motorját 1,4-es T-Jet nek megfelelő kismotorral helyettesítenék városban, vigyázva vezetve, hogy a turbó ne lépjen be, az igen gyenge mozgást jelentene, ha meg belép a turbó megugrik a fogyasztás, tehát szerintem összességében lényeges fogyasztásbeli különbség nem adódna az eredeti V6 motorhoz viszonyítva. Autópályán meg egyértelmű a nagymotor előnye.
    A fenntartását sem hiszem olcsóbbnak egy kis turbós benzinesnek, mint a hasonló teljesítményű szívóét. Csillagászati összegű pofátlan márkaszervizszámlák, és nincs más alternatíva. Szóval papíron jól néz ki a turbós benzines, a valóságban azért nem olyan gyönyörű a kép.
    Szóval ezért nem rajongok ezekért a turbós kismotorokért.
    Ennek inkább adóügyi jelentősége van, mintsem fizikai, vagy technikai, csak hát úgy van tálalva jó marketinggel, hogy rajongókat szerezzenek hozzá.

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    Érdekes dolgokat feszegettél a 3,9 literesnek hirdetett, és 6 liter alatt nem fogyasztó autóról.
    15 évvel ezelőtt beszélgettünk az egyik autószerelő barátommal, hogy a “mai” autók nem fogyasztanak kevesebbet mint a régebbiek, csak dinamikusabbak.
    Azóta a trend valóban nem sokat változott, csak a teljesítmények még tovább növekedtek, ami persze további fogyasztásnövekedést jelent.
    A Jazz-t amit látsz a képen, valóban csak hosszabb szakaszokon használva lesz szimpatikus a fogyasztása, tehát ha már bemelegedett. A fed komp. a fogyasztásmérésre van beállítva így nyomon tudom követni milyen fázisban mit fogyaszt. Igazolva látom megállapításodat. 2-4 km-es szakaszokon használva hidegindításokkal 40%-al is megemelkedhet a fogyasztása a meghirdetett átlaghoz, pedig annál a motornál minden az üzemanyag takarékosságra épül.
    A másik: sokat remélnek egyesek a kis hengerűrtartalmú turbós benzinesektől. Téves reménykedés szerintem, én nem vagyok híve. Persze én csak egy vagyok.
    Nem jó a túlhajszolt kismotor, sehol és semmiben sem. Az nem hoz megtakarítást egy nagyobbhoz képest ugyanazon teljesítményleadás mellett. Téved aki azt hiszi, hogy takarékosabb.
    Persze szimpatikus, elbűvölő lehet egyeseknek, ahogyan képes meglódulni. 2 évvel ezelőtt próbálunk egy VW Tiguan-t, 2.0 literes turbo benzines motorral, amikor odaléptek neki olyan kormot adott mint egy rossz diesel. Ja és új volt!! Hol van itt az üzemanyag takarékosság?

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    Az üzemanyag árak miatti blokád nem a 80 as években volt hanem 1990 ben és pontosan 17 forinttal nőttek az árak akkor. Csak épp 17 ről és nem 400 ról 417 re de ez már mellékes is ilyen áraknál.
    A másik gond azzal van hogy szinte alig akad olyan autó amelyik keveset fogyasztana.Ugyanis minden típusnál a gyártók megemelték az üzemi hőfokot ami által sokkal többet fogyaszt mint kellene. Régebben egy átlag autó üzemi hőfoka 80 fok volt. Ma 100 körül mozognak. Ebből az következik hogy csak akkor fogyaszt jól az autód ha bemelegedett. De ilyenkor télen ha megállsz egy bolt előtt venni valamit,áll az autó 3 percet mire kijössz elindulsz újra dúsított keveréket ad a motornak az automatika. Észre sem veszed és máris többet fogyaszt az autód.
    Azonkívül ott a katalizátor ami szintén elveszi a teljesítmény egy részét,amit pótolni kell plusz üzemanyaggal! Persze óvjuk a környezetet na de napi szinten ez az óvás nekem több száz forintba kerül! Ezt mindenki befizeti mert elhasználja feleslegesen. Csak erről senki nem beszél mert fogyasztói társadalomban élünk.
    Egyszerű dolgok: suzuki 3,9 literes fogyasztással hirdették.6 alatt nem evett. 1,6 os motorok 10 alá alig mennek le. Miért ? Mert gyárilag így vannak kitalálva hogy mi akik használjuk ne tudjunk spórolni. Ma már csak ilyen autók vannak forgalomban mert tudatosan megszüntetik a régebbi tipusokat mondván hogy elavultak. Ez igaz de akinek nincs pénze valóban gazdaságos autóra az kénytelen napi szinten megfizetni az árát ennek a különadónak ami szerintem sokaknak fel sem tűnik!

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    1. Régen rossz, ha csak a benzinárak miatt vezetsz óvatosan.
    2. A MOL részvényeket nem a magánnyugdíjakból vette az állam, hanem az IMF hitel fel nem használt lehívható keretéből.
    3. Hiába vette meg az állam a MOL részvények alig 24%-át ( mellesleg nem kamatostól, hanem piaci áron), ettől még nincs beleszólása sem a MOL benzináremelésébe, sem a világpiaci folyamatok alakulásába, ugyanis piacgazdaság van.
    4. Nem tudom hol élsz, de hazai olajtermelés gyakorlatilag nincs. Ha lenne kőolajunk, ami kiszolgálná az itteni igények nagy részét, akkor nem itt tartanánk…
    5. Az olajnak nincs keleti és nyugati ára, világpiaci ára van minimális az eltérés régiónként, viszont mi az oroszoktól így is drágábban kapjuk, mint azok az országok, akik a mediterrán térségből és a Közel-Keletről vásárolnak nem mellesleg jobb minőségű nyersolajat, mint mi az oroszoktól.

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    “Ha többet termelnének ki, alacsonyabb lenne az ára, de majd hülyék lesznek jobban kinyitni a csapot. Van még abból bőven, nem fog elfogyni egyhamar, hiába ijesztgetnek vele évtizedek óta, és ha drágábban is viszik, miért adnák olcsóbban ?”

    Én nem akarlak meggyőzni semmiről, de azért vess egy pillantást az alábbi oldalra: http://www.worldometers.info/hu/
    Ezen belül az energia alatt lévő dolgokra. Nem hiszem, hogy olyan sok van.

    Egyébként, a témánál maradva, ez az üzemanyag-ár-emelés, nem csak a saját fogyasztásomat érinti, hanem, a boltban vásárolt termékek árát is.
    “Tavaly” reméltem, hogy csak február március körül emelkedik a kenyér ára, de ilyen tempóban, a fuvaros is drágábban viszi ki a portékát, ezáltal, nem csak Hencidától Boncidáig lesz drágább eljutni, de még a szendvics is drágább lesz, amit az útra csomagoltál! Na ez is baj!

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    [i]“Mennyire birkák ezek a magyar népek….”[/i]
    Magyarországon élsz? Hány éves voltál amikor megélted a taxisblokádot? Ismered a mai magyar állapotokat, a mai magyar ember lelkivilágát?
    Rossz a párhuzam a taxisblokáddal. Akkor ugyanis még az emberekben megvolt a szolidaritás egymás iránt, az összetartás, az önérzet, az erkölcsi tartás, az egzisztenciális biztonságérzet, legalábbis a maihoz képest.
    Azóta ezek az értékek is mind sárba lettek tiporva. Ma megfélemlített, az egzisztenciájukért reszkető, vagy az éhséglázadás határán tengődő emberroncsok vannak többségben.
    Az utóbbi 20 év többet rombolt a magyar nemzeten, mint az előző “bűnös” 45 év!
    Bűnösnek kiáltják ki a múlt rendszer prominens képviselőit. Igaz végeztek csúnya munkát egyesek, galádul koncepciós perekkel elítéltek és kivégeztettek embereket, amiért bűnhődniük kell!
    Viszont mi történik ma? Ugyanez, csak alattomosan! Most a piszkos munkát nem a bíróság meg a hóhér végzi, hanem olyan körülményeket teremtenek, hogy az illető ezt saját magán hajtja végre, nincs szükség hóhérra. A végeredmény ugyanaz!
    Ami a magyar lakosság 95%-ának ma van, az az átkosból maradt! Az utóbbi 20 év nem azt adta az embereknek, amit vártak.

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    Jaaa! egy pár hunyó, idézet: Külön említést érdemelnek a két-három állampolgársággal rendelkező NEM-OROSZ mesterművészek: többek között Anatoli Chubais, Vlagyimir Gusinszkij, Vlagyimir Potanin, B. Berezovszkij és nem utolsó sorban Al Gore közvetlen jóbarátja “a mi” George Sorosunk, akik az elmúlt évtizedben igen sok “vajaskenyeret” szereztek maguknak a szerencsétlen orosz nép bőrén. Olaj a tűzre!

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    Nem tom egyesek honnan veszik azt, hogy az olaj hazai termelésű egy része, mert ami kis olaj volt ebben az ország alatt, azt ki is termelték 50-60-70 évek elejéig. Az amiről itt 10% beszélgetnek, az csak a gázra értendő és nem az olajra. A nagy árakat csak a hőn szeretett KUPAKOSFEJŰ képviselőink, és a fővárosi,tőzsdei homokosok okozzák. PL: 4évvel ezelőtt is volt 110 doll.// MA 90 DOLLÁR// a hordónkénti (159l) olaj ára,akkor 290ft körül mozgott a benzin ára, és azóta talán csak 40 egy néhány forinttal ment fel a dolcsi. Lehet osztani szorozni és akkor is csak oda lyukad ki az ember, hogy a mi kis homokos buzi, metszett faszú képviselőink nem elégszenek meg a kis mértékű haszonnal v. adóval. Nem a MOL-t kell szidni, mert nekik csak 5,5% saját tulajdonuk van a Rt.-ban. Na akkor most ki is a hunyó valójában?

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    Mennyire birkák ezek a magyar népek,hát meddig várnak még,mert hogy mikor a80-as években emelték a benzin árát ugy emlékszem rá hogy 13-ft-al,akkor taxis blokádot alakitottak azért hogy ezen mod tiltakoztak ellene,most meg már ahányszor felemelték az üzemanyagok árát szinte drasztikussan ma még mindig türik. Hát mikor lesz hát vége ennek,valaki megtudná mondani?

  • 2017.10.31. at 05:38
    Permalink

    Szerdán január 11. lesz. Ez azt jelenti, hogy kemény 11 nap alatt már sikerült nekik 23 Ft-tal emelni a gázolaj, 22-vel a benzin árát! Lehet ez az egyetlen adó amit maradéktalanul be tudnak hajtani, de lassan nem lesz aki itt tankol. Akkor mit hajtanak be? Ismerőseim sora rakja le az autóit, és veszi elő a biciklit,kismotort vagy éppen a lábait! Logisztikai cégnél dolgozok, kamionjaink épp annyit tankolnak itthon (ha kell), hogy határon túlra jussanak, ott mehet tele a tank. Külföldi kamionok is simán átmennek az országon tankolás nélkül. Mi lesz akkor, ha drasztikusan visszaesik a tankolások száma, még több mafla adód vetnek ki? Mégjobban megemelik az üanyagok árát? Ki bírja ezt?

  • 2017.10.31. at 05:39
    Permalink

    Nem emlékeztek ?
    Hofi is megmondta, ide minden begyűrűzik csak az életszínvonal nem…

    Régi dolog ez, a gázzal és az olajjal is. Sőt mindkettőt anno hoztuk olcsón az oroszoktól és továbbadtuk nyugatra, mi voltunk az egyik legnagyobb kőolaj exportőrök a régióban ! Csak aztán kiderült és b..hatjuk.

    Mindamellett az olaj árát is mesterségesen tartják azon a szinten ahol van. Ha többet termelnének ki, alacsonyabb lenne az ára, de majd hülyék lesznek jobban kinyitni a csapot. Van még abból bőven, nem fog elfogyni egyhamar, hiába ijesztgetnek vele évtizedek óta, és ha drágábban is viszik, miért adnák olcsóbban ?

    Ha meg olcsón kitermeled és a nép megveszi drágán, ugyanott vagy. A baj, hogy az állam nem szól bele, hisz így az jár a legjobban aki az adókat lenyúlja róla. Évekkel ezelőtt megmondták, ez az egyetlen adó amit maradéktalanul be tudnak hajtani, hülyék lennének lemondani róla.

    Kis fogyasztású ( vagy legalábbis reális fogyasztású ) autó, és óvatos vezetés csak ahova kell.

    Uff.

  • 2017.10.31. at 05:39
    Permalink

    Kedves Peta!

    A “termelés jó része hazai” valójában olyan 5-10 % körüli érték, inkább az 5 %-hoz közelítve. Keletről meg miért jönne olcsóbban az olaj? Az oroszok sem hülyék. Amire ön gondol, az a 70-es években lehetett, akkor tényleg olcsóbban kaptuk az olajat. Azóta piacgazdaság van a keleti végeken is! Az árakat pedig a világpiac határozza meg, ill. Magyarországon nem az állam, hanem a MOL. Még abban az esetben is, mikor az állam némi MOL részvényre tett szert… Persze én sem örülök az egekbe szökő üzemanyagáraknak, de sajnos kicsik vagyunk mi bármiféle változtatás kierőszakolásához, úgyhogy marad a spórolás.
    Üdv. Norbi

  • 2017.10.31. at 05:39
    Permalink

    Kedves Peta!

    A “termelés jó része hazai” valójában olyan 5-10 % körüli érték, inkább az 5 %-hoz közelítve. Keletről meg miért jönne olcsóbban az olaj? Az oroszok sem hülyék. Amire ön gondol, az a 70-es években lehetett, akkor tényleg olcsóbban kaptuk az olajat. Azóta piacgazdaság van a keleti végeken is! Az árakat pedig a világpiac határozza meg, ill. Magyarországon nem az állam, hanem a MOL. Még abban az esetben is, mikor az állam némi MOL részvényre tett szert… Persze én sem örülök az egekbe szökő üzemanyagáraknak, de sajnos kicsik vagyunk mi bármiféle változtatás kierőszakolásához, úgyhogy marad a spórolás.
    Üdv. Norbi

  • 2017.10.31. at 05:39
    Permalink

    “Holott a termelés jó része hazai.” – cseszheted a termelői árat, ha a nyersanyag beszerzés külföldi valutában a forint gyengülése miatt egyre drágább…

  • 2017.10.31. at 05:39
    Permalink

    Uraim!
    Ezekkel az üzemanyagárakkal,érdemes a motor alapbeállításainál maradni. Sőt inkább óvatosan vezetni. “Lassan járj,tovább érsz,élsz!!!”
    Az Állam vissza vette a MOL részvényeket jó drágán,kamatostól,a MI magán nyugdíjunkból,most meg folyamatosan Üzemanyag árat emel? Holott a termelés jó része hazai..
    Az üzemanyag árát,meg behozott nyugati áron számolják,miközben keletről jön olcsóbban,és részben saját,hazai még olcsóbban..
    Ez az igazi szívató…
    P.

Vélemény, hozzászólás?