Színre lép a Ford Focus Electric

Egyedi arccal mutatkozott be az elektromos Ford Focus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európába csak 2 év múlva érkezik, de az Egyesült Államokban már idén piacra lép a Ford Focus elektromos változata.


Az Egyesült Államokban már idén piacra lép a Ford első teljesen elektromos autója, melyet 2013-ig négy másik követ. Európában sajnos a Focus Electric is csupán abban az évben jelenik majd meg. Kár érte, hiszen a teljes értékű ötajtós 135 km/órás végsebességével és 160 kilométeres hatótávjával teljes értékű és teljes mértékben károsanyag kibocsátás-mentes autó. Villanymotorja 123 lóerős és 245 Newtonméter nyomatékot termel –már indulásától. A csomagtér illetve a hátsó ülések alá épített 23 kWh-s lítium-ion akkumulátorok a Ford falra szerelhető, 240 voltos töltőjével a Nissan Leafhez mérten kétszeres gyorsasággal, 3-5 óra alatt tölthetők teli. Az európai, 220 V csatlakozással a töltési idő egyelőre 20 óra, de 2013-ra nyilván számunkra is kidolgoznak egy okos megoldást. Utóbbiakban egyébként bővelkedik a Focus Electric, központi kijelzőjén például a kényelmi berendezések okozta hatótáv csökkenések jól követhetők, így a sofőr pontosan tud kalkulálni, hogy melyik szolgáltatásra van szüksége. A Focus Electrichez adott telefon-alkalmazással az akkuk töltöttsége távolról is lekérdezhető, megkereshetők az útba eső töltési pontok és az is beprogramozható, hogy a kedvezőbb díjszabás érdekében mely órákban vegyen fel töltést az autó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?