Szinte biztos, hogy ismét drágulnak az üzemanyagok

Főként a benzin ára mehet feljebb, de a gázolajé is sanszosan emelkedni fog

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meglódultak a nemzetközi üzemanyagárak, s gyengült a forint is a dollárhoz képest, minden jel az üzemanyagárak emelkedésére utal.

E héten csupán a benzin ára csökkent - 2 forintos mínusszal 417 forintos átlagárra apadt, míg a gázolajé nem változott, maradt a 425 forintos átlagáron. A korrekció nyomán 8 forintra emelkedett a benzin javára szóló árkülönbség a két üzemanyagfajta között. Nem sokáig örülhetnek azonban a benzinnel autózók, ugyanis az elkövetkezendő héten a 95-ös esetében várható komolyabb áremelés.
A héten ugyanis a benzin világpiaci ára a hosszú ideje változatlan, ám most szintén meglódult nyersolajénál is jelentősebben emelkedett - 3,1 százalékkal került feljebb, míg a gázolajé a benzinénél és a finomítatlan olajénál is szerényebb mértékben, 1,7 százalékkal növekedett. Bár a forint ezúttal is gyengült az üzemanyagárak szempontjából meghatározó dollárhoz képest, 0,5 ezrelékes visszaesése nem tekinthető az árakat befolyásoló tényezőnek, azaz a dollárban tapasztalt nemzetközi árváltozások ezúttal forintban is érvényesek.
Hirdetés

A fentiek alapján tehát a benzin esetében csaknem kétszer olyan jelentős áremelkedés várható jövő héten, mint a gázolajnál. Vélhetően a 95-ös literenkénti átlagára 5-6, míg a gázolajé 2-3 forinttal mehet feljebb, azaz jövő hét közepétől a benzin 422-423, a gázolaj 427-428 forintos átlagáron lehet majd elérhető a hazai töltőállomásokon. Természetesen a már megszokott, literenként akár 20-30 forintos eltéréssel, azaz a tankolás ideje helyett továbbra is meghatározóbb marad a helye.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?