Szinte csak dízelmotorokkal lép piacra az új Mercedes GLE Coupé

Csak az AMG változat kap benzinmotort a GLE Coupé palettáján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW X6 egyik legnagyobb ellenfele, a Mercedes GLE Coupé 60 milliméterrel rövidebb tengelytávot kapott, mint a sima GLE.

Elöl nem érdemes különbségeket keresni, hiszen megegyezik az autó a korábban bemutatott GLE-vel, ám hátul már tényleg egy kupé kecsesen lejtő tetővonalát kapta a bazinagy SUV. Továbbá teljesen egyedi hátsó lámpákat, légterelőt és a hátsó lökhárító aljára egy króm díszbetétet is odaálmodtak a tervezők, amely a dupla kipufogóvégeket is magában foglalja.
Hirdetés

Az utastérben a Mercedesnél megszokott, hatalmas kijelzők sorakoznak. A vezető előtti digitális műszeregység és a középkonzol tetején az infotainment kijelzője egyaránt 12,3 colos. Természetesen nem maradtak el a bőrburkolatú sportülések, a bőr sportkormány, de még a műszerfalat is bőrrel borították. A gyáriak szerint 70 literrel nőtt a GLE Coupé csomagtere, így alaphelyzetben 655 literes, ám egészen 1790 literig növelhető, ezzel pedig a szegmens legtágasabbja.
Európában szinte kizárólag hathengeres dízelmotorokkal forgalmazzák a GLE Coupét. A 350 d 4MATIC jelölésű modellben 272 lóerős a háromliteres motor, 600 Nm forgatónyomatékkal, míg a 400 d 4MATIC változatban 330 lóerős, 700 Nm forgatónyomaték kíséretében. Mindkét modellben 9 fokozatú automatikus váltó továbbítja az erőt mind a négy kerék felé. Az egyetlen benzines változat (Amerika csak ezt kapja) a Mercedes-AMG GLE 53 4MATIC+, amelyben a 48 voltos könnyű hibrid hajtáslánc található 435 lóerővel. Ezzel a motorral 5,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h tempóra, a végsebességét pedig 250 kilométer/órában korlátozták. Pontos információt azonban még nem árult el a Mercedes arról, hogy mikor jut el a márkakereskedésekbe az új GLE Coupé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?