Szmogriadó lép életbe Budapesten

A főpolgármester elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szmogriadó riasztási fokozatának bevezetését rendelte el Budapesten Tarlós István főpolgármester szombat hajnalban, vasárnaptól él a korlátozás.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint vasárnap reggel 6 órától tiltják a legszennyezőbb, fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedését. A korlátozás nem terjed ki egyebek mellett az M0-ás Budapesten áthaladó szakaszaira, továbbá a Nagykovácsi és Remeteszőlős megközelíthetőségét lehetővé tevő utakra. Az intézkedés csak akkor nem lép életbe, ha a szombati nap eredményei jelentősen javulnak, és nem lenne indokolt a riasztási fokozat fenntartása vasárnap hajnalban. Utóbbira halvány az esély, az viszont az időjárás-előrejelzések szerint szinte biztos, hogy vasárnap tisztul az idő, így hétfőre megszűnhet a riadó, illetve vele a csak idős autóval rendelkezőket érintő korlátozás. A főpolgármester a közösségi közlekedés előnyben részesítésére, a szilárdtüzelésű kandallók, cserépkályhák használatának mellőzésére kéri az embereket a fővárosi szmoghelyzet romlásának elkerülése érdekében. A szolgáltató, illetve termelő tevékenységet ellátó létesítmények üzemeltetőit pedig porkibocsátásuk csökkentésére szólította fel határozatában. Vasárnap persze nemigen lesz hatással semmire sem a korlátozás.
Hirdetés
A fővárosi önkormányzat a riasztási fokozat elrendelését azzal indokolta, hogy a kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye csütörtökön és pénteken is meghaladta a riasztási küszöbértéket a főváros hat-hat mérőpontján, és a meteorológiai előrejelzés szerint nem várható javulás. Miként az a főváros közleményében olvasható kisméretű szálló por azért veszélyesebb az egészségre, mert - a nagyobb porrészecskékkel szemben - lejut a mélyebb légutakba és baktériumok, vírusok, gombák, valamint toxikus anyagok szervezetbe jutását segíti elő. A közlemény a veszélyeztetett népességcsoportok közé sorolta a légúti és keringési betegségben szenvedőket, csecsemőket, gyermekeket és időskorúakat, továbbá az aktív és passzív dohányosokat.
Az önkormányzat már a tájékoztatási küszöbérték fölötti koncentráció esetében is a szellőztetés és a szabadban tartózkodás kerülését javasolja az érintetteknek, jelezve: a legkevésbé rossz körülmények 11 és 15 óra között alakulhatnak ki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Amikor a törött kezeddel törölgeted a vérző orrodat és hiányzó fogaid helyén nyáladzol az nagyon szép látvány. Rövidesen mindannyian meglátjuk, kedves utasaink ennek a kotonszökevénynek a váladákozását látják, készüljenek a saját taknyát fogyasztja fejezetre.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Értem, tehát akkor nálatok a következő a normál, megszokott menete a dolgoknak;
    1. Óriási pofával, melldöngetve bejelentitek, hogy most aztán rohadtul megkeresitek a másikat és majd szemtől-szembe elbeszélgettek vele és akkor aztán lesz ám nemulass, hiszen ha írásban gigantikus pofáraesést sikerült csak bemutatnotok akkor szóban ez nyilván másképp alakul majd, hiszen azt remélitek hogy élőben majd hirtelen kinő az agyatok ami írásban nem akaródzott kinőni. 😉
    2. Amikor számotokra is feldereng valami az éjj sötétjében, hogy annyira tehetségtelen hülyék vagytok hogy még a saját hatalmas tökeiteket sem lennétek képes megkeresni a gatyátokban nemhogy egy másik személyt LOL! 🙂 akkor csodák-csodájára hirtelen kiderül, hogy hát tulajdonképpen nem is gondoltátok komolyan ezt a megkeresés dolgot! ROFLMAO! :)))
    Imádom ezt az állatkertet, mindegyik elmebeteg pontosan ugyanezt játsza el évtizedek óta előre pontosan lehet tudni mikor és hogyan fogja felszántani a képével az aszfaltot. 🙂 2 mondat után pofára esik, majd előbb-utóbb jön az hogy ő milyen magas/kopasz/kigyúrt/óriási tökű/…stb. a másik viszont nyomorék/egyszálbélű/alacsony/20 dipotriás/töketlen/…stb. ezért hát majd jól megkeresi személyesen és majd jól elbeszélgetnek. Természetesen menetrendszerűen jön az újabb mega-pofáraesés a sikertelen kereséssel, majd a hülyéje visszajön és ezek után még kér a csuszalesőjére! LOL! 🙂 Szerencsére nem vagyok fukar, mindig jó kedvvel bőséggel megadom nektek ami jár! 😉

    [i]“Szánalmasan sír rólad, hogy töketlen csicska vagy.”[/i]

    És még ez a “töketlen csicska” is egy tizedmásodperc alatt atomhülyét tudott csinálni belőled! Ezek után azt képzeld el mit tudna csinálni veled egy tökös nem-csicska! LOL! 😉

    [i]“Én mondom, addig örülj, amíg valaki tényleg rá nem szánja magát, mert a mai világban tényleg kevés pénzért megtalál bárki téged.”[/i]

    Ha bárki kevés pénzért megtalál és ez neked nem sikerült, abból egyenesen következik, hogy neked még ez a kevés pénz sem állt rendelkezésedre és egy senki vagy! ROFLMAO! :)))
    Ha csak eddig örülhetek, akkor van még egy szép combos 20 milliárd évem örülni. 😉

    [i]“Baráti jó tanács.”[/i]

    Igen, rám az a jellemző, hogy a mindennel megbukott szarrávert hülyék tanácsaira vagyok rászorulva. 😉

    [i]“Nagy igénytelenség vége (OFF)”[/i]

    Na ez az egyik legnagyobb hazugság amit tudsz mondani. Fiacskám, a ti fajtátoknál ez gyárilag kikapcsolhatatlan funkció.

    [i]“Lassan már azon se csodálkoznék, ha oxigénpalackkal járnának pesten a magyar emberek is”[/i]

    Hála nektek, csaló fosvágen csoportosoknak, akik a határérték felett akár 40x-es emisszióval is képesek vagytok gyilkolni mindent ami élő.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Nagy igénytelenség kezdete (OFF)

    Mindig az a tyúk kotkodákol, amelyik tojta a tojást…

    Én is titkolnám, hányszor raktak már helyre. 🙂 Amúgy olyan hülye vagy, szted ebből hány gondolta komolyan? (mmint hogy elmegy hozzád) Kinek hiányzol szerinted? Ki akar téged látni?
    Van jjobb dolgunk is, csak jól esik látni, hogy hogy vergődsz prarázásodban, hogy “be-be, nem találtok meg”. Szánalmasan sír rólad, hogy töketlen csicska vagy.

    Én mondom, addig örülj, amíg valaki tényleg rá nem szánja magát, mert a mai világban tényleg kevés pénzért megtalál bárki téged. De ha annak a valakinek lesz annyi ideje/pénze, hogy megkeressen, én inkább elásnám magam a helyedben.
    Inkább térj át valamivel emberségesebb hangnemben, mert nagyon balul fog kisütni a dolog.
    Baráti jó tanács.
    Ezek után tőlem már csak két szót érdemelsz. Majd gyakran találkozni fogsz velük.

    Üdvözletem.

    Nagy igénytelenség vége (OFF)

    ON:

    Lassan már azon se csodálkoznék, ha oxigénpalackkal járnának pesten a magyar emberek is, mint már a kis kínaiak. (még mindig Pestről beszélünk)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    [i]“Tehat,abban az usaban,ahol ott a tesla”[/i]

    Teljesen világos, ahol a Tesla, ott a szmog! Legalábbis nálatok idiótáéknál biztosan! LOL! 🙂

    [i]Sot a tesla is 60-70-80% ban fosszilis cuccokbol nyeri az aramot[/i]

    Baromság! A Tesla 120%-ban foszilis hajtású! A legócskább lignittel megy, és minden út végén még termel is belőle egy keveset, amit ki kell üríteni – erre adnak gyári szeneslapátot meg vödröt ami a csomagtartó falára van felerősítve – a legközelebbi töltőpontnál, ahol a tetőtre szerent hőerőműben azt újra elégetik.
    Milyen buta vagy hogy még azt sem tudod hogy a supercharger-ek tetején nem napelemek vannak, hanem lignites hőerőművek, amiket pont a Teslák által termelt plusz anyaggal fűtenek! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    [i]“A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint vasárnap reggel 6 órától tiltják a legszennyezőbb, fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedését.”[/i]

    A fekete matricásokat nem vasárnap 6 órától kellene tiltani valameddig, hanem azonnal kivonni a forgalomból az összeset és örökre megtiltani, hogy ilyet valaha is forgalomba lehessen helyezni.
    Ami nem zöld matricás, azokat lakott területről kitiltani örökre, és a koromdízelekre meg egy megtett km-enkénti 150 Ft-os adót kivetni. Ezután élményautózzanak a gyökerek mások rovására.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Photochemical Smog

    Photochemical smog is a type of air pollution caused by nitrogen oxide, hydrocarbons and sunlight. Nitrogen oxide is commonly produced from the internal combustion of engines. Photochemical smog is often prevalent in some of the sunnier U.S. cities, such as Los Angeles

    Tehat,abban az usaban,ahol ott a tesla, 3%os dizel arany a szemelyauto eladasokban,es megis szmog van. Milyen vicces,nem? Lol

    Sulfurous Smog

    Sulfurous smog results from a high concentration of sulfur oxides being released into the air, because of burning fossil fuels. This type of smog is prevalent in London and is sometimes referred to as “London smog.” While the burning of coal is the major reason why sulfur oxides are released into the air, the other causes stem from the production of crude oil and metallic ore.

    A csunya londonban pedig lehet,hogy inkabb az ipar,es az eromuvek miatt? Buksiiiii

    Mar az uzemanyagok eloallitasa is szmogkelto,mert ugye mnden uzemanyag olajbol keszul. Es igen,a csodalatos hibridek is azzal mennek vegso soron

    Sot a tesla is 60-70-80% ban fosszilis cuccokbol nyeri az aramot. Es mint latod,ez mind mind szmogot okozhat lool

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    2 napja tűkön ülve várom hogy meglátogass ahogyan ígérted. Mi nem sikerült megint, megérteni hogy saját magad mit mondtál? LOL! 🙂 Vagy az egy telefon két telefon IP cím megugrása közben szántotta fel a pofid a betont? 😀
    A rohadt életbe már hogy csak ilyen megbízhatatlan hazug fotelhuszárukkal hoz össze éngemet a sors pedig mennyien fújtatva-melldöngetve beígérték már hogy felkeresnek osztán azóta sem láttam a fejüket. Olyan ez mint az egyszeri paraszt a kocsmában aki mindenkinek egész éjjel bőszen bizonygatja hogy mennyire nagyon megdönti majd az asszonyt ha hazamegy osztán másnap reggel a saját hányásába fagyva találják meg a kocsma kijáratától 1 lépésnyire. ROFLMAO! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Semmi csodálkozni való nincs ezen egy olyan országban ahol megszűntették a környezetvédelmi minisztériumot azzal a felkiáltással hogy minek ilyen hülyeségekkel foglalkozni hiszen az csak egy ilyen ballibsi huncutság, ahol környezetvédelmi termékdíjat vetettek ki a napelemekre amit a makogó álkörnyezetvédő közttársasági elnök sűrű makogások közepette arcizom rándulás nélkül aláírt, ahol pl. havi bruttó 2700 Ft-nyi bevétel után akár havi 7,2 millió Ft adót akartak kivetni az internetszolgáltatásra mondján hogy a büdös internetszolgáltatók extrapofitját jól meg kell adóztatni.

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Nem, csak a villany járul hozzá. A villany ugyanis a lehető legkárosabb ún. villanyrészecskéket bocsájtja ki, amik – mint hogyan a neve is mutatja – fel vannak villanyozva, ezért magához vonzza az összes cúna mérget a közelből majd egyenesen belevezeti a tüdődbe és a végén ráadásnak még meg is ráz! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    A nulla IQ-s koromdízelhuszároknak – tehát akik 6000-es HSD fordulatszámról, meg többszáz kilós hibrid súlyfeleslegről rémálmodoznak meg 5 éves Leaf-ről tartanak kiselőadást annak ellenére hogy csak 4 éve gyártják LOL! 🙂 – ez “érdekes”, az értelmeseknek meg triviális.
    A nulla IQ-s koromdízelhuszároknak ilyen baltával faragott a világképük, egyszer hallották valahol a szmog kifejezést amiről fogalmuk sincs ugyan, hogy mi az, de azért visszaböfögik, mert hát ha mások is beszélnek róla ígyhát akkor a birkájának is kell. 🙂 De természetesen mindig csak betonhülyeséget hiszen mi más várható szerencsétlen fejüktől ha már az alapok alapjainak alapjaival sem képesek megbírkózni. Az ilyen elmebetegeknek az USA nagyvárosaiban jellemző szmog jut eszükbe a Büdöspestiről, annak ellenére, hogy jelentősen más jellegű a kettő. Persze a nyomorultja nem is büföghetne fel mást, hiszen a leghalványabb lövése sincs még arról sem, hogy különböző típusú szmogok léteznek így aztán mint minden esetben amikor kinyitja a csuszalesőjét garantált hogy ismét csak hülyét csinál magából. LOL! 🙂
    A nulla IQ-s koromdízelhuszárok degenerált világában a gyárak és erőművek mind-mind a város közepén helyezkednek el, füstgáztisztító berendezést soha nem tartalmaznak és a kibocsájtásukat kipuffogó magasságába engedik a városi levegőbe ígyhát más nem is okozhatja a szmogot, de legeslegfőképpen a büdös koromdízelesek nem, mert azok semmiképpen sem éspedig azért nem mert csak. LOL! 🙂

    Sheppard kisfiam, remélem úgy szoktál szellőztetni is, hogy a beröffentett koromdízeled kipuffogóját bevezeted a viskódba és vagy 10 percig padlót nyomsz neki, hiszen minden valószínűség szerint becumiztad azt az agymosást is, hogy a tajigád tisztíjja 🙂 a koszos levegőt, hiszen beszívja a cúna piszkos levegőt és a sok-sok cúna-cúna piszkot mind-mind elégeti benne jól, így aztán hátul már csak tisztított meleg levegő jön ki. Télen még fűthetsz is így vele, kettő az egyben megoldás kifejeztten a fajtádnak tervezve! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    milliószor le lett már írva, nem tudom te merre kóricálsz. a dízelek ezeket a részecskéket már kb 15 éve eregetik (a turbódízelek), a turbós benzinesek sokkal kisebb számban (kisteherekben,haszonokban sincs tbenzines) és kevesebb ideje. nincs itt semmi látnivaló, haladjunk kérem.
    (ja a fatüzelést már említették asszem, rengeteget hozzátesz az is, h most sokan fával tüzelnek a környéken….sőt, az mégtöbbet tesz hozzá, no mind1)

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Minden benzines, villany, vagy dízel hozzájárul a szmoghoz, az lpg üzemű talán nem annyira. Sokan csak azt hisszik szennyezőnek ami látszik is, de senki sem látja szabad szemmel egy új pl turbós benzines részecskeszűrő nélküli kipufogógázát ami kb 0.003-4mm nagyságú ezt szépen mindenki beszipózza aztán majd néznek hogy mi van, az a baj hogy ez már nagy eséllyel a tüdőben is marad. Egy kormoló nem bkv szintű dízel kormot a szervezet még valamennyire megszűr ott kb 0.05 a szemcse, de ami ennél 10x kisebb…Bocs hogy kicsit offoltam.
    Szép napot!

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Érdekes, Amerikában a dízel eladások a személyautók tekintetében össz-vissz 3 % volt 2012 év végére.

    És mégis szmog van egy rakás városban. Lehet, hogy esetleg az erőművek, gyárak, vagy teherszállítás miatt? Ami mindig is sokszor annyi káros anyagot fog a levegőbe engedni, mint a személyautók?

    Esetleg talán még az is lehet, hogy a benzines autók is kicsit hozzájárulnak a szmoghoz?

    De mindjárt jön S3000 és bebizonyítja, az a 3% dízel teszi tönkre a levegőt a gyárak/erőművek/2-3-4-5-6 literes benzines verdák mellett Amerikában 🙂

    Már várom. És igen, most én kezdtem, tanár úr 🙂

  • 2017.10.28. at 11:25
    Permalink

    Tök jó, hogy megint az autósokat cseszegetik, miközben a gázárak miatt gyakorlatilag a teljes agglomeráció visszaállt vegyes tüzelésre, ami miatt van a mostani helyzet. Röhej, hogy a földgáz ára hatodára(!) esett hat év alatt, miközben a kormány meg 10%-os rezsicsökkentéssel kampányol, a többit meg a haverok svájci cégén nyelik le…. Remélem gyógyszerre költik ezeket az ellopott milliárdokat….

Vélemény, hozzászólás?