Hirdetés

Teherautó kellett volna a Volt helyett

A korábbi GM vezér bírálja a hibrid személyautók koncepcióját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A GM egykori elnökhelyettese egy hibrid teherautókat gyártó cég vezetőjeként szólja meg a vele bevezetett Chevrolet Voltot.

Bob Lutz korábban, még a GM egyik vezéreként a Volt bemutatóján – akkor még tetszett neki a koncepció

Nehéz helyzetben volt a General Motors, miután a Toyota hatalmas előnyre tett szert a Prius által, s a hibridek körében abszolút piacvezető lett. Így aztán hasonló méretosztályban, s erős hunyorítással még formában is a Priushoz hasonulva hozta ki csepp alakú, áramvonalas és természetesen lejtőshátú, sokáig hatótáv-növelős villanyautóként aposztrofált konnektoros hibridjét, a Chevrolet Voltot. Azt a Chevrolet Voltot, amit európai testvérével, az Opel Amperával karöltve a 2012-es Év Autójának is választottak.

Komoly siker sem a Volt, sem az Ampera nem lett, a gyártásra kész modellként először 2008 szeptemberében bemutatott, 2010 decemberétől készített Volt tavaly októberig 61 000 példányban kelt el, a 2011-től árusított Opel Amperából addig 7 700 fogyott, több mint fele a holland piacon. Noha regnálása idején Bob Lutz, a GM akkori vezérhelyettese teljes vigyorral és mellszélességgel állt a Volt mellett, ma már azt mondja, hogy felesleges egy ilyen méretű autóba belepakolni az elektromos hajtást, mivel ez a méretosztály eleve az egyik leggazdaságosabb üzemű. Szerinte kompakt mértben, vagy az alatt minimális a hibrid üzemmel nyerhető előny. Nem úgy egy amerikai mérce szerint közepes platós teherautó, pickup esetében; Lutz szerint az eleve nagyobb fogyasztású autóknál látványosabb eredményeket lehetne elérni.

Hirdetés

Bob Lutz ma a VIA Motors vezetője, ami – milyen meglepő – hibrid teherautók gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. Egyik modelljük a Chevrolet Silverado alapú X-Truck, ami 24 kilowattórás akkumulátorával 56 kilométert tud megtenni tisztán elektromos üzemben, de ez után sem kerül bajba, hiszen orrában azért ott egy GM eredetű V8-as is, 5,3 literes lökettérfogattal. Autópályán és országúton lehet azzal bugyogni, míg városban akár emissziómentesen is vihet az óriás pickup. Bob Lutz szerint – most – ez a tuti.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:28
    Permalink

    Miért nem álltak ki nézelődni a GM tornyok mögötti 2×4 sávos belvárosi útra, s számolni milyen autók járkálnak ott.

    kb 100-ból 50-70 Pick up vagy Suv

    “Vidéken” 100-ból 80-90.

    Persze kb mindenkinek áll a garázsában +ba valamilyen sedan, vagy még egy-két suv…..

Vélemény, hozzászólás?