Tényleg ilyen béna Räikkönen?

Mit kezdjünk Räikkönennel a ralipályákon?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt három versenyből háromszor esett ki Kimi Räikkönen baleset miatt, a Catalunya Ralin ráadásul még a rajt előtt követett el egy amatőr hibát.

A finn az elmúlt három vb-futam közül kettőn törte össze autóját már a shake downon. Japánban csak a futóművét ütötte ki, amit meg tudtak javítani, de a Catalunya Rali tesztjén, az első gyors körén felborult, autója bukócsöve pedig annyira megsérült, hogy a verseny rajtja előtt kiesett.
Ha ilyen hibát Sébastien Loeb követne el, akkor a sajtó biztosan azonnal megkövezné, máglyán égetné el, majd ami marad utána, azt felszántaná és sóval hintené be.
[kepallobal=460255]Nem béna csak rutintalan[/kepallobal] De tényleg ilyen béna Kimi Räikkönen? Hát először is igen. Ilyen hibát elkövetni a shake downon, tényleg elég béna dolog, de azért a kövezéssel még várjunk egy kicsit.
Azt szokták mondani, hogy a sokat eső, gyors versenyzőt könnyebb megtanítani célba érni, mint egy kiegyensúlyozott versenyzőt, hogy gyorsan menjen. Räikkönennél azonban nem ez a helyzet. Nézzük csak meg, hogy milyen körülmények között hibázott. Bulgáriában - ahol mellesleg egész jól ment – egy murvakihordásos kanyarban csúszott le az útról, egészen kis tempó mellett. A Francia Ralin ugyanez volt a helyzet. Ott még csak össze sem törte az autóját, ami az út szélétől centikre egy dombon ült fel, amiről nem tudták letolni a nézők. A Catalunya Ralin már nagyobb volt ugyan a tempó, de itt azért esett el, mert a belső íven megakasztotta az autója orrát.
Mindegyik hibája olyan dologból fakadt, amivel a Formula–1-ben nem találkozott. „Az F1-ben is van különbség az egyes pályák tapadásában, de a két legszélsőségesebb között sincs akkora különbség, mint amilyen a raliban öt méteren belül előfordulhat” – mesélte Räikkönen egy korábbi interjújában. De nem csak a tapadásváltozás új Räikkönen számára, hanem arra is figyelnie kell, mi van a belső íven. Vagyis az összes hibája rutintalanságra vezethető vissza, úgyhogy a Räikkönen szurkolók fellélegezhetnek, mégsem béna a kedvencük, egyszerűen csak nincs tapasztalata.

A tapasztalat megszerzése nem megy könnyen, idő kell hozzá. Kérdezzék csak meg Loebtől, minden idők legnagyobb raliversenyzőjétől, hogy mi lett az első tíz utcai autója sorsa. Többnyire villanyoszlopon végezték, de volt amelyiket fára tekert fel. Ő így szerezte meg a rutinját. Vagy ha azt mondom, hogy Colin McRae korai szakasza, mi ugrik be? Mondjuk a két totálkárja egy versenyen. (Az elsőt ő is teszten csinálta.) Vagy a lefóliázott oldalú Sierra, amin nem sok karosszériaelem maradt. Netán amikor karókkal próbálták visszagörgetni a Subaru Legacyt a pályára.
Räikkönennek egyelőre ilyen gondjai nincsenek, ő nem azért esik, mert nincs hozzászokva a nagy tempóhoz, neki már nem kell felcsavargatnia az utcai Ferrariját a fára, csak meg kell tanulnia milyen csapdákat rejt a raliversenyzés. Olyan alaprutint kell megszereznie, amivel az ellenfelei 10-15 éve rendelkeznek, és folyamatosan csiszolják a technikájukat. Ha ezek meglesznek, és végre tényleg csak arra kell koncentrálnia, hogy a legtöbbet hozza ki autójából, akkor majd eldönthetjük, hogy béna-e a ralisporthoz, vagy a Formula–1-hez hasonlóan ott is zseni.
Addig maradjunk a rutintalan kifejezés mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?