Tényleg meglépték a csehek: már 150 km/órával is lehet legálisan autópályázni!
Tavaly még csak terv volt a gyorsabb autópálya, ma már valóság!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Amíg Európában egyre több helyen csökkentik a megengedett legnagyobb sebességet, addig Csehországban engedékenyebben a törvényhozók, és éppen az ellenkező irányba módosították az autópályákon a limitet.
Tavaly januárban írtunk róla először, hogy Csehországban egy törvénymódosítás keretében 130 km/óráról 150 km/órára emelték az autópályákon a megengedett legnagyobb sebességet. Akkor három szakaszt látott erre alkalmasnak a közlekedési tárca, most viszont ténylegesen kijelölték az első ilyen utat. Ennek értelmében mostantól a D3-as sztrádán Tábor és České Budějovice között már 150 km/órával közlekedhetnek legálisan az autósok. Az indoklásban kiemelték, ez egy nem rég épült szakasz, és a forgalom is az átlagosnál kisebb, vagyis semmi sem indokolja a lassabb haladást. Ugyanakkor gyorsan leszögezték, több változtatható képű elektronikus táblát is kihelyeztek, és az időjárási vagy egyéb körülmények kedvezőtlen alakulása esetén azonnal csökkentik a limitet - írta meg az Infostart.

