150 km/órával autópályázni? Csehországban hamarosan engedélyezik

A csehek néhány szakaszon már 150 km/órával is közlekedhetnek az új szabályozásnak köszönhetően

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alaposan átszabták a KRESZ-t Csehországban, az új sebességhatár mellett a fiataloknak is hamarabb lehet mostantól jogosítványa, ellenben a kézben tartott telefont januártól sokkal komolyabban büntetik.

Magyarország a jogosítványszerzés alsó korhatárának meghatározásában kiemelkedett eddig az európai országok közül, hiszen a legtöbb helyen 18 év alatt nem lehet a B kategóriás vezetői engedélyhez hozzájutni, míg itthon már a 17. betöltött életév is elegendő. Csehország a januárban bevezetett új közlekedési törvénnyel szintén ebben az életkorban határozta meg a jogsiszerzés leghamarabbi időpontját, míg az elméleti képzést már 15 éves és 6 hónapos kortól is megkezdhetik a fiatalok. A magyar rendszerhez képest azonban fontos különbség, hogy a kiskorúak csak és kizárólag egy tapasztalt sofőr-mentor jelenlétében vezethetnek, amíg be nem töltik a 18-at. A cseh törvény szeme előtt az számít ilyen sofőrnek, aki 10 év vezetési gyakorlattal rendelkezik, a jogosítványa pedig legalább 5 éve megvan, vagyis az elmúlt fél évtizedben nem követett el semmi olyan komoly kihágást amiért bevonták volna a vezetői engedélyét. A "mentor" a közlekedés ideje alatt nem állhat alkoholos befolyásoltság alatt, illetve a szondázást sem utasíthatja vissza, hiába a fiatal sofőr ül a volán mögött, ám mégis talán a legmeglepőbb rendelkezés, hogy bármilyen szabálytalanság esetén nem a friss jogsis, hanem a pártfogója kapja a büntetést.
Hirdetés
A jogsiszerzés kérdésköre mellett egy aktuálisabb problémát is igyekeztek orvosolni, amely Európa többi országában is egyre nagyobb gondot okoz. Az olyan elektromos robogókra, amelyek 25 km/óránál nagyobb sebességre képesek, vagy 25 kilogrammnál nehezebb, és 14 km/óránál gyorsabb haladásra alkalmas, azokra mostantól kötelező biztosítást kell kötni, nem csak a magánszemélyeknek, de a bérbeadási szolgáltatóknak is. A legjelentősebb változás viszont az autópályákat érinti, vagyis az azokon hatályos sebességkorlátozásokat. A január elsején életbe lépő módosítás mostantól lehetővé teszi, hogy az eddigi 130 km/órás maximális tempó helyett a hatóságok 150 km/órás táblákat helyezzenek ki olyan szakaszokon, ahol erre alkalmas a pálya. A közlekedési tárca jelenleg három szakaszt lát erre alkalmasnak, ezek pedig két éven belül "150-es zónákká" változhatnak, de a sztráda többi szakaszán továbbra is marad a 130 km/órás korlátozás - szúrta ki a Kreszvaltozas.hu.
Hirdetés
Habár jó pár engedményt adtak az autósoknak, néhány helyen komoly szigorítást is eszközöltek. Az idei évtől 2500-3500 cseh korona (40-55 ezer forint) büntetés és 4 előéleti pont szabható ki arra, aki vezetés közben kézben tartott telefonnal közlekedik. A szigorítás nem véletlen, hiszen az országban minden ötödik baleset a figyelmetlen vezetésre vezethető vissza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?