Tisztítótűz után a Renault Koleos
Még koreaibb arccal jön a Renault Koleos
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Idén múlt három éves a Renault Koleos, így frissítése nem meglepő, ám szemből a szokásosnál komolyabb mértékű. A koreai modell arca távolabb került Európától.
Nem titok, a Koleosok több, mint 70 százaléka Európán kívül, főként Kínában és Dél-Amerikában talált gazdára, így nem meglepő, hogy ezen piacok ízlésvilágához igazították a modellt
Hátul minimálisak a változások, a lámpáknak is csak a burája friss, a két részletben (külön alsó és felső résszel) nyíló ajtajú csomagtér 450-1380 literes
LED-es irányjelző a tükörházban, friss hátlapú műszerek, szál-csiszolt fémet mintázó középkonzol egyaránt érkezik a frissítéssel. Az 5 EuroNCAP csillagos utasvédelmű Koleos mindegyik verziója 6 légzsákos, összkerékhajtású példányaiban az ESP lejtmenetvezérlő, azaz HDC (Hill Descent Control) elektronikás
Az optikai frissítés mellett műszakit is ígérnek a gyáriak, bár a motorpaletta változatlanul 2,5 literes, 170 lóerős benzines és 2,0 literes, 150, vagy 175 lóerős turbódízeleket kínál - utóbbi alapáron, a másik kettő opcióként kap elektromos vezérlésű, fixre is kapcsolható összkerékhajtást. A várhatóan idén ősztől a szalonokba kerülő új arcú Koleos alapváltozata, azaz a fornthajtású, 150 lóerős dízel a korábbi 167 helyett mindössze 148 gramm/kilométer szén-dioxid emissziót ígér, étvágya egyelőre nem ismert, de kombinált fogyasztását minden bizonnyal 5 l/100 km körüli értékre apasztották, ami nem rossz a 4,52 méteres hosszhoz, az 1,85 méteres szélességhez és az 1,7 méteres magassághoz mérten.









A koleos eddig is a kategóriájának a legjobb vétele volt (ár-érték arány) , ezen csak javíthat! Én konkrétan a benzineseket hiányolom. A 2.5 szívó helyett inkább a 2.0 T motor 170 lovas variánsát javallanám, mivel az legalább 50 Nm-rá ver a szívóra azonos fogyasztás mellett! A 2.5-öt inkább benzin-gázosként látnám szívesen.