Titánvázzal még durvább lesz az Ariel Atom

Ariel Atom: cél az 1kg/LE

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassúnak éppenséggel eddig sem volt nevezhető az Ariel Atom, de most még könnyebb titánvázat építenek hozzá, amivel meglehet az 1 kg/LE tömeg-teljesítmény arány.

Titánvázat készítenek az Ariel Atomhoz, hogy még könnyebb és még gyorsabb legyen a nehéznek és lassúnak persze eddig sem számító kis sportkocsi. A brit mérnökök célja, hogy az üres súlyt mintegy 8%-os mértékben 500 kg alá szorítsák, s meglegyen az 1kg/LE tömeg-teljesítmény álomarány. A most 545 kilós rakéta acél csővázának - nyersanyagként és megmunkálásilag is méregdrága - titánra cserélése 40 kg mínuszt hozhat, a maradék ötöt meg valahonnan csak le tudják még csípni.
Hirdetés
Az 1kg/LE nyilván csak a 3 literes, V8-as, 500 lóerős, kettő darab Suzuki Hayabusa-motoros extrém verzió esetében lehet helytálló (0-100 km/h: 2,3 mp...), ugyanakkor a korábban általunk is próbált 2 literes, 4 hengeres, kompresszorral megbolondított Honda-blokk 300 (facelifttel 314) lóereje sem mozgatta rosszul a bódét. Jó hír egyébként, hogy az Ariel féle élményt hamarosan bárki átélheti, a Használtautó.hu facebook oldalának rajongói között ugyanis a 25 ezredik lájkoló megérkezésekor sok egyéb ajándék, köztük egy Factory Five GTM vezetése mellett egy Ariel Atom élménykörét is ki fogja sorsolni a Használtautó Kft.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?