Több, de kisebb mértékű üzemanyagár-változás várható
Mostantól hetente kétszer is drágulhat a benzin és a gázolaj
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A piaci változásokra való gyorsabb reagálás érdekében mostantól heti két alkalommal is változtathatja árait a Mol.
Január végétől hetente kétszer is változtathat nagykereskedelmi árain a Mol, a töltőállomások - ahogyan eddig is - szabadon áraznak
Bár a változás a töltőállomási árakat csak közvetve érinti, hiszen azokat messze nem csak a nagykereskedelmi árak alapján szabják meg az üzemeltetők, a cél elvileg az lenne, hogy a benzinkutakon az üzemanyagok aktuális értékének megfelelő árakon tankolhassanak az autósok. Hiszen hiába döntött e héten arról a Mol hétfőn, hogy a benzin ára kerüljön 7, a gázolajé 2 forinttal feljebb, azóta bőven történhettek változások, amelyeket hét közben is érdemes lehet érvényesíteni.
Az újítással az ugrásszerű drágulások is kiküszöbölhetők lesznek, bár miként tavaly sem módosultak minden héten az üzemanyagárak (52 helyett 40 héten volt változás, mintegy fele-fele arányban lefele és felfele), mostantól sem várható minden héten két változás, ellenben a heti kétszeri, hétfőn, illetve szerdán bejelentésre kerülő, szerdán, illetve pénteken életbe lépő változtatásnak mostantól, pontosabban a jövő héttől már meglesz a lehetősége.
Na európai gyakorlat Magyar átlag fizetés köszönő viszonyban sincs nem is lesz,tehát megemelem én is a zacsim amit meg lehet ny……ni kedves ÚÚÚÚÚÚnióóóóóóóóóóó meg a többi csatlós!!!!!
ennek örömére a mai 7Ft-os emelést pénteken megfejelik még 3mal..