Transit Raptor? Érkezik!

Fokozott terepképességű modellváltozatokkal bővíti a Ford a Transit kínálatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig sem lehetett okunk panaszra a Ford modellpalettájával kapcsolatban, vérmes izomautótól a városi cirkálóig mindent megtalálhattunk. Most azonban egy igazán egyedi ötlettel bővül tovább a paletta, immár a terepezéstől sem riadnak vissza a Transitok!

Őszintén bevallom, egy kis túlzás azért tetten érhető a címben a névadással kapcsolatban, viszont összességében egészen passzolna az elnevezés. Annyi biztos, hogy furcsán csengene a "Transit Raptor", azonban már egészen közel járunk hozzá hála a Ford Transit, Transit Custom és Tourneo modellek legújabb, kemény útviszonyokhoz tervezett Trail és Active változatainak. Ha jobban belegondolunk, az elsőre kissé furcsának tűnő elgondolás roppant használhatóvá teheti a Ford piacvezető haszongépjárműveit nehezebb útviszonyok között is, mivel nem csak egy alapos körbeműanyagozásról van szó.
Hirdetés
Mint az már említettük, a Ford rögtön két - könnyebb terepjárásra is alkalmas - modellt vezet be a nyár végén. Ezek közül az Active a SUV-osabb, a Trail pedig a hardcore vonalat képviseli. A koncepció lényege az új, részlegesen önzáró, mechanikus differenciálmű (mLSD) és az intelligens összkerékhajtás, melyek a Trail kivitel sajátjai lesznek, azonban előbbi a valamivel szolidabb árképzésű Active modellekhez is rendelhető. A keményebb Trail változatok első-hátsó lökhárítójának alsó részét, valamint a karosszéria oldalát fekete védőelemek óvják, valamint a Ranger Raptor matt fekete hűtőrácsát is megörökölték. Sőt a drabális megjelenést a 16 colos könnyűfém keréktárcsák és az első ajtókon elhelyezett “Trail” emblémák is elősegítik.
Hirdetés
A plusz kiegészítőkből az Activ változatoknál sincs hiány, az egyedi formavilágú 17 colos könnyűfém keréktárcsáktól kezdve a jellegzetes Active hálómintás hűtőrácson át a különleges kidolgozású utastérig mindent megkapunk, melyek nagyban hasonlítanak a Focusnál és a Fiestánál már bevezetett Activ változatokhoz. A külsőségeken túl a lényegi különbséget a lemezek alatt kell keresnünk az új modellcsaládnál, hiszen a fokozott tapadásról többféle hajtáslánc is gondoskodhat. Az elsőkerékhajtású Transit és Transit Custom Trail modellek alapfelszereltsége az mLSD, amit a hajtáslánc-technológiák specialistájával, a Quaife vállalattal közösen fejlesztett a Ford. Lényege, hogy automatikusan a legjobban tapadó kerékhez irányítja a motor vonóerejét. Azonban, ha ez nem lenne elég, akkor akár összkerékhajtás és automata váltó is kerülhet a Transitokba. Ez utóbbi a hátsókerékhajtásból akár a vonóerő 50 százalékát is átirányíthatja az első tengelyhez, sőt Lock funkcióval is rendelkezik, mely bekapcsolásakor 50-50 százalékban osztja el a vonóerőt az első és a hátsó tengelyek között. Természetesen üzemmódválasztó is jár az összkerékmeghajtású modellekhez, hogy mindig a lehető legkönnyebben gyűrjük le az áru- vagy személyszállítónkkal az akadályokat. Dicséretes továbbá az is, hogy a rendszer nem foglal el helyet a rakodótérből, vagyis a négykerékhajtású Transit Trail ugyanolyan mennyiségű árut szállíthat, mint a hátsókerékhajtású változat. Valamint a maximális terhelhetőség sem változik, hanem megmarad 3,5 tonna.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?