Túravezető – Opel Insignia Sports Tourer

Hosszú távon ász – Opel Insignia ST Innovation 2.0 AT8

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régi jó ismerős, de csak most tért be hozzánk úgy, ahogy számítottunk rá. Az Insignia kombija óriási, automatával és összkerékhajtás nélkül tehettük végre próbára.


Arra nagyjából számítottunk, hogy az új Opel Insigniából is legalább annyi verziót próbálhatunk majd, mint elődjéből, arra viszont nem készültünk, hogy a legkellemesebb összeállításra ennyit kell várnunk. A legelső Sport Tourer, vagyis a kombi Insignia tesztjénél már körvonalazódott, hogy mi lesz a megfelelő, akkor a kétliteres dízelmotorral, kézi váltóval és összkerékhajtással kaptuk. Mátyás bölcsen azt mondta, hogy látatlanban is inkább cserélné automata váltóra az összkerékhajtást, mivel utóbbira valljuk be, elég kevés a szükség, az Opel kézi váltóját pedig szeretjük messziről elkerülni szívesen helyettesítjük automatával. A kétliteres 170 lóerős dízelmotort most végre automata váltóval próbálhattuk, méghozzá azzal a nyolcfokozatúval, amit az Opel csak nemrégiben vezetett be a Grandland X-ben.
Furcsa most ez a helyzet, mert az Opel kínálatában jelenleg több ugyanakkora motor szerepel, így pont a 170 lóerős CDTI-nek is ott a Grandland X-ben szereplő kétezres HDi összehasonlítási alapként. A SUV-ban mondjuk hét lóerővel erősebb a francia blokk, ám nem pont ez a lényeg. Mivel az Insignia még annyira General Motors gyártmány, hogy francia alkatrészt eldugva sem találunk, motorja is kissé elavult. A CDTI pont ugyanannyira rossz karakter, mint régen volt, ám szerencsére a modern hangszigetelések, amikből az új Insignia rengeteget kapott, egész jól elrejtik. Na, persze azért nem tudják eldugni, így indításkor is színtisztán hallható csattogással kel életre, ahogy teszi azt minden stop-startos indításnál is.
Dinamikájával nincs nagy gond, a gázreakciót ügyesen hangolták, a 400 Nm nyomaték meg 1750-es fordulatnál megérkezik, amivel már fürgén lehet közlekedni. Teljesítményét 3500-4000 között adja le, idáig viszont ritkán pörgetjük, egyrészt a hang, másrészt a tempó miatt, ugyanis tud ezzel a motorral gyors lenni az Insignia ST.

Se dinamikusak, se gyorsak nem akarunk lenni vele, ha meglátjuk, mennyit fogyaszt.

Kellemes csalódás lesz, hogy higgadt vezetési stílus mellett, és autópályán néhány percet beáldozva a menetidőnek, azaz 120-szal autózva 5,4 litert fog csupán kérni 100 kilométerenként. A 6,3 literes tesztátlag pár nap 7,2 literes városi és pár száz kilométeres autópályás szakasz után adódott, ami számomra üdítően jó élmény, nem mellesleg bő 1200 kilométert bírt egy tankból.
Hirdetés

Hallgatni rossz a motort, de szerencsére sokat nem kell foglalkozni vele, mivel a 8-as Aisin automata váltó is a kezünk alá dolgozik. Gyorsan kapcsol, ügyesen váltogatja a fokozatokat és a teszthét alatt egyszer sem okozott csalódást. Van Sport üzemmód, meg kézi kapcsolhatóság, de ezek lényegtelenek, a Tour kapcsoló az, amire itt igazán szükség van, az ugyanis még inkább higgadt vezetési konfigurációt ad, hamarabb felkapcsoló váltóval, óvatosabb gázreakcióval - egy ekkora hajóhoz méltó karaktert kölcsönöz.

A hajós élményt nem csak az 1,4 centi híján ötméteres bódé adja, hanem a futómű is.

Az Insignia libeg az úton, ami nem feltétlenül jó élmény, mivel az eleje érzésre jóval többet mozog a hátuljánál. A futómű csillapítása kellemes, a FlexRide futóművel kicsit hangolható is, ám ha már itt tartunk, ez egy olyan pont, amire semmi szükség, ahogy az OPC Line külső csomagra sem. A futómű autópályán jó, városban már okoz kellemetlen pillanatokat, mivel az úthibák találatára többször csúnya zajjal válaszol.
A hosszú utakhoz, de úgy általában is, tökéletes választás az AGR ülés, amit még most is nehezen értek, mit kereshet ennyire sportos és egyben kényelmes ülés egy Opelben. Mélyre állítható, szűkre húzható, hosszú ülőlapúra nyújtható - egyszerűen hibátlan, a CLS-ből visszavágytam. Fűthetőek elöl és hátul is, elöl viszont szellőztethetőek is ezzel a kárpittal, mondjuk az árát megkérik, de egy félbőr, félszövet megoldással kicsit faraghatunk rajta. A vezetői pozíció remek, a kormány kicsi, remekül kézre áll, ahogy a legtöbb kezelőszerv is. Vezetni jó, van abban is élvezhető, hogy kevés a zavaró tényező egy ilyen tömegautóban. Ha leszámítjuk a kárpitelemek néhai zörgését, csak szokható furcsaságok maradnak. Ilyen a bajuszkapcsolók pozíciója, amit opelesek jól ismernek, vagy épp a tetőablak nyitása, amit sajnos nyomva tartott gombbal kell végeznünk, ahogy a panorámatető rolójának behúzását is, ami nem két másodperc.
Vezetőtámogatói ügyesek, a több mint 1100 kilométeres teszthét alatt egyszer kapcsolt csak ki valamiért a tempomat magától. Vélhetően a szemből érkező sorstárs reflektora zavarhatta meg a sáv-, és távolságtartó, valamint a táblafelismerő kameráját, ezért inkább elengedte a dolgot. Itt van egy olyan furcsaság még, hogy bár megáll az álló kocsisort utolérve, onnan elindulni kínosan lomhán képes, nem ad elég gázt, de ez is talán szokható. Ügyes a sávtartó, a táblafelismerő sokszor bénázik, és ha legutoljára egy 60-as táblát látott, azt országútra kikanyarodva is makacsul be akarja tartatni. Nem tűnt túl hatékonynak a kitakargatós Matrix LED fényszóró sem, bár nappali fénnyel teríti be az utat előttünk több száz méterre előre, lekapcsolni nem volt hajlandó a szemből jövőt meglátva.

Több extrát is bátran elfelejthetünk az Insignia konfigurálásakor, bár ezzel a hajtáslánccal mindenképp 10 millió fölött indul.

A tesztautó több mint 14 milliós listaárát senkinek nem kívánom elérni, mondjuk erre most van 1,2 millió kedvezmény. Akkor is élhető és szemtelenül kényelmes autó lesz, ha nem nyílik motorosan a csomagtér, nem lógnak mélyre a lökhárítók, vagy épp nem bámulhatjuk a csillagokat éjszakai autózáskor. Minőségre, helykínálatra, vezethetőségre való tekintettel mindenben jobb elődjénél, de ne szálljunk el, tartsuk alacsonyan az árát, és akkor még kellemesebb élmény lesz!
Értékelés
Pozitív
Tágas utastér, könnyű pakolhatóság, praktikus megoldások, erős és takarékos motor, jól működő automata váltó, kényelmes futómű
Negatív
Zajos dízelmotor és futómű, nem működő extrák, kényelmetlen megoldások
Árak
Tesztmodell alapára
10 210 000 Ft (2018.06.28.)
Tesztautó ára
13 121 250 Ft (2018.06.28.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 3500-4000 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
Végsebesség:
223 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4986 mm
Szélesség:
1863 mm
Magasság:
1500 mm
Saját tömeg:
1558 kg
Össztömeg:
2240 kg
Terhelhetőség:
682 kg
Tengelytáv:
2829 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
560-1665 l
Belső szélesség elöl:
1550 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
875-970 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
510-580 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1350 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1040 mm
Csomagtér magassága:
425-700 mm
Csomagtér hossza:
1160 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2100 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
830 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
400 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 3500-4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
223 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

      • 2018.06.29. at 22:49
        Permalink

        Csukott szemmel sosem fogod észrevenni.
        Bécs-Budapest-Bécs táv óra szerint 135 tempomat, persze ahol lehet (kb. 2/3 táv), saját Auris TS Hibrid 4,9-5,0-ás átlagot adott többször is, céges 1,6-os Astra kombi dízel 136 LE automata 5,2-t nagyon hasonló vezetéssel. Az Astra csak 120 felett tűnik erősebbnek, egyébként mindkettő jó autó. Országúton 10%-kal fogyaszt kevesebbet, városban meg sokkal jobb a hibrid. Normál közlekedésre mindkettő bőven elég, és itt Ausztriában amennyiért jól felszerelt ÚJ Auris hibridet kapsz, annyiért csak bemutató autó Astrát, de Octavia kombikkal is ez a helyzet. …
        Ami a szabályzási környezetet illeti, hadd ne kommentáljam az európai gyártók lobbi pozícióját. Az én példám 15-20%-os CO2 előny a HSD mellett.

        • 2018.06.29. at 23:39
          Permalink

          Ez valóban nem (leginkább) a fogyasztásról szól, én eddig ezt pont fordítva tapasztaltam, a 136LE HSD kivételvel minden elég rosszul fogyasztotak. Amit írtál árakat azok konkrét árajánlatok, vagy csak listaárak? Mert az nagyon nem mindegy. Mennyi lenne az a jól felszerelt Auris HSD?

Vélemény, hozzászólás?