Új színekkel és hatékonyabb motorral érkezik a friss Ignis

Óvatosan nyúltak az Ignis formatervéhez a frissítés során

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Apró formai változások jellemzik a friss Ignist. Az újdonságokból jutott kívülre és belülre egyaránt.

Jelentős formai változásokat nem hozott a Suzuki Ignis frissítése, a dizájnerek szemmel láthatóan arra törekedtek, hogy még inkább terepjárós hangulattal ruházzák fel a csöppséget. Tettenérhető ez az öt részre osztott, új hűtőrácson, valamint a trapéz alakú ezüst alsó díszítéseken, amelyek az első és a hátsó lökhárítón is helyet kaptak. Emellett három új árnyalat közül is választhatnak a vásárlók a karosszériaszínek tekintetében. Ezek a homokszürke metál, aranysárga metál és a khaki szürke metál. Így az Ignis palettáján már tizenegy egyszínű és hét kéttónusú fényezés szerepel.
Hirdetés
Az utastérben is megjelentek új színek, méghozzá a lazúr középkék gyöngyház, valamint a középszürke metál. További újdonság bent, hogy a műszerfalon új mérőórák jelentek meg, de a lemezek alatti technika is rejt újdonságokat. Az 1,2 literes, elektronikusan vezérelt változó szelepvezérlésű Dualjet motorban új kettős befecskendezéses rendszer működik, de helyet kapott a motorban az adaptív olajpumpa és elektronikus vezérlésű dugattyúhűtő fúvókák is megjelentek. A 12 voltos lágy hibrid lítium-ion akksijának kapacitását pedig 3 Ah-ról 10 Ah-ra növelték. A lágy hibrid Ignist egyébként már mi is teszteltük, ám nálunk még manuális váltóval járt. A frissítés után viszont már fokozatmentes automataváltóval is rendelhetővé válik a típus.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?