Újabb közutas projekt: ez a pénz a kátyúkra is mehetett volna!

Videó: így szedik a szemetedet a közutasok, ezért ne szórd ki az ablakon!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerinted mennyi kátyút lehetne kijavítani évi 1,5 milliárd forintból? Mutatjuk, hogy mire kell költeniük az útfelújítás helyett a közutasoknak ezt az összeget!

Öt nap alatt közel 3000 kilométernyi útszakaszról, országosan összesen 105 tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze a Magyar Közút dolgozói és civil önkéntesek a társaság egy hetes szemétszedési akciójának részeként. A június 12-16. között megrendezett hulladékgyűjtési kampány során a legtöbb hulladékot Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád és Pest vármegye útjai mellől gyűjtötték össze. Az akcióhét alatt 220 helyszínen a közutas mérnökségi és irodai dolgozók, illetve a civil csoportok mellett magánszemélyek, oktatási intézmények is gyűjtötték a szemetet egymástól eltérő útszakaszokon, csomópontokban és pihenőhelyeken. Az esemény során a közutas szakemberek mintegy 105 tonna szabálytalanul kidobott és jogellenesen elhelyezett hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba.
Hirdetés
Valamennyi szakaszon jellemző volt a közlekedők által az utazásuk során elszórt hulladék, így a PET palack, fém italos doboz, cigarettás doboz, autózás közben fogyasztható élelmiszerek csomagolása. Az illegálisan lerakott hulladék összetétele ugyanakkor vegyes képet mutat: háztartási gépek, építési-bontási, lomtalanításból származó hulladékok, zöldhulladék, használt gumiabroncsok is szerepelnek a toplistán, de sok esetben különböző veszélyes hulladékokat is találtak a szemétszedők.

Az illegálisan elszórt és elhelyezett szemét összegyűjtése, elszállítása és lerakóhelyeken való leadása évi 1-1,5 milliárd forintos terhet jelent a Közútnak, ennek az összegnek pedig lenne máshol is hely az úthálózat üzemeltetése során.

Emiatt fel is hívja a társaság újra és újra a figyelmet arra, hogy a hulladékelhelyezés egyetlen elfogadott módja, ha azt engedéllyel rendelkező ártalmatlanítónak adjuk át. Az akcióhétről készült videó elérhető a Magyar Közút hivatalos TikTok oldalán, a videót alább láthatjátok!
@magyarkozut Figyeld a zsák dobást a végén! Egy hét alatt 200 szakaszt takarítottunk meg az illegális szeméttől. #magyarkozut #nekedbe #nekedbee #nekedbelegyen #nekedbeakaromlatni #fy #fyp #fypage #foryou #foryoupage #4u #4you #trend #trending #smoothoperator #szemetszedes ♬ original sound - Enzo
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?