Újabb rekordár a benzinkutakon

Váratlanul is drágulnak az üzemanyagok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három-három forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon szerdától.

Három-három forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin átlagos ára 364 forint lesz, míg a gázolajé 354 forint. Ezzel újabb árcsúcsot dönt mindkét üzemanyagfajta ára.
A bioetanol (E85) átlagos ára 262 forint, autógázt (LPG) 213 forintos átlagos áron tankolhatunk. A legdrágábban 380 forintért tankolhatunk majd benzint, a legmagasabb gázolajár várhatóan 375 forint lesz szerdától.
Meglepetés a szerdai áremelés, szakértők a tőzsdei jegyzésárak lényegében változatlan volta, illetve a forint árfolyamának a dollárral szembeni változatlansága miatt arra számítottak, nem emelkedik az üzemanyagár ezen a héten. A hordónkénti olajár sem változott érdemben.
Az idei év első hetében nem emelkedett az üzemanyagok ára. Legutóbb az óév utolsó szerdáján 5 forinttal nőtt a benzin, és 6 forinttal emelkedett a gázolaj ára. Tavaly összesen 47 forinttal nőtt a benzinár, 55 forinttal pedig a gázolaj ára.
Az OPEC a napokban bejelentette: ameddig a hordónkénti olajár nem éri el a 110 dolláros szintet (jelenleg 90), addig nem emeli a kitermelési kvótát (ez értelemszerűen az olajárak csökkenését hozná magával). Az üzemanyagárak így várhatóan tovább emelkednek majd.
Árcsökkenésre akkor számíthatnánk, ha komoly mértékben erősödne a forint a dollárral szemben, vagy ha a kormány csökkentené a jövedéki adót. Igaz, a jövedéki adó csökkentésének korlátai vannak. Az adó mértékének minimumát uniós szabályok határozzák meg. Minimum 99 forintos jövedéki adót ír elő az uniós szabályzat a benzin esetében, a gázolajnál ez 91 forint. Jelenleg Magyarországon azonban ennél magasabbak az adótartalmak: a gázolaj árában 97, a benzinében pedig 120 forint.
A kormánypárt ellenzékben többször követelte a jövedéki adó mértékének csökkentését. (Épp az ellenkezője történt: az előző kormány legutóbb egy éve emelte a jövedéki adót.) A kormányszóvivő szerint azonban most nincs napirenden a jövedéki adó mértékének mérséklése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 21:45
    Permalink

    1.Tőzsdei jegyzésárak
    2.Forint árfolyamának a dollárral szembeni változatlansága
    3.A hordónkénti olajár sem változott érdemben.
    egy maffia banda az egész a hasukra ütöttek ennyi
    Kartelleznek
    Viktoriánusz császárunknak is csak addig volt fontos amíg meg nem választották.

    Az sem egészen világos hogy a világ más és más részein hogy lesz ugyan az a benzin lényegesen drágább vagy olcsóbb ha az olaj ára világpiaci és mindenhol azonos…

    hogy lehet hogy 50 évig 5-10 dollár volt az olaj hordónkénti ár(pedig nem 5 litert nyaltak be a kocsik hanem 10+)
    “Az OPEC a napokban bejelentette: ameddig a hordónkénti olajár nem éri el a 110 dolláros szintet (jelenleg 90), ”
    Minek is növelnék, még leesne 70 dollár alá

    Tököm teli a kereslet kínálat görbével, mindig az átlag ember szív mert abból van a legtöbb…

    Hogy lehet az hogy majd 15 évig az LPG ára 150-160 FT volt még az inflációval sem nőtt az ára!…aztán 2 év alatt majd 40 FT-ot nőtt?
    MI VÁLTOZOTT? Jószibácsi a kútkezelő veszélyességi prólékra hivatkozott?

    Ahhoz képest pofátlansága dolog hogy ha belegondolunk hogy ugyan anyiból jön fel az olaj mint 50 éve

    400 FT ahhh lesz z még 420 is lazán

    Január eleje van, de már most olyan az út mint amit légibombázás ért volna, szlalompálya, rosszabb mint tavaly, pedig az se volt semmi.

    Hó és úttakarítás nuku

    Kicsit OFF:
    Nincsen iparunk, nincsenek trabantok Wareszok zsigulik csak EURO 2-3-4-es kocsik és mégis szarabb a levegő mint 10-15 éve, pedig ha csak kicsit számolunk 1 lada vagy trabant 10-20 új kocsi szennyezését (CO CH stb) kiteszi
    Megsúgom egyre többen fával szénnel meg minden szirt-szart elégetve fűt, számolta már valaki mekkora károsanyag tartalom jön ki a gázkazánból? arra nem akarnak katalizátort rakni?
    El nem takarított leszórt homok meg kavics az van ami porzik. Meg eldugult csatornák.

    Persze az autós a hibás, meg a fékezés(mikor már így is motorféket használunk).

  • 2017.10.31. at 21:45
    Permalink

    Már beharangozták előre,hogy 400 ft lesz idén az üzemanyag,meg is csinálják.Nem kell ehhez különösebb indok.Ha a tőzsdei árfolyamoktól függene az ár,akkor nem tudnák előre a 400-as árat,és most sem emelnének.És ha köze lenne a tőzsdei árfolyamokhoz,akkor úgy lenne,mint Németországban,ahol naponta többször is változott az ár.Örülnék,neki,ha az életszínvonal is emelkedne végre,nem csak az árak.

Vélemény, hozzászólás?