Vajon melyik a legtisztább autómárka?
Emisszióértékek 2014-ben: nem kell hibrid a szerény károsanyag kibocsátáshoz
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Napvilágot láttak a 2014-es emisszióátlagok. Olyan márka nyert, amely nem rendelkezik hibriddel. A dobogón csakis franciák állnak.
Bár villanyautóval is rendelkezik a Renault, emisszióértékét nem a képen is látható Zoe, nem is a Fluence vagy a Kangoo Z.E. vitte alacsonyra, hanem takarékos belsőégésű motorjai
EU előírás a járműgyártók számára autóik emissziójának csökkentése, a flottaátlagok idén már 130 g/km alatt kell legyenek, 2020-ra pedig 95 g/km a célérték. Miként az a táblázatból látható, a gyártók zöme már tavaly is teljesítette az idei célt, nem szeretnének bírságot fizetni. (A témáról bővebben itt). A legszerényebb emissziójú, legalábbis az eladott autók átlagában legszerényebb CO2-t termelő autómárka a 2013-as eredményhez hasonlóan a hibriddel nem, villanyautóval azonban rendelkező Renault lett. Bár a Zoe villanyautóból 11 ezer példány fogyott már, sokkal inkább 0,9 literes turbós benzines és 1.5 dCi turbódízel motorjukkal tudták elérni a rekordalacsony, 108,4 g/km CO2 értéket.
Helyezés | Márka | Átlagos CO2 (g/km) 2014-ben | Átlagos CO2 (g/km) 2013-ban | Különbség | 2013-as helyezés |
1. | Renault | 108,4 | 110,1 | -1,8 | 1. |
2. | Peugeot | 109,4 | 114,8 | -5,4 | 2. |
3. | Citroën | 111,4 | 116,3 | -4,8 | 4. |
4. | Toyota | 112,5 | 115,9 | -3,3 | 3. |
5. | Nissan | 113,8 | 129,2 | -15,4 | 12. |
6. | SEAT | 117,3 | 118,8 | -1,5 | 6. |
7. | Fiat | 117,3 | 118,1 | -0,8 | 5. |
8. | Skoda | 121,5 | 125,3 | -3,8 | 8. |
9. | Ford | 121,7 | 122,0 | -0,3 | 7. |
10. | Volkswagen | 123,3 | 127,8 | -4,5 | 11. |
11. | Suzuki | 124,4 | 127,1 | -2,7 | 10. |
12. | Dacia | 125,8 | 127,1 | -1,3 | 9. |
13. | Volvo | 126,2 | 132,0 | -5,8 | 17. |
14. | Mazda | 128,9 | 135,0 | -6,1 | - |
15. | Hyundai | 129,7 | 129,7 | 0,0 | 15. |
16. | Opel/Vauxhall | 130,3 | 132,0 | -1,7 | 16. |
17. | Kia | 130,9 | 129,5 | 1,4 | 14. |
18. | Audi | 132,4 | 135,0 | -2,6 | 18. |
19. | BMW | 133,2 | 135,7 | -2,4 | 19. |
20. | Mercedes-Benz | 133,5 | 139,4 | -5,9 | 20. |
A második helyezett Peugeot esetén a tavalyi Év Autója díjas 308-as modell 102,5 g/km-es CO2-je sokat segített a 109,4 g/km-es flottaátlagban, a 308-as legnagyobb példányban minden bizonnyal a legtakarékosabbnak számító 1.6 e-HDi motorral fogy.
A még szintén dobogós, harmadik helyezett Citroën estében az átlagot lefelé húzta a C4 új 1,2 literes turbós benzinese teszt róla itt), a teljesen új C1 és az Év Autója szavazáson második helyet elért C4 Cactus, mely modell esetén mindössze 96,9 g/km az átlag.
Csak negyedik helyen a Toyota, a hibridek piacvezetője, minden második eladott Auris hibrid. A képen a nemrégiben frissített verzió
Érdekes, hogy a hibridek terén élen járó Toyota csak a negyedik helyen áll, pedig az Auris esetén az eladások felét, a Yarisnál harmadát adják az alacsony emissziójú hibridek. A legnagyobb csökkentést az ötödik helyen álló Nissan érte el: 15,4 g/km értékkel apasztotta átlagát - ez több új modellnek, a második generációs Qashqai-nak, a Golf-konkurens Pulsarnak és az X-Trail harmadik kiadásának, valamint persze a zéró emissziós Leaf villanyautónak köszönhető.
Természetesen nem csak a márkák szerinti átlagban, hanem a szegmensenként nézve is apadtak a CO2 emissziós értékek. Legjelentősebb mértékben a szabadidő-autóknál, esetükben 6,4 g/km-rel, 151,4-re csökkent az átlag - egyebek mellett a BMW X3 és a Honda CR-V frissítésének, valamint a Mitubishi Outlander PHEV-nek köszönhetően.
Ország | Átlagos CO2 (g/km) 2014-ben | Átlagos CO2 (g/km) 2013-ban | Különbség |
Ausztria | 127,4 | 130,5 | -3,1 |
Belgium | 121,1 | 123,7 | -2,6 |
Horvátország | 115,7 | 125,4 | -9,7 |
Cseh Köztársaság | 131,2 | 135,1 | -3,9 |
Dánia | 110,8 | 113,4 | -2,6 |
Finnország | 128,2 | 132,8 | -4,6 |
Franciaország | 113,9 | 117 | -3,1 |
Németország | 131,9 | 135,8 | -3,9 |
Nagy Brtiannia | 124,6 | 128,1 | -3,6 |
Görögország | 107,3 | 111,3 | -4 |
Magyarország | 131,5 | 133,8 | -2,3 |
Írország | 116,9 | 120,4 | -3,6 |
Olaszország | 117,9 | 120,7 | -2,8 |
Hollandia | 106,8 | 108,9 | -2,1 |
Norvégia | 110,4 | 123,2 | -12,8 |
Lengyelország | 132,7 | 136,1 | -3,4 |
Portugália | 108,6 | 111,7 | -3 |
Románia | 126,3 | 129,2 | -2,9 |
Szlovákia | 131,1 | 133,2 | -2,2 |
Szlovénia | 120,8 | 125,3 | -4,5 |
Spanyolország | 118,7 | 122,2 | -3,6 |
Svédország | 130,8 | 135,1 | -4,4 |
Svájc | 141,5 | 144,6 | -3,1 |
Teljes átlag | 123,3 | 126,8 | -3,5 |
Az emissziós értékek adózási ösztönzők alapján az egyes országok átlagában is igen jelentős eltérést mutatnak. A Jato Dynamics adatai szerint a hollandok vásárolják a legkevésbé környezetszennyező, 106,8 g/km CO2 emissziójú autókat, a norvégoknál pedig élesen látszik, hogy az ösztönzők komoly mértékben hatnak a piacra. A 2013-as számnál 12,8 g/km-rel szerényebb, 110,4 g/km a 2014-es érték - náluk az eladások 12,4%-át az áfamentesen adott tisztán elektromos autók adják. Görögország és Portugália esetén Hollandiához hasonlóan 110 g/km alatti az átlagos CO2 érték, a 23 vizsgált piacból 10 mutat 120 g/km alatti CO2 emissziót, nálunk egyelőre nincs adónem, amely a szerényebb emissziójú modellek felé terelné a vásárlókat.
Az hogy gyárt és az hogy el is ad belőlük az két nagyon külön dolog. A toyota európai kínálata jelenleg érdemben véget ér az Aurisnál.
Senki sem kényszeríti őket arra, hogy főleg ezeket az értelmetlen, elavult behemótokat gyártsák. Ennek ellenére amióta csak létezik ez a lista, a németek az elavult, szennyező hulladékaikkal mindig is a lista legutolsó helyeikért harcoltak.
Rohadtul nem tud érdekelni hogy a 120+ éves elavult technikájuk hogy megy vagy hogy nem megy, ha mellette csak úgy mellesleg szinte mindenki másnál durvábban nyírják ki a környezetet.
Uraim, a tehénfing a legkomolyabb környezetszennyezési kockázat. Mindenképpen kellene valamit tenni!
Azért az tényleg nem mindegy, hogy egyrészt a német márkák nagy része kisautókat nem gyárt, másrészt a leggyengébb német motorok is elég jól mennek, főleg a prémium márkáké.
Másrészt ők is sokat fejlődnek folyamatosan, sorra ölik a v10-v8 motorokat a jobb CO2 kibocsátás miatt.
Az egyetlen igazán lényeges ebben a listában a Nissan jelentős előre lépése. Néhány évvel ezelőtt ugyanis még nagyon meglázó helyeken tanyáztak. Persze olyan nagyon mélyről könnyebb egy jelentősebbet javítani, de a lényeg hogy ráfeküdtek a témára rendesen – az elavult olajos hulladékaikat is eléggé kipofozták és persze az elektromos autóik is javítják az átlagot -, úgyhogy nem lennék meglepve ha rövidesen az első háromba is bekerülnének.
Az országonkénti táblázatot én inkább a kibocsájtás szerinti növekvő sorrendbe rendeztem volna az országok neveinek ABC szerinti rendezettsége helyett, akkor jobban látszana, hogy Magyarország a szégyenpadon ül az utolsók között.
Ebben a listában a Norvégok ugrottak a legnagyobbat, az összeladásaikhoz képest az egész világon messze a legnagyobb arányú elektromos autós eladásaiknak köszönhetően.
Ennél ez egy pöttyet bonyolultabb. A Toyota pl. mindenféle méretű autót gyárt, mégsem kullog a lista végén mint az elavult németek.
Nem csak nagymotorokat, de nagy autókat sem.
Az X3 eeeficient dynamics a maga kategóriájában az egyik legjobb lesz. Persze egy városi kerékpár lenyomja, de éppen ezért hülyeség a márkarangsor.
Picit utánanézve, a legröhejesebb 13 mp-s 1.5dci Quaskai is sokkal rosszabb co2 értéket produkál…
Szóval ennyit erről a listáról…
Jaja, véletlenül sem azt, hogy a franciák nem gyártanak nagy motoros autókat, ezért akinek ilyen kell az a németektől veszi… 😀
Köszönöm az észrevételt, a második valóban országonkénti bontás.
A rangsor évek óta nagyjából ugyanazt mutatja. A legelavultabb és leggusztustalanabbul a környeztet romboló járműveket a németek tolják az arcunkba.
Mind a 2 táblázatnak ugyanaz a fejléce (Márkánkénti CO2 rangsor), a másodikhoz ez nem jó.
Ez így egy vicc. A Porsche kerékpárok nem számítanak bele az átlagba?
görbetükör…