Valamit tervez a Tata Motors és a PSA

Létrejöhet az angol-francia örök barátság az indiai Tata közreműködésével

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Jaguar Land Rover tulajdonosaként jeleskedő indiai Tata szövetkezne a francia PSA konszernnel. Nemzetközi gigaösszefogás a láthatáron.


A legújabb információk szerint a Peugeot-t és a Citroënt tömörítő PSA konszern Indiában gyártana autókat, amihez partnerként bevonná a helyi királyt, a Tatát. A Tatának meg jól jönne a tulajdonába tartozó Jaguar és a Land Rover kínálatának kibővítése, amihez segítség lenne egy stratégiai partner. A felek tárgyalásai bennfentesek szerint már zajlanak, a cél, hogy a gyártókapacitás, illetve a technikai háttér megosztásával mindkét fél számára hosszútávú előnyöket hozzon ez az együttműködés.
Hirdetés

A Peugeot 15 évnyi kihagyás után térne vissza helyi gyártású autóival a szubkontinensre. A Tata nem véletlenül került célkeresztbe, korábban a General Motors helyi érdekeltsége, a Mahindra és a Hindustan is szóba jött, de az előzetes tárgyalások után eddig a Tata tűnik befutónak. A Tata Nano nem fogy úgy, ahogy tervezték, így van a cégnek kihasználatlan gyártókapacitása. Itt akár a Peugeot kompaktjai és kisautói készülhetnének. Persze ez még a jövő zenéje, ahogy az is, hogy mindebből kijöhetne a Peugeot-kkal rokon kompakt Jaguar vagy Land Rover crossover.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:28
    Permalink

    Én is ilyen kétségbeesett kapálózást látok, hogy mindegy, ki, csak húzzon már ki a bajból…Először a Dongfeng, most a Tata – érdekes, a segítő kezet Ázsiából várják. Vajon miért?:)

    A Tatáról meg méltánytalanul keveset hallani, pedig ott is vannak új modellek. Jó lenne, ha nemcsak a Jag/Landy miatt esne szó róluk, hanem az anyacég autói is előtérbe kerülnének néhanapján. Pl.: Aria, Zest, Bolt, stb.

  • 2017.10.28. at 12:28
    Permalink

    És ha nem, akkor te egy hónapi eteted-itatod a helyi nagykorúakat. Szerencséd, hogy ez nyúlszájra, dioptriára épp nem vonatkozik, a kubikos a keszeg testével meg nem egy nagy evő. VAscsi lehet kockázat a számodra csak közülük, bár talán ő sem ütötte még meg a 18-at. 😀

    Látad a Nagy zabálás c. filmet? Rettenetes, ne légy ilyen.

  • 2017.10.28. at 12:28
    Permalink

    Aki ismeri a régi Tata Telcoline pickupokat, az tudja, hogy örvénykamrás Peugeot-dízellel szerelték őket. Szóval bármire is készülnek együtt, volt már dolguk egymással, az biztos.

Vélemény, hozzászólás?